Hogyan veszéljem át ezt az időszakot?

Végzős vagyok, nem bírom a bezártságot, nem hatékony a tanulás, félek az érettségitől. A bátyám alaptalanul bánt és megver, napi szinten többször és ez kegyetlen érzés lelkileg is. A szüleimet ez nem érdekli, velem sem foglalkoznak különösképpen, a bátyámat istenítik. Van egy óvodás öcsém is. De igazából olyan, mintha én lennék az anyja, mert konkrétan én foglalkozom vele és mától itthon van velem. És ott van a rengeteg házimunka, ami mind rám vár. Nagyon nehéz ez így.

A barátaim és osztálytársaim közül többen depressziósok lettek. Próbálom tartani bennük a lelket, én voltam a mindig pozitív lány, aki bármilyen helyzetben meglátja a jót és segít másoknak. Segítek nekik és jó látni, ha pozitívabbak lesznek, de nekem ez egyszerűen most nem megy. Összeroppantam lelkileg és nem tudom, kire támaszkodhatnék, ha én vagyok az az ember, aki másban tartja a lelket. És sok dologról nem is beszélek, mert ők mind nagyon jó családi háttérrel vannak megáldva én pedig nem szoktam panaszkodni.

(Mielőtt valaki azt írná, hogy hálátlan vagyok a szüleimmel szemben... tudom, hogy dolgoznak stb. De rengeteg mindent csinálok itthon és mindent magamnak fizetek, egy árva fillért nem kapok, de még egy köszönömöt se. A pár évvel idősebb bátyámat pedig támogatják. Ilyen az, ha az embert nem várják és lánynak születik. Hiába teszek meg bármit, ők sohasem fognak engem elfogadni és úgy szeretni)

Nagyon várom már a június végét. Nyáron dolgozom majd és nyaralok a barátaimmal, szeptembertől pedig az egyetemi kollégiumban leszek és ritkán járok haza, főként a kisöcsém miatt. Szabad leszek és nem kell a szüleimtől függenem, távol a bátyámtól...

De nem tudom, hogy hogyan veszéljem át ezt az időszakot. Egyszerűen beleőrülök, túl sok ez nekem és nem bírom elviselni.