Mik voltak a skizofrénia első tünetei?

Tobb kozeli ismerosom erintett. Epp az a helyzet, hogy ok maguk nem vettek eszre. A hallucinacioikat, teveszmeiket valosagnak hittek. Minden esetben a csaladtagok, kollegak vettek eszre, hogy baj van.

Es a diagnozist sem fogadta el egyikuk sem. Volt, hogy a depressziot igen, de azt elfogadni, hogy amire azt hiszed, igaz, az nem igaz, ez szinte lehetetlen.

Csak a szkizotíp/szkizoid személyiségzavarról tudok nyilatkozni. Igazából rajta van a szkizofrénia spektrumon.

Ha érdekel, akkor leírom a tüneteket.

Az első tünetek kb. 10 évesen jelentkeztek, irányító hangokat hallottam, amelyek inkább voltak hangos képzelgések, mint hallucinációk. Nagyon sok utasítást kaptam tőlük, pl. többször meg kellett érintenem valamilyen felületet, fel-le kapcsolnom a villanyt, különben meghalnak a szüleim, vagy másnap a bolygóba csapódik egy meteorit. Ez eddig OCD-nek tűnik, de a szkizotíp személyiségzavar esetében ezekhez az utasításokhoz mindig társul valamilyen fenyegetés, esetleg bizonyos hangok hallása. Később fokozatosan csökkent az utasító hang, de a félelem, hogy valamilyen gond történhet igazából máig nem múlt el. Voltak tünetmentes időszakok, bár bizonyos szempontból még akkor is kívülállónak éreztem magam, mert nem találtam a világot biztonságos helynek, és senki sem volt, aki megnyugtatott volna. A barátok és a tanulás serdülőkorom vége felé szerencsére lefoglaltak, de már akkor megjelentek az elég fura nézeteim (félelem a szellemektől, ami igazából nemcsak szimplán félelem volt, hanem valós megélése annak, hogy ezek a gonosz szellemek üldöznek, és az ellenem szövetkezett sátáni erők kiszívják belőlem a lelket). Mégsem vettem soha ezeket a félelmeket nagyon komolyan, mivel a szüleim érzelmileg teljesen elérhetetlenek és közömbösek voltak, így egyszerűbb volt elfojtani a sötét gondolatokat. Valójában a barátok és a gimi mentették meg az életemet (osztályelső voltam, matekversenyekre jártam, jó baráti társaságom volt), tőlük kaptam olyan orientációs pontokat, amelyek mentén képes voltam a kortársaimhoz alkalmazkodni és a probléma nem fajult, vagy nem fejlődött át skizofréniába. A személyiségzavarok nagyjából 18-19 éves korban, picivel előtte, vagy picivel utána kezdenek kikristályosodni. Egyre dezorientáltabb és furcsább magatartást vettem fel, erősebb disszociatív élményeim voltak (idegennek éreztem a saját testemet, a hangomat, néha pedig a valóság tűnt álomszerűnek), évekkel később jöttem rá, hogy az egész gyerekkoromat végigkísérő "agorafóbia" tulajdonképpen derealizáció volt, továbbá megszakítottam minden kapcsolatomat a barátaimmal és a fantáziáimba merültem (azok nagyrészt ütköztek a kulturális normákkal), üldözéses félelmeim lettek, folyamatosan azt éreztem, hogy figyelnek, kinevetnek, ami végül úgy is lett, hiszen a fura viselkedésem miatt az osztály perifériájára kerültem a hátsó padba, gyors jegyromlással, szótlanul és magányosan maradva. Mindenki elkerült, a tanárok pedig provokációnak fogták fel a magatartásomat, ugyanis könnyen voltam ingerelhető, mindig bántóan szóltam vissza). Gimi után felvettek az egyetemre, ahol már valamennyivel szabadabb mozgásteret kaptam, de a szaktársaimmal továbbra sem beszéltem, nem ápoltam senkivel sem a barátságot, mintha megszűnt volna az összes múltbéli kapcsolatom, egyre jobban különcködtem, az öltözködésem is megváltozott, tetőtől talpig feketében jártam. Úgy éreztem, hogy senki sem ért meg, nagyon lefogytam, étkezései zavaraim lettek, testképzavar, stb. Egyre rosszabbul aludtam el, bizarrabb téveszmék gyötörtek, amiket senkivel sem tudtam megbeszélni. Lassan kezdett szétesni a nyelvhasználatom, össze nem illő szavakat alkottam, amiket csak én értettem, rengeteg, kontextusba nem illő metaforát használtam, ezek pedig fokozatosan a hétköznapi kommunikációba is átterjedtek. A külvilágot és önmagamat is veszélyesnek érzékeltem. Egy temetés során képtelen voltam ránézni a sírkövekre, mert azt hittem, hogy amint a halálra gondolok, akkor meg fogok halni, onnantól kezdve órákig már csak azt láttam, hogy kékülnek az ujjaim, megkezdődött a bomlás, én pedig csak szellemként szemlélem az egészet. Pár órával később kitisztul a tudatom, hogy még élek, és nem haltam meg. A családi összejövetelektől mindig tartottam, nem értettem, hogy miért mosolyognak ennyit az emberek, mintha az érzelmek átélésére való képességem is ellaposodott volna, hasonlított ez az állapot egyébként a mély, pszichotikus depresszióra, a negatív érzéseim (düh, félelem, fájdalom) viszont megmaradtak és nagyon erőteljesen jelen voltak. Édesanyám, aki érzelmileg a leghidegebb ember volt, akit valaha ismertem, észrevette, hogy a viselkedésem valóban nem normális, és berendelt engem egy pszichológushoz. Ő kérdezett rá először a félelmeimre, és amikor egyre bizarrabb dolgokat meséltem el neki (valóban bizarr elképzelésekre kell gondolni, pl. a kínaiak beépítettek a legyekbe kamerákat, amikkel megfigyelnek, a könyveimet megfertőzték a részecskehullámok, és ha hozzájuk érek, akkor én is atomjaimra hullok - ezeket nem gondoltam teljesen reálisnak, mégis a határán voltam az őrületnek, és féltem, hogy valójában igazak lehetnek), akkor javasolta a pszichológus pszichiátriát. Kaptam megfelelő, kijózanító kezelést és az egészre még évekkel később, most is olyan visszatekinteni, mint egy kegyetlen rémálomra. Fogalmam sincs, hogy maradtam egyáltalán életben, hogy vagyok képes dolgozni, párkapcsolatot fenntartani mindezek után, csak azt az egyet tudom mondani, hogy szerencsére jól reagáltam a pszichiátriai kezelésre.

