OCD-vel érdemes szakemberhez fordulni, ha gyógyszereket nem szeretnék szedni?

Nagyon fontos pszichiáterhez menni és gyögyszert szedni, ha olyan betegségw van valakinek, ami terápiával nem gyógyítható. Pl skizofrénia, bipoláris/mániás depresszió. Ilyen betegségekkel a terápia csak kiegészítő kezelés, nem is mindig kell.

El sem tudtam menni a terapeutámhoz, amíg nem kaptam olyan gyógyszereket, amivel fel tudtam kelni az ágyból, nem rettegtek az utcán, nem csökkentek a traumák újraélése (flashback).

Ha elvenné a gyógyszereimet, akkor újra olyan rosszul lennék, hogy nem tudnék eljutni hozzá.

Gyászfeldolgozáshoz, kényszerbetegségre nem jó a gyógyszer. Csak akkor kellhet, ha ezek miatt olyan rosszul van valaki, hogy nem tud felkelni, öngyilkos akar lenni stb.

Amikor már segíteni kezdett a gyógyszer, el tudtam menni terápiára. Kb 5 éve folyamatosan járok terápiára. Közben volt terapeuta és terápiás módszer váltás.

Kezdtem Rogersi/kognitív viselkedésterápiással, elkezdtem a DBT-t, de ezt nem tudtam végigvinni mert terapeuta váltásom volt. Most sématerápiám van.

Önsegítő csoportokon is részt vettem és jövő héttől újra fogok járni rá az egyéni terápia mellett.

Voltam mindfulness meditációs 8 hetes tréningen is. Ezt végigcsináltam. A tréninget tartó pszichológus azt mondta, hogy akkor vállal, ha nincs súlyos depresszióm, súlyos traumám, nem gyászolok, nincs akut kevert fázisom, mániám. Ha van, akkor előbb kezelni kell ezeket gyógyszerrel.

Nekem az orvosom a pszichoterapeutám. Ilyen képzettsége is van. Sématerápiát tart nekem.

Jól fel tudja mérni, hogy milyen gyógyszer kell. Tudja, hogy milyen tünetre kell gyógyszer és mire a terápia.

Sajnos a terapeuta nem tud házhoz jönni, amikor nem mertem utcára menni és itthon is késsel aludtam mert rettegtem attól, hogy újra trauma ér, nem tudott segíteni, hisz nem tudtam menni hozzá. Akkor sem tud segíteni, ha mánia miatt zavart a tudatom, össze-vissza beszélek, nem lehet érteni, amit mondok és én sem értem, amit ő mond. Előbb ki kell ilyenkor hozni a mániából.

Kórház és gyógyszerek ahhoz kellettek, h ne tudjam megölni magam. Ha nem megyek be kórházba és meghalok, akkor most nem tudna terápiát tartani.

Hipomán állapotban sem tud terápia segíteni. Ilyenkor túl energikus vagyok, túl vidám. Nem tudom abbahagyni a nevetést, eufóriám van.

Nincs olyan terápiás módszer, ami abban segít, hogy fáradékonyabb legyek, sokkal rosszabb, azaz normál hangulatú. Nincs nevetés abbahagyására terápiás technika.

Nincs olyan módszer, ami segíthet abban, hogy ezek ne alakuljanak ki. (Bipolra nem hat a terápia, C-PTSD-re viszont csak átmenetileg kell nekem gyógyszer, amíg terápia nem kezd el segíteni.

A barátnőm bipoláris betegségre szedett gyógyszert. Terápiája is volt. 6 hónapig feküdt pszichoterápiás intézményben, intenzív terápia van. Napi akár 3-4 csoport. Mondták neki és kiadványt is kapott arról, hogy neki mindig kell majd gyógyszer. Segítettek neki feldolgozni, hogy nem fog meggyógyulni, de tünetmentes lehet gyógyszerrel. Én is ott feküdtem azon a terápiás helyen. Onban ismerem.

Azóta 15 év eltelt.

