Mit tegyek, hogy mielőbb le tudjak szokni az önbántalmazásról? (Légyszíves ne írjatok ilyeneket: Fejezd be/ hagyd abba! Nem vagy normális/ menj el orvoshoz!) Normális embereknek meg köszönöm előre is! :)

Már óvodás korom óta zaklattak/ bántalmaztak fizikailag és lelkileg is. Óvónők is mindig piszkáltak a külsőm és a származásom miatt! Alsóban is ki voltam állandóan közösítve, én voltam az osztály lúzere…( még a mai napig) Egyszer még alsóban szerelmet vallottam egy fiúnak, erre azt mondta ilyen ronda k*rvát még nem látott, forduljak fel végre, senkinek sem kellek! A fiúk egyenesen undorodnak tőlem, ha egy fiú mellé ültettek mindig csak megvetően nézték rám, és amikor a cuccom egy osztálytársam cuccához ért egyszerűen kidobták a ruhám. Kisgyerekként sokat hallottam a többi gyerektől, óvónőktől, tanároktól, szüleimtől, hogy bárcsak megdögölnék/ megölném magam/ ne születtem volna meg/ csak teher vagyok mindenki nyakán / mindenki utál! Először 4-5 évesen kérdőjeleztem meg a létezésem… minek élek?

Állandóan bűntudatom van minden miatt, félek a rosszindulatú megjegyzésektől…

Próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt, hogy befogadjanak az osztály közösségbe, de soha nem sikerült!

Sajnos mostmár odáig jutottam, hogy rendszeresen megvágom magam amikor bűntudatom van, vagy megbántanak a szüleim. Félek még magamnak is bevallani, de ha megvágom magam…megkönnyebbültnek érzem magam, az alkarom tiszta hegg, a bokámnál is vannak vágás nyomok. Állandóan takargatnom kell a kezeimet és a lábaimat. Pár hete anyám észrevette a lábamon a karcolásokat, arra fogtam, hogy biztos az iskola kör futásánál megkarcolta a lábam a csipkebokor!

Pár éve anyám azzal fenyegetőzött, hogy elfog vinni olyan vizsgálatra ahol megnézik, hogy szellemi fogyatékos vagyok-e, ha állandóan életunt vagyok vagy ha rossz kedvem van és nincsen kedvem kirándulni elmenni vele, meg ha állandóan fáradt vagyok! Anyám azzal beszélte teli a fejem, hogy a pszhiológusok szemetek, csak azért vannak, hogy kihasználjanak, és el ne merjen mondani, hogy bántott engem és meg hogy elvált apámtól, mert ki tapossa a belemet (mivel alsóban elküldtek iskola pszhiológushoz)!

NAGYON SZERETNÉK MOSTMÁR PSZHIOLÓGUSHOZ MENNI, de félek, hogy anyám lecseszne érte és hülyének titulálna! Nem akarok már lejjebb süllyedni, megakarok változni és BOLDOG szeretnék lenni! Őszintén soha nem mertem elmondani a szüleimnek, hogy rendszeresen bántottak az oviban, és az iskolában, azt se merem nagyszüleimnek, unokatesómnak, osztálytásraimnak, hogy nem érzem jól magam belülről!

Az is nagyon bánt, hogy a nagyim állandóan rosszindulatú megjegyzéseket tesz pl: eggyél k*rva sovány vagy, pedig 157cm vagyok és 55kg, nagyon vastagok a combjaim, ezért is utálom a kinézetem! Tavaly 61kg voltam, lement -6kg, de még így sem érzem jól magam a bőrömben! Tavaly meg azt mondta, hogy g*ci kövér vagyok fogyjak már le így senkinek se fogok kelleni! Apám is ezt mondogatta, hogy fogyjak már le, rohadt ronda vagyok! (Sajnos egyedüli gyerekként a rokonaim rosszkritikáit kell hallgatnom szinte minden nap!)

Nem önsajnálatból írtam le a gyerekkorom, nem is az a szándékom, hogy sajnálkozzanak felettem, de csak így tudtam leírni a problémámat! És remélem nem ítéltek el!