Pontosan mit takar a borderline személyiség zavar?

Leírom, hogy számomra mit takar ez a személyiségzavar. Online, webbetegről nem érdemes tájékozódni, mivel a személyiségzavarok szélsőséges változatát mutatják be (a borderline pedig egy különösen démonizált, stigmatizált zavar).

Kiegészítem a DSM kritériumait a saját érzéseimmel, valós tapasztalataimmal:

1. Kétségbeesett erőfeszítés a valós vagy képzelt elhagyatás elkerülésére

- többféle borderline altípus létezik a pszichodinamikus szemlélet szerint, viszont a legélesebb különbség az ún. extrovertált és csendes borderline között van. Rám az utóbbi típus sokkal jellemzőbb, hiszen minden érzést internalizálok, azaz eltemetek saját magamban. Minden borderline-ra hasonlóan instabil érzelmi világ jellemző, azonban ez mindenkinél egyéni módon manifesztálódik. Az extroverált borderline-ok öngyilkossággal fenyegetőznek, ha a párjuk el akarja őket hagyni. Gyakran nincs is az elhagyásnak valódi oka, előzménye. Én ezt ilyen végletesen szerencsére még soha nem tapasztaltam, viszont durva megfelelési kényszerem van. A borderline embereket általában nárcisztikus szülők neveltek fel. Köztudott, hogy a nárcisztikus egyének mindenért a másikat hibáztatják, ezzel viszont egy gyerek személyiségfejlődését annyira megsértik, hogy később, amikor már felnő, nehezen tud önálló döntéseket hozni, és a másik embert tekinti a domináns félnek. Én is pontosan azt érzem, hogy engedni kell a másiknak, hiszen "biztosan jobban tudja, mint én, biztosan én gondolom, én érzem rosszul". Ha relatíve egészséges emberek között vagyok, akkor jobban kibontakozom, hiszen ők nem akarnak ledominálni. A borderline személyiségzavar kapcsolati dinamikájára viszont az jellemző, hogy ugyanazokat a viselkedési mintákat, bánásmódokat keressük tudat alatt, amiket gyerekkorunkban megtapasztaltunk. Ez magyarul azt jelenti, hogy 10ből 8 ismerősöm minimum nárcisztikus, de leginkább magasan funkcionáló szociopata. Amióta terápiára járok, azóta rengeteg ilyen kizsákmányoló, romboló kapcsolatot építettem le, de még mindig nagyon könnyen vagyok manipulálható. Szerencsére egyre több normális ismerősöm, barátom van, és azóta én is jobban vagyok. Vajon véletlen?

2. Instabil és intenzív interperszonális kapcsolatok mintázata, melyekre az idealizálás és lebecsülés szélsőséges váltakozása jellemző.

- Ez az egy rám pont a legkevésbé jellemző, hiszen én inkább saját magammal szemben érzem ezt az ördögi kört. De ha nagyon ki szeretném bontani ezt a pontot, akkor hamarabb úgy fogalmaznék, hogy fekete-fehér (dichotóm) gondolkodásom van. Egy ismeretlenről az a legelső feltételezésem, hogy ki akar használni, vagy azonnal a legrosszabbat fogja bennem meglátni. Pedig mindezt nyilvánvalóan csak azért gondoljuk így, mert a toxikus szüleink és környezetünk évekig kritizáltak lelkiismeretfurdalás nélkül, illetve ott használtak ki, ahol tudtak.

3. Identitászavar: kifejezetten és tartósan instabil önkép vagy önérték.

- Sajnos ez számomra egy nagyon fájdalmas témakör, de megpróbálom a lehető legjobban kifejteni. A személyiségem töredezett, vagy mondhatni nem forrt össze a normális személyiségfejlődésnek megfelelően. A terápián sikerült engem valamelyest összevarrni, de még mindig felfedezek magamban olyan részeket, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. A terapeutám gyakran úgy fogalmaz, hogy néha az a benyomása rólam, mintha több személyiségem lenne. Nyilván nem arra gondol, hogy disszociatív identitászavarom van (ezt hívják a köznyelvben skizofréniának), hanem arra, hogy a véleményem attól függően változik, hogy éppen kivel beszélgetek. Ha a másik ember a kemény, menő csajokat szereti, akkor én mindenáron kemény és menő csajt mutatok magamból, holott belül összepisilem magam a félelemtől. Viszont, ha a másik embert pont az érzékenyen lányokat priorizálja, akkor a legérzékenyebb énemet igyekszem mutatni. Ezeket drámai végletekbe tudom vinni, és mindezt csak azért, hogy kapjak egy kis szeretet a másik embertől. Viszont sokkal jobban vagyok a terápia óta, és a személyiségem is sokkal integráltabb, ezért most abban a fázisban vagyok, hogy igyekszem saját magamat mutatni és megélni egy kapcsolatban. Fura belegondolni még most is, ahogyan ezt írom, hogy ez az átlagos embereknek teljesen természetes, nekem viszont egy új dolog, és nagyon élvezem, amikor valaki őszintén, önmagamért kedvel meg.

4. Impulzivitás, legalább két potenciálisan önkárosító vagy önveszélyeztető területen (költekezés, szex, szerabúzus, gondtalan autóvezetés, falás).