Rengetegszer elhagyta azóta a gyógyszert, mánia miatt gátlástalanná vált, olyan volt a viselkedése ami a falu/községbeliek tudomására jutott, szemtanúi voltak.

Pl meztelenül fürdőtt tóban, bohócként öltözött, kopaszra borotválta a fejét, botrányosan viselkedett. Emiatt stigmatizálták, mutogattak rá, a rossz híre miatt alig talált munkát mert kevés helyen nem hallottak róla.

Mind3n mániás szakaszban akarata ellen vitték kórházba. Általában rendòrök is kellettek. Ott gyógyszerrel rendbehozták, normálisan viselkedett, belátta, hogy mániásan ez nem így volt.

Kb 15-20x került kórházba 15 év alatt. Utána jött 2 év amikor 10-15x vitték be. Kb 5 éve mániásan inni kezdett, nyugtatóból a felírt adag 5-10 szeresét szedte. Utcán volt sokszor 2-3 napig éjjel-nappal. Ott kéregetett italra.

Piásan volt végig terhes.a gyereket elvették tőle pár hetesen.

Anyukája meghalt, előtte anyukája elveszítette a lakásukat. Bnőm párjával megromlott a kapcsolat mert mániásan botrányosan viselkedett. Volt, hogy összeesett az utcán. Bepisilt beszart. Detoxikálóban ébredt vagy rendőrségi fogdában.

Egyik nap nem jól eloltott csikket dobott a kukába a párjánál, részegen aludt. Későn ébredt. Tűzoltók mentették meg. Nagy kárt okozott párjának.

Visszament vidékre a szülővárosában. Nem volt hol laknia mert nem szedte a gyógyszert, behülyült, paranoid volt, piás. 2 évig volt hajléktalan. Földön aludt, mások előtt szart, pisilt. Néha 1-2 napra befogadták. Kiderült, hogy bugyija sincs.

Többször volt kisebb bűnügye. Másokat zaklatott, hogy engedjék be a lakásukba aludni. Volt, hogy feszer ablakát betörte, biciklit lopott, hogy a mentősöketől elmeneküljön.

Végül egy nőtől el akarta venni a gyerekét, azt hitte, hogy az övé. Fórumokon írtak az anyukák egymásnak, hogy figyeljenek, el kell őt kerülni. Fotóis volt róla.

Végre rájöttek a rendőrök, hogy mánia paranoia, skizofrén szerű tünetek miatt viselkedik így.

Bevitték kórházba. Ott volt kb 1 évet. Gondnokság alá helyezték és pszichiázriai beteg otthonban helyezték el. Alig járhat ki. Nem vállalhat munkát csak az otthonbeli 4 órásat, de ott még nincs szabad hely.

Bűnügyei tárgyalása folyamatban. Lehet, hogy börtönbe vagy az IMEI-be kerül egy időre.

Ő valaha intelligens, jó lelkű volt, céljai voltak. 2 főiskolát elkezdert, de mániás fázisban abbahagyta. Nyolcadikban szlovákból középfokú nyelvvizsgája volt. Később angolból középfokúzott.

Tiszta, ápolt volt, nem ivott.

De hiába mondták el a pszichológusok, terapeuták, orvosok, hogy bipoláris betegnek soha nem elég a terápia, gyógyszer is kell élethosszig.

Nem fogadta ezt el és a gyógyszer elhagyása romokba döntötte az életét. Helyre hozni nem lehet. Az otthonból soha nem fog kikerülni, gyerekét örökre elvesztette.

Remélem ez tanulságos másoknak. Van olyan betegség, amikor élethosszig kell gyógyszer. Pl bipoláris depresszió, skizofrénia, skizoaffektív zavar.

