Illik rám bármilyen pszichológiai meghatározás, mi lehet a baj velem?

Alapvetően ambivertált személyiségem van.

Munkahelyen nagyon jól kijövök mindenkivel és próbálom a munkám végezni, aki negatívan áll hozzám én azzal is higgadt maradok.

Ám nem egy ember vette már észre, hogy zárkózott vagyok és jól el vagyok egyedül. Akármennyire is próbálkozok, mindig észreveszik.

Csak addig beszélek emberekkel, amíg úgymond "kötelező" és érzik, hogy jól kijövök velük.

Családtagjaimmal sok problémám volt és jelenleg is azok alapján állnak hozzám, ami a múltban volt. Sok veszekedés volt felesleges dolgokon, igazából nem szeretek itthon lenni, de egyik aggodalmam az elköltözés, ugyanis nehézkes kihozni egyedül az életet.

Tehát néha úgy érzem, mintha maszkjaim lennének.

Mivel én úgy érzem sokat változtam ez meg is mutatkozik a munkahelyemen és minden olyan helyen, ahol új emberekkel találkozok.

Itthon meg mintha visszatérne időnként a "régi" személyiségem.

Valószínűleg sok elzárt érzelem van még mindig bennem és időnként idióta dolgokkal rá is tesznek, mert én szeretnék nyugodtan élni ugyan, de mások viselkedése a közvetlen környezetemben néha zavar.

Azonban észrevettem már olyat is, hogy nyugodt vagyok ugyan, de ha túl sokat beszélgetek valakivel mintha néha félnék úgymond, hogy elvesztem az önkontrollom, mert nehezemre esik több ideig beszélgetni emberekkel. Valahogy én kényelmetlenül érzem magam, mintha el kéne menekülnöm. Vagy csak elfáradok tőle.

Például itthon töltött időm alatt mindent úgy tervezek el, hogy nagyon kevés időt kelljen kimennem emberek közé (rendesen eltervezem, hogy több időt tudjak bezárkózva tölteni, mert itt érzem jól magam).

Tehát összességében én szeretek egyedül, nyugalomban lenni.

Alapvetően vágyom a szép dolgokat, meg a jó dolgokat. Például szívesen elköltöznék valami erdőbe egyedül, mert mindig akkor vagyok a legnyugodtabb, ha egyedül vagyok.

Néha vágytam a társaságot, de barátokat se tudok rendesen megtartani úgy vettem észre.

Mintha gyakran hisztiznék, mert nem foglalkoznak velem rendesen és inkább jobb egyedül. Emellett Istenkomplexusom is van.

Valahogy úgy érzem, hogy nem vagyok való a világba, ugyanakkor mégis rajtam múlik a világ ezen síkja. Olyan érzésem van, mintha csak szimuláció lenne a legtöbb dolog. Meg úgy érzem, hogy tökmindegy a legtöbb csalódás, mert az élet minden apró részletéhez egyéni skill kell, így hiába vagyok nyugodt egy adott területen, az élet hoz olyan területet, ahol megint aggódhatok. Ez valahogy állandó.

Emellett úgyérzem, hogy teljesen mindegy a sok hiba, mert azért élünk, hogy a hibáinkat kijavítsuk, ugyanakkor egyszer úgyis minden elvész, mert az emberi élet nagyon kis időt ölel fel a Világegyetem létezésében.

Röviden, nehezemre esnek alapvető dolgok és ám próbálkozok ellene tenni, én is olyan dolgok miatt aggódok, mint az élhető hely meg a pénz. Ha ez rendben lenne, akkor lehet simán el tudnék menni egyedül valahova lakni és nem lenne semmivel gond.

Időnként szeretem magam mögött hagyni az embereket, mert minden félévente úgy érzem, hogy "na most megváltozok!" aztán sokmindent "kidobok" amihez addig kötődtem. De alapvetően élőben most barátaim sincsenek. Rengeteget tudok írni viszont írásban.

Kíváncsi vagyok, hogy be lehet e ennek állítani valami betegséget, mert én nem érzem magam betegnek egyáltalán, de az önelemzésemhez jól jön, ha ez alapján valaki ír valamit rólam, ezáltal javíthatnék rajta.

Szoktam az elnyomott érzelmeket is elemezni meg hasonlók.