Hogyan képesek az emberek az öngyilkosságra? Nárcisztikusok vagy pszichopaták ezek az emberek?

Azt is lehet önzőségnek nevezni, akik látják, hogy baja van valakinek mégsem tesznek semmit, nem beszélgetnek vele, nem érdeklődnek, vagy akár még ők is bántják.

szerintem

Nem tudom, hogy jönnek ide a nárcisztikusok, meg a pszichopaták. Szerintem pont rájuk nagyon nem jellemző az öngyilkosság...

Egyébként engem nagyon zavar ez a magyar hozzáállás (ami nyilván abból fakad, hogy ebben az országban szinte mindenki frusztrált és nincsenek kielégítve az érzelmi igényei - ha ellátogattok egy normális országba, akkor megértitek miről beszélek. Van olyan, ahol az emberek mosolyognak, figyelnek egymásra, empatikusak egymás felé. Ez a régió nem ilyen), hogy ha valakinek valami problémája van, akkor rögtön kezdjünk el azon rugózni, hogy az MINKET hogy érint. Háhogyképzeli ő, hogy öngyilkos akar lenni kéremszépen? Biztos velem akar kicseszni! Mennyi fájdalmat okoz a családjának ezzel! Meg mennyi papírmunkát! Meg a temetést is fizetni kell majd utána! És nem lesz, aki művelje a családi földet, meg eltartsa a papást! Stb. Tényleg, véletlenül se azon gondolkozz el, hogy milyen poklot él át az, aki odáig jut, hogy képes végezni magával... önzőek az emberek itthon. Zárójel bezárva.

-------------------------------------------------------------------------

A kérdésre válaszolva: az embert a célok, remények, örömforrások tartják életben. Aki az öngyilkosság közelébe jut, annak ezek nincsenek. Nem örül semminek (ennek biokémiai okai is vannak, más a neurotranszmitterek egyensúlya az ő agyában), nincsenek céljai, mert beszűkülten látja a világot, és ami a legfontosabb: nem érez reményt, hogy ez valaha is jobb lesz.

Az élet nagyszerű dolog, ha egészséges vagy, és élvezed. De gondolj bele egy kicsit, hogy ha semmi nem jön össze, minden nap azzal kelsz, hogy semmire nem vitted, és már nem is fogod, ha olyan fájdalmad/egészségügyi gondod van, amiből nem tudsz kijönni, ha nincsenek barátaid, ha szar a munkád és szorongsz, és a kortársaid már rég leköröztek karrierben, fizetésben, emberi kapcsolatokban, mindenben, és nem tudod magadat kibontakoztatni, és természetesen párod sincs, szóval kb. zéró az örömforrások száma. Egy ilyen ember az életben nem a lehetőséget látja, hanem neki ez olyan, mint egy börtön. Be van zárva a testébe, a gondolataiba. A szervezete minden nap felkelti, ő minden napot végigcsinál, mert muszáj, minden nap készít magának ételt, mert muszáj, minden nap dolgozik, mert muszáj, aztán alig várja, hogy lefekhessen, mert olyan nyomott a hangulata, hogy nincs ereje semmi máshoz. Utána viszont furdalja a lelkiismerete, hogy megint elcseszett az életéből egy értékes napot. Aki így él le éveket, és közben látja, hogy másnak halad az élete, és eléri azokat a dolgokat, amikre ő mindig is vágyott, annak az élet egy szenvedés, és nem arra vágyik, hogy éljen, hanem, hogy kilépjen belőle és "pihenjen".