Megmaradtak viszont az üldözéses téveszmék, gyakran attól félek, hogy az emberek megfigyelnek a tömegközlekedésen, el akarnak rabolni, fegyveres terrorista van a buszon, stb. De képes vagyok megnyugodni és belátni, hogy mindez a szkizotíp zavar miatt van.

Nekem beutott a dolog rendesen felmondtam a munkahelyemen aztan ugy ket-harom hettel kesobb hallucinaltam mint a picsa meg paranoid dellusioim voltak. Fel sem fogtam akkor hogy ez nem valosagos. Mondjuk erdekes hogy mikor a mento szallitott a pszichiatriara egyre inkabb visszatert a valosag"tudatom" es mikor felvettek az osztalyra megkerdeztem a dokit lenyegeben hogy ez valoban nem valosagos?... mite o azt felelte hogy nem es egy az egyben meg is szunt a teveszmem. Na mindegy nem ezt kerdezted... egyebkent a "valtozast" aposztrofaljak mint kiindulo "tunet" de gondolom ezt inkabb kivulrol venni eszre jobban.

Szvsz ha pozitiv tuneteid lesznek akkor qrva elet hogy azzal is kezdodik azt meg eszre fogod venni.

A negativ reszet annyira nem vagom irtad a memoriazavart ismerek olyan skizofrent akinel a negativ tunetek dominalnak es elofordul nala memoriazavar. Simplex ch asszem.

Ha megengeded en a helyedben belemelyednek a tunetekbe foleg a negativokba meg a kognitiv tunetekbe kesobb felismered ha ugy alakul. Meg meg egy dolog a megelozes. Ne tedd tonkre magad droggal alkohollal dohanyzassal stresszel stb es nem lesz saemmi bajod meg ha a csaladban volt is ilyen beteg.