- Nálam csak a falás és a költekezés van meg. Ha megbántanak, vagy rossz emlékek jutnak az eszembe, akkor képes vagyok önkontroll nélkül kienni az egész hűtőt, konkrétan addig a pontig, ameddig rosszul nem leszek. Most már megtanultam nemet mondani, de régen még annak ellenére is képes voltam enni, hogy szinte sírtam a gyomorfájdalomtól. Az impulzív költekezés is javult, mert az impulzust felül tudom írni racionálisan, és rájövök, hogy bajba kerülhetnék. Régen viszont előfordult, hogy egy havi bérleti díjat ruhákra költöttem el. Szóval, hálistennek kimondhatom, hogy ezt a kritériumot már többé nem teljesítem, valószínűleg ehhez az is hozzájárul, hogy felnőttem, és intelligensen, felelősségteljesen állok hozzá a dolgokhoz.

5. Ismétlődő szuicid viselkedés, gesztusok, fenyegetés, önsértő viselkedés.

- ezekből csak az önsértés jellemző rám. Igaz, nem olyan klasszikus módon, mint a vagdosás, stb., hanem betegesen munkamániás vagyok. A munkába fojtom a bánatomat, de mindenesetre jobb megoldás, mintha az alkoholba fojtanám.

6. Affektív instabilitás a jelentős hangulati reaktivitás következtében (pl.: intenzív epizodikus diszfória, irritábilitás vagy szorongás, mely rendszerint néhány órán át tart és csak ritkán áll fenn néhány napnál tovább)

- gyakorlatilag bármi triggerként hat rám. Egy rossz szó, egy nem megfelelő hangsúly, és én máris a lehető legrosszabb forgatókönyvet vizualizálom. Többnyire attól félek, hogy a másik titokban utál, lenéz, megvet, megaláz. Nehezebben tudom jól, egészségesen kezelni azokat a helyzeteket, ahol a másik ember a rólam alkotott szubjektív, de kissé negatív benyomását osztja meg velem. Régebben nagyon nehezen, most már könnyebben lépek túl ezen, és tiszteletben tartom a másik ember véleményét. A hangulatomat viszont mindez nagyon befolyásolja, és akár órákig, vagy egy teljes napig ingerült maradok. A szorongással hasonló a helyzet, a hirtelen előtörő rossz emlékek miatt képtelen vagyok koncentrálni, dühös leszek vagy ijedt állapotban. Mostanra viszont már megtanultam ilyenkor bekapcsolni pl. egy sorozatot, vagy meghallgatni a kedvenc zenémet, és tovább lépni.

7. Krónikus üresség érzés

- stresszes időszakban rendkívül nehezen érzem át az érzelmeket, de úgy általánosságban is nehezen megy. Például tudom, hogy jó érzés lenne befeküdni egy pihepuha ágyba, frissen mosott ágyneművel, de helyette ürességet érzek. Nem nevezném depressziónak, mivel nem érzem magam kifejezetten rosszul, és képes vagyok funkcionálni, törődni a hétköznapi feladataimmal, de gyakran már az sem tud örömöt okozni, ha valaki megdicsér. Nem érdekel a kinézetem, igaz, mindig ápolt vagyok és tiszta, de nem veszek új ruhákat, nem festem a hajam, nem sminkelem magam, nem érdekel semmi. Mindeközben nagyon vágyom arra, hogy valaki megdicsérjen, vagy hogy szépnek, magabiztosnak érezzem magam a bőrömben, de ez az ürességérzet gyakran mindezt felülírja.

8. Inadekvát intenzív harag vagy a harag kontrollálásának nehézsége (pl.: gyakori dühkitörések, állandó harag, ismétlődő verekedés).

- ez a pont az extroverált borderline-ok számára lehet nehéz, mert a csendes borderlineok nem igazán fejezik ki nyíltan a dühöt. Ugyanakkor gyakran érzek intenzív haragot valaki iránt, ilyenkor elképzelem az összes módját annak, hogy hogyan tudnám az illetőt a kezeim között megfojtani, de utána megnyugszom. Szóval szerencsére nem vagyok agresszív, de már az apró dolgok is nagyon intenzíven irritálni tudnak.

9. Átmeneti, stresszhez kapcsolódó paranoid gondolatok vagy súlyos disszociatív tünetek.

- Voltak paranoid gondolataim, amik már néha a pszichózis határát súrolták, de szerencsére nem voltam pszichotikus. Miután szakított velem a párom, az étteremben azt hittem, hogy ételmérget tettek a kajámba. Mivel nem tűnt el a realitásérzékem, meg tudtam enni. Illetve gyakran azt hittem, hogy követnek, pl. éjszaka nem mertem egyedül hazajönni, mert már a szemem előtt láttam, ahogyan megerőszakolnak. Szerencsére többé nem fenyeget ez a paranoia sem, mert megtanultam racionálisan felülírni a félelmeimet.

Még nagyon sokat lehetne írni, de most csak ennyit tudtam. Remélem, hogy mindenki, aki hasonlóan érez, előbb utóbb felkeres egy szakembert, és megtanul nemet mondani a nárcisztikus ismerőseinek. Ez a személyiségzavar nagyon rémes tud lenni, ugyanakkor azt is fontos látni, hogy a borderline egy olyan spektrumzavar, amin mindenki a személyiségének, temperamentumának, intelligenciájának és gondolkodásmódjának megfelelően helyezkedik el.