Mennyire esélyes,hogy egy depresszióra adott gyógyszer kedéjjavító pl scippa vagy ilyesmi csökkenti a libidót akár impotenciát is okoz?
22 éves lány vagyok.
Tavaly novemberben kezdtem el szedni a Scippát, és most állok le vele, még két és fél hétig szedem.
Igazság szerint nem nagyon éreztem változást a szorongásomat illetően. Ha volt valami nehéz helyzet, ugyanúgy megvolt a heves szívdobogás. Illetve azért kezdtem el szedni, hogy az alvás problémáimon talán valamelyest segíteni fog, de ebben sem történt semmilyen változás, azt leszámítva, hogy nagyon intenzív álmaim lettek.
Szexualitás terén leginkább azt vettem észre, hogy kevésbé erőteljes az orgazmus, és nem is kívánom a szexet, csak nagyon ritkán. Nem a gyógyszer volt szerintem az egyetlen tényező ebben, de biztosan közrejátszott, mert most hogy már csak fél és negyed adagot szedek is erősebben érzek mindent. Szóval nem éri meg szednem én úgy érzem.
Viszont van egy ismerősöm, akinek bár szintén csökkent a libidója, segített neki a gyógyszer kijönni a szorongásból, szóval tényleg ez egyéni.
11/
Hát nem tudom,nem merem bevállalni még most sem a gyógyszer dolgot.
Őszintén megértem, hogy nem mered.
Emlékszem, hogy amikor a második adagot szedtem be, utána fél órával online órán ültem épp, és hirtelen ki kellett lépnem, mert ilyen lökésszerűen olyan módon beszédültem, hogy azt hittem, lefordulok a székről, ezzel egy időben pedig elképesztő hányinger tört rám és a testem több pontján (csukló, boka) konkrétan jól látható idegrángásom volt. Szóval kiléptem, befeküdtem az ágyba és sírva fakadtam. Szörnyen ijesztő volt. Persze most már nincs ilyen hatás. De mivel nem segít, ezért abbahagyom.
Ha te jobban félsz tőle, mint amennyire szükségesnek érzed, akkor szerintem nem érdemes, de lehet, hogy valaki, akinek segített, teljesen mást mondana.
13/
Hát nem tudom csak hallottam olyanokat,hogy nekem elrémisztő meg már fiatal sem vagyok ,hogy xy időket kivárjak ha valami mellékhatás évek múlva múlik el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!