Káros, hogy mindenben az apámra akarok hasonlítani és nincsenek önálló terveim?

Szerintem "járt utat a járatlanért el ne hagyj" alapon csinálod ezt. Ő már végigzongorázta ezt, a világban életképesnek bizonyult a taktika, nem járhatsz hát rosszul te sem vele. Nincs bizonytalanság, legalábbis olyan érzést kölcsönöz valameddig.

Fiú rokonom ugyanígy tesz. Otthonosan, magabiztosan mozog is ezen az ismert pályán, bármi mást ami kívül esik rajta, azonban nem indul el felderíteni. Olyan ez kicsit, mint valami személyes, mélyen gyökerező túlélési mechanizmus. Minden erővel védekezni az ismeretlen = kockázatos, veszélyes ellen. Példálózni csak az ő esetével tudok, nála beválik ez. Kiismerhető körülmények között él, már ismert és bevált módszereket alkalmazva, és ő ki is maxolja ezen belül a lehetőségeit. Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy ő még önazonos életet is él mindeközbe.

Téged gondolom pont ez foglalkoztat. Önazonos vagy-e, vagy csak édesapád lenyomata? Ezt szerintem csak minél több tapasztalás útján tudhatod meg: kipróbálva minél több dolgot, eldönteni, mibe illeszkedik bele leginkább a mostani te, aztán alkalmazni az újat, kiszórni a régit.

De ha amúgy nap mint nap szalonképes ez a "túléléses" mintakövetés, mi szégyelnivalód volna benne? Csomóan ismert minták alapján boldogulunk a nagyvilágban.