Teljes mértékben ki vagyok az élettől. Hogy tudnám magam helyre tenni lelkileg?
Figyelt kérdés
Nos, én egy 26 éves lány vagyok. Nincsenek barátaim, nincs kapcsolatom sem, illetve nem is volt rendes kapcsolatom. Egyszerűen csalódtam a ferfiakban és már nem vágyom kapcsolatra sem. Őszintén szólva semmire nem vágyom. Nagyon ki vagyok az élettől. Most fogok diplomázni de sajnos ez sem fog összejönni mert nem érzek már motivációt hozzá. Pár éve nem ilyen voltam. Jelenleg munkám sincs. Totál kivagyok. Nem tudó mit csinálhatnék. Egész nap itthon ülök és agyalok. A tanulás már nem megy, ezt elengedtem. Valoszinu nem is fogok allamvizsgazni sem. Padlón vagyok. Szüleimmel élek, ők támogatnak, de lassan ők sem bírják már ezt az állapotot amin keresztül megyek. Úgy érzem az egész életem tönkrement. Rosszul választottam egyetemet vagyis inkább túlbecsültem a képességeimet. Dolgozni fogalmam sincs hova mehetnék. Volt pár munkahelyem, mindet utáltam és nem is jöttem ki az emberekkel. Teljesen ki vagyok égve. Nos, pár évvel ezelőtt amikor vidám, életerős lány voltam, nem gondoltam volna h ennyire lecsúszok majd. Hiztam 30 kilót , részben a suli miatt mert nem foglalkoztam magammal aztán rászoktam a dohányzásra is. Jelenleg úgy érzem magam h inkább meghalnék. Feladtam mindent és nem tudom mit csináljak. Teljesen tönkre mentem.2021. ápr. 29. 16:39
11/19 A kérdező kommentje:
#10
Hogy árultam volna el magam?
Hogy lennék boldog ha az álmomnak annyi? Mindent megtettem érte és kevés volt:(
2021. ápr. 29. 18:10
12/19 anonim 



válasza:





Keress egy új álmot amiért hajthatsz.
13/19 A kérdező kommentje:
Lehet azt kéne
2021. ápr. 29. 18:14
14/19 anonim 



válasza:





Nem lehet, biztos. De pihenni is jó dolog ám. Persze nem túl sokáig.
15/19 anonim 



válasza:





Tudod Kérdező,az a szomorú igazság,hogy több álom foszlik szerteszét mint amennyi megvalósul. És több szív törik össze mint amennyi megtalálja a párját egy másik mellett. Talán most azt hiszed hogy egyedül vagy a világban a gondjaiddal,de valójában rengeteg ember éli az életét hasonló gondolatokkal a fejében. A szív és a lélek sebezhető. És mi emberek megtanultuk elrejteni az érzéseinket mások elől. Páncélt húzunk hogy megvédjük magunkat a sérüléstől,de emiatt a páncél miatt nem tudjuk közel engedni magunkhoz azokat az embereket akiknek a társaságát keresnénk. Hogy hogyan tudj bízni másokban? Erre nincsen recept,hallgass az ösztöneidre. A szíveddel láss ne a szemeddel,vagy valami ilyesmi. #4,#8 voltam.
16/19 A kérdező kommentje:
Valóban egyetértek veled. Mindenkinek a saját gondja a legfontosabb és a legnehezebb. Jelenleg össze vagyok törve a suli miatt. Valoszinu az sem okozna boldogságot ha meglenne a diploma. Az a baj h szerintem velem van a baj, mindig féltem a kudarctól és az emberektől. Nem is tudom... talán lehet magammal kéne foglalkozni és mindent elengedni. Egy önismeret sokat jelentene. Akkor nem buktam volna 3 évet az egyetemmel mivel nem voltam tisztában a képességeimmel.
2021. ápr. 29. 19:12
18/19 A kérdező kommentje:
Jogot leginkább. De nem jogi egyetem, csak nem akarom leírni. Minden vágyam az volt h bekerüljek. Harmadjára vettek fel és rájöttem h full szar az egész. Nem ezt vártam .
2021. ápr. 29. 19:55
19/19 anonim 



válasza:





Sing Sing: Valamiben hinni kell
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!