Önutálat, boldogság érzésének képtelensége. Van más kiút?
25 éves férfi vagyok. Évek óta gyűlölöm magamat. Nem tudom érdemileg megmagyarázni, és pontosan felépíteni, hogy mi is ez amit érzek. Szimplán nem érzem jól magam a bőrömben, nem tudom magam elheyezni közösségi szituációkban és úgy érzem már képtelen vagyok az öröm és boldogság érzésére.
Mentális előzményem, hogy 17 évesen volt egy öngyilkossági kísérletem, ahhoz adtak egy "közepes depressziós epizód" diagnózist, és kezeltek egy évig. Ez még inkább a külvilágról szólt akkor, hogy nem tudtam elfogadni a körülményeimet és nem a halálra vártam leginkább, hanem, hogy a szituációm amiben vagyok megváltozzon és az emberek másképp kezeljenek.
Azóta tanultam, dolgoztam és eljutottam egy szintre, elköltöztem otthonról és van egy állásom amiben számítanak rám és felelősségem van benne. Rengeteg dolgot bevállaltam és például most is készülök arra, hogy ismét iskola padba üljek. Azaz nem, nem készülök, leginkább arra készülök, hogy feladjam ezt az egészet. Idegen érzés alakult ki bennem a világtól és az emberektől, és értéktelenség, jelentéktelenség érzés magamról. Az utóbbi hónapban nagyon sok dolgot nem csináltam meg a munkahelyemen és a magánéletemet is már leépítettem, 19-ben véget ért a kapcsolatom az akkori párommal azóta nem volt senkim. Szüleimmel teljesen neutrális érzéketlen lett a kapcsolat, barátaim nincsenek.
Azt érzem, hogy egy olyan embernek mint én semmi keresni valója az élők sorában, mert egyszerűen alsóbb rendű ember vagyok. Akárhányszor belenézek a tükörbe, akárhányszor visszanézek egy képre amin én is ott vagyok, akárhányszor valami kihangosított telefonban visszahallom a hangomat azt érzem, hogy nekem nem kellene léteznem. Illetve nem csak ekkor, folyamatosan mindig. Számomra a saját létezésem elviselhetetlen, az, hogy részt kell venni a társadalomban, hogy ki kell menni az utcára, el kell fogadnom ahogy rámnéznek, hogy tudom, hogy nem vagyok egy kategória akárkivel, hogy a világ örömei azok nekem nem szólnak. Ezt erősíti meg minden reklám a tip-top emberekkel, a tökéletes életek, modellek vetítése mindenre. Már egyáltalán nem tudok teljesíteni az élet semelyik területén.
Jelenleg azt érzem, hogy az egyetlen kiút számomra, az, hogy egyik nap elmegyek messzire és felakasztom magam.
válasza:
válasza:Ha tökéletes lenne azoknak az élete, akiket a médiában látsz, akkor nem is találkoznál velük. Mert nem akarnának folyamatosan kifelé közvetíteni egy felvett attitűdöt, nem keresnének betegesen önigazolást az énképükre. Ha ezek az emberek valóban boldogok lennének, akkor nem kifelé élnének, és nem játszanák meg magukat, hanem szabadok lennének és a saját dolgukra fókuszálnának.
Te ezeket a beteges dolgokat követed, ezzel megbetegítve a saját életedet is. Ezeket a jellemtelen, hazug alakokat kellene kivonnod a mindennapjaidból, és ezek helyett a hányadékok helyett önmagadba fektetni azt az energiát végre, amit most nekik adsz. Persze hogy kilátástalan az életed, ha megvonod a törődést magadtól, és ilyenekkel foglalkozol helyette. Kezdd el edzeni magad, mind testileg, mind lelkileg, olvass, művelődj, tanulj, lásd meg a világ összefüggéseit. Akkor tudsz értékes ember lenni, ha értéket adsz magadnak.
válasza:Egyszer már megjártam a mentál egészségügyet, pszichológus és pszichiáter által, így valamennyire tudom, hogy mire számítsak.
Viszont most van egy ösztönös ellenérzésem ezzel kapcsolatban, az, hogy "kár belém", elpazarolt idő lennék egy terapeuta számára.
Próbáltam egy nagyon kínos beszélgetés keretében ezt előadni egy volt barát számára de a vége csak az lett, hogy szerinte én egy teljesen átlagos ember vagyok, nincs semmi baj velem, viszont én reális belátásra képtelennek érzem magam.
válasza:En 16 évesen hasonlóan érzek magammal. Nekem sincsenek barátaim, vagyis inkább hamis barátok, akiket nem érdeklek. Soha a budos eletben nem voltam én senkinek sem fontos. Ha senkinek sem vagyok fontos akkor minek létezek? Gondoltam rengeteget én is az öngyilkosságra, de ez mindig el is múlt, úgy 1-2 hónaponta viszont egyre erősebben visszajön ez az érzés.
Közösségben én is nagyon nehezen találom meg a helyemet, osztályomban én vagyok az akit mindig elfelejtenek. Ez is azt mutatja nekem hogy igazából én nem létezek.
Pszichológushoz járok, vele enyhül az egész, de ő nekem olyanokat mond hogy én erre nem vagyok alkalmas arra nem, inkább el vesz. Persze én nem lebeszélni akarlak, de nekem mindennél rossz tapasztalom van. Én tudom magamról mi lenne erre a gyógyszer: Olyan embereket szerezni barátnak stb akiknek fontos vagyok, és nem ott hagynak a semmibe.
válasza:Van egy menő allasod kulon lakni ilyen fiatalon. Volt mar kapcsolatod is.
Mar elorebb tartasz mint en 34evesen. (Nekem a munka problemas nagyon semmire nem erzem magam alkalmasnak)
Ez mar nagy dolog.
Ha megtalalnad a tarsad maris lehet hogy teljes eleted lenne es a hianyerzetet kitoltene.
Legalabbis nekem a nagy depresszios idoszakaim akkor voltak amikor szinglikent maganyosan eltem orultem ha valaki hozzamszol.
De ha naponta megölel valaki sot nevetunk is a parommal az hatalmas kulonbseg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!