Az a baj ezzel, hogy sokakat tévesen diagnosztizálnak bipolárisnak. Bizonyos kisgyerekkori családi minták tudnak úgy hatni, hogy könnyen összetéveszthető legyen egy “szimpla” traumatizáltság a bipoláris tüneteivel. Namost, ezek az emberek simán kijönnének a traumából normál pszichoterápián, ehelyett pontosan azon kell keresztülmenniük, amit írtál. Hogy beléjük sulykolják, hogy betegek és életfogytiglan gyógyszerezniük kell magukat. Miközben nem azok. Amit írsz, az egy kiragadott, szélsőséges példa és ha ez alapján skatulyáznánk be mindenkit, az óriási társadalmi károkat okozna. A nyugati orvostudományban már bevett gyakorlat az, hogy a betegekkel inkább azt próbálják elhitetni, hogy gyógyíthatóak, mert közismert, hogy egy reménykedő beteg gyorsabban gyógyul, mint egy reményvesztett. Olyan nincs, hogy gyógyíthatatlan valami, vigyázz, hogy fogalmazol. Olyan van, hogy “a tudomány mai állása szerint” az. Amiben ott van az, hogy bármikor megtalálhatják a gyógymódját. Nekem is harangoztak már, hogy gyógyíthatatlan krónikus betegségem van és ha nem szedem a gyógyszert, akkor gyorsan romlani fog a helyzet. Ennek kb. tíz éve, nem szedtem be egyetlen kapszulát sem, 2 év volt, mire kijöttem a betegségből más úton, de legalább orvosi diagnózisom van arról, hogy nem rendelkezem már ezzel a kórral. Ha ott hiszek a dokinak, szedném ma is a gyógyszert, szenvednék az elkerülhetetlen mellékhatásaitól és soha nem tudnám meg, hogy egészséges is lehetnék.

A magyarországi pszichiátria a sötét középkorban él, teljesen hajmeresztő, ami itt folyik, mintha nem lenne már önmagában elég beteg a társadalom, még betegebbé teszik ezekkel a mániákus (félre)diagnosztizálgatásokkal és begyógyszerezésekkel. Tudom, mert nemcsak pszichiáter van a családban, de több praktizáló orvos is, olyan is, akit pont félrediagnosztizáltak így és volt szerencséje belülről rálátni a rendszerre. Neki egyszerűen meghalt egy közeli hozzátartozója, magába zuhant a gyásztól, emiatt bipolárisnak diagnosztizálták. Ahelyett, hogy segítettek volna neki feldolgozni. Melyik gyógyszer tudja csökkenteni a veszteség fájdalmát? Nincs ilyen. Ezt fel kell dolgozni. És hiába jött már ki a traumájából és gyógyszer nélkül is teljesen tünetmentes, ez egy stigma az egész életére, mert ma az egészségügyben két dolog nagy tabu: hogy a tudomány véges és, hogy egy orvos is tévedhet…! Úgyhogy szerintem inkább viselkedjen egy beteg abnormálisan, mint diagnosztizáljanak akár egyet is tévesen. Csak sajnos nem ez az arány, hanem az, hogy az esetek több mint a fele téves diagnózis! Gondold el, hány életet tesz tönkre ez, hogy ezek az emberek csak megbélyegzést, betegségtudatot és gyógyszert kapnak ahelyett, hogy egy pszichoterápián csak szépen feldolgoznák a traumáikat. És ami a legabszurdabb, hogy ilyen diagnózissal a legtöbb pszichoterapeuta nem is hajlandó foglalkozni velük, mert félnek, hogy kiszámíthatatlan a kliens…! Szóval amikor beírsz ilyeneket, azért fusson át az agyadon, hogy oké, van pár beteg ember is, csakhogy ez nem indokolja, hogy egészséges, csak szimplán az élet nehézségeivel küzdő embertársaid koporsójába verd a szögeket!

Nem hinném, hogy az esetek több, mint felében téves a diagnózis. Bipol 2-nél lehetnek hasonlóak a tünetek más betegséghez. Pl borderline zavarhoz. De a bipol 1-es az nagyon nagyon erős mániával jár, nem hasonlít semmilyen más betegségre, kivéve a skizoaffektív zavarra, ami mánia mellett skizószerű tünetekkel jár. A kezelése pont ugyanaz. Persze lehet mellette más probléma is. Olyan is, amire épp a terápia való. Amellett, hogy bipoláris valaki, lehet traumatizált, szorongó, borderline stb.

