Van aki hasonlóan érez az élettel kapcsolatban?

Úgy érzem hogy nem akarok tovább itt maradni, 25 évesen teljesen kezd elegem lenni mindenből. Soha nem lesz normális, normáknak megfelelő átlagos életem mert asperger szindrómás vagyok. Örökké érezni fogom a szorongást meg a levertséget, egész életem alatt és ezzel elrontok mindent, nem tudom élvezni az életet. A családom is problémás, egyik rosszabb mint a másik. Ők is betegek. Nem is lett volna szabad gyereket vállalniuk... én már biztosan nem fogok, akárhogy is alakul. De egyedül miattuk nem tettem meg, bár nekem sokkal jobb lenne úgy, mert nem tudom élvezni az életet. Nem akarok több negatív dolgot elviselni, csak pihenni akarok. Szeretek aludni, jó mélyen. Azt az állapotot akarom örökre, nem akarok többé fel kelni. Lehet hogy eljön az idő amikor meg fogom tenni és úgy leszek vele hogy én arról már legalább nem fogok majd tudni hogy ők mit élnek át mert örökre elvesztem a tudatom. 18 évesen volt egy komolyabb próbálkozásom, de hát itt maradtam... de minek.

3 módszer lenne ahogy elkövetném, az első egy nem túl biztos mód, de ha beválik akkor úgymond békésen megyek el, ha nem válik be akkor részem lesz egy undi dologban és a környezetem utána jól hülyének néz. a második teljesen biztos, abból nincs visszaút viszont nem tudom pontosan hogyan kell csinálni, a harmadik is elég biztos viszont az józanul nem merném megtenni, kell hozzá sok alkohol meg nagy adag elszántság, és ha csodával határos módon túlélném akkor biztos maradandó következménye lenne.

25/n