Mentális betegként érdemesebb inkább mentális beteggel ismerkednem?

20-as éveim elején járó fiú vagyok. Amíg otthon laktam és élveztem a mama hotel nyújtotta kényelmet nem hiányzott a párkapcsolat, mert ott volt a családom társaságnak és támasznak (még ha szörnyűek is voltak benne). Mióta viszont egyedül élek és egyedül kell megküzdenem a felnőtt élet nehézségeivel egyre inkább úgy érzem, hogy szükségem lenne egy társra. Ne értsetek félre nem vagyok önállótlan és egyedül is boldogulok, de jobb érzés lenne nem az üres házba hazamenni és valakivel megbeszélni a gondjaim/tanácsot kérni tőle.

A mentális betegségem papíron nem súlyos, de érinti a gondolkodásom és emiatt néha szótlanabb és félénkebb vagyok. Sokszor nem sikerül megfogalmaznom a gondolataimat (már amikor vannak) és ez az ismerkedésnél elég erős hátrány. Most perpill épp jobban megy, de van amikor alig megy. A szex is nehézkesebb emiatt. A lényeg, hogy egy egészséges embernek nem tudnék méltó társa lenni, de talán egy hozzám hasonló személy megértene és könnyebben kijönnénk. :D Vagy ez rossz ötlet?