A barátnòmnek nem azt mondták, hogy beteg, húzza le a rolót, hanem azt, hogy mindig kellene fog gyógyszer, ami SEGÍT neki abban, hogy ne essen vissza. Jó állapotban ez lehet kisebb adag, amikor jönnek a tünetek, akkor több. Tanították neki tanulni a visszaesés felismerését, hogy gyorsan tudjon szólni, ha baj van.

Nem az segít a betegnek, ha szándékosan tévesen informálják és azt mondják neki, hogy egyszer majd nem kell gyógyszer. Attól nem válik igazzá mert ezt gondolja a beteg.

Nem is tudom, hogy mernék orvoshoz menni, ha tudnám, hogy ott szándékosan átvernek, nem kapnék korrekt infót a betegségemről.

15 éve még kevés gyógyszer elég volt neki. Mivel nem szedte, az utolsó két évben egy szemet sem, úgy elhatalmasodott betegség, hogy hatalmas adag mellett is maradt minimális pörgése.

Épp az volt a baj, hogy inkább havernak, cigány jósasszonynak, kézrátéttel gyógyítónak, horoszkópban hitt. Azok megmondták, hogy ő már nem esik vissza. Mondta ezt a 20-ik visszaesés után.

Ha valaki kételkedik az orvosban, érdemes másikhoz is elmenni, azt is megkérdezni. Az ember nem azért megy orvoshoz, hogy utána ne azt csinálja, amit az mond. De ennyi visszaesés már a hülyének is világossá teszi, hogy nem tévedett az orvos, ő bipoláris és az van, ami minden szakkönyvben áll, arra élethosszig kell gyógyszer. Fontos reményt adni a betegnek, de ez reális, valódi legyen. Beláttatni vele, hogy nagyon jó élete lehet a gyógyszerek mellett, tünetmentesen.

A terápiával is kezelhető betegségek esetén is fontolóra kell venni a gyógyszereket. Érzi a beteg, ha az segít neki, azt is ha csak elnyomja vagy hatástalan. Akkor ezt jelezni kell, úgyis kérdezi az orvos és változtat rajta.

Nekem az régi orvosom és terapeutám szerint bipoláris 2 (azaz nem az 1-es típusú, mint a barátnőmnek) depresszióm van. Az új orvosom szerint nincs, de rajta vagyok a bipoláris spektrumon. A bipolarizás széles skálán mozog a nagyon enyhe, szubklinikus tünetektòl a nagyon súlyosig (sokan nem tudják, de a skizofrénia is ilyen). Vannak olyan bipolárisok, akiknek enyhe tüneteik vannak. Az enyhe bipolaritást is fontos megállapítani, mert máshogy kell kezelni, mint a sima depressziót. Antidepresszáns csak hangulatstabilizáló vagy antipszichotikum mellett adható. Ha nem adnak mellé, átnyomhatja az antidepresszáns mániába vagy kevert fázisba. Én így jártam azzal az orvossal, aki nem vette észre a bipolaritást, bordsrnek gondolta. A végén már nem tudtam vizsgázni mert nem tudtam olvasni gondolatrohanástól.

Nekem kb 5 éve folyamatosan van terápiám. Még nem segített annyit a terápia, hogy azokra a tünetekre egyáltalán ne kelljen gyógyszer, amikkel a terápián foglalkozunk. Terápián nem mindig lehet gyors eredményt elérni, ezért is fontolóra kell venni ilyenkor a gyógyszert.

Pl egy szociáliás fóbiásnak nem mindegy, hogy csak egy rövid időt kell várni arra, hogy emberek közé merjen menni vagy több évet, ami azzal jár, hogy dolgozni sem tud.

Aki gyászol az szomorú, fájdalmat él át.

Egy hipomán, bipoláris beteg három napig nem alszik mert nem álmos, állandóan nevet, euforizál stb.

Egyáltalán nem hasonlít a traumatitól magába zuhantra.