Ő a megfelelő szakember, vagy legyek türelmesebb?
Elkezdtem járni egy pszichológushoz, aki integratìv hipnoterápiával foglalkozik. Eddig 3 alkalommal voltam, de úgy érzem, nem sok értelme van.
Heti egyszer járok, nem kevés pénzért, jelenleg elég keveset keresek és nehéz belekalkulálni ezt az összeget. Úgy kezdődik az óra, hogy megkérdezi, hogy vagyok, hogy telt az előző hét. Ha emlékszem az álmaimra, akkor azokat megbeszèljük. Ez kb 10 perc. A maradék 50 perc arról szól, hogy ülök a székben, ő végigmegy a fejemtől a lábamig ellazìt szóban, aztán hallom, ahogy ìrogat, néha megkérdezi mit látok és ennyi. Nagyjából végig csendben vagyunk néha felbukkan egy-egy emlék és ennyi. Úgy érzem, ugyanott tartok, ahol eddig. Otthon is tudnék meditálni. Első alkalommal vègigjártuk azokat a dolgokat, amik miatt felkerestem. Szerintem többet használna, ha ezeket meg tudnám inkább beszélni valakivel. Vagy lehet csak türelmetlen vagyok és idővel eljön a várva várt eredmény?
Valaki leírná a tapasztalatait?
Köszönöm előre is!
Ennek a terápiának az a lényege, hogy lelazuld állapotban egyre több probléma elökerül, amig utána lehet javítani.
Az állapotfelmérés nem egy-két alkalom után zárul le, türelem kell hozzá.
De ha gondolod, legközelebb mindjárt az elején kérdezz rá, mi a véleménye, változott-e valami a kiinduláshoz képest.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!