Mi lehet a baj velem? Mentális betegség? Szemelyisegzavar? Bővebb lent.

Túlérzékeny személyiség vagy. Vagy másnéven hiperérzékeny.

Persze ez nem orvosi diagnózis, de én így gondolom. :-)

Ne keress egyből mentális betegséget magadon. A mentális rendellenességeknek durva tüneteik vannak, amik teljesen ellehetetlenítik az illető mindennapi élét.

Ami inkább kiderül a leírásodból, hogy abban sokat foglalkozol a párkapcsolat kérdésével. És eléggé úgy tűnik, hogy sok téves hiedelmed van a párkapcsolatokkal kapcsolatban és nem túl egészségesen állsz hozzá. (De ebben nem vagy egyedül, mert szinte az összes korodbeli is küzd ezzel) Egy egészséges párkapcsolatnak nem a a pillanatnyi érzéseidről kell szólnia amik folyton elöntenek és ezektől függesz, hanem egy mélyebb szinten a kölcsönös tiszteletről, megbecsülésről és sokkal több önzetlenségről. Próbálj meg inkább szeretettel hozzáállni a dolgokhoz és nem úgy szemlélni a dolgot, hogy a párkapcsolat mit nyújt neked és milyen érzéseket hoz ki és mi az amit nem szeretsz ebből. Hanem a másik emberre figyelj, és arra hogy te mit tudsz tenni érte. De nem azért mert ilyen olyan érzéseid vannak, hanem mert tudatosan fontos neked, tiszteled, megbecsülöd, sokra értékeled, saját pillanatnyi érzésektől függetlenül is.

Kedves Kérdező!

Ez lehet, hogy most meg fog ijeszteni, de ez az állapot még sokkal rosszabb is lehet.

Valószínűleg borderline diagnózist fogsz kapni, ha elmész pszichiáterhez, de én azt tanácsolom, hogy menj el minél hamarabb! Ugyanis most még szerintem viszonylag jól kordában tartható lenne. Nekem is borderline és depresszió diagnózisaim vannak, de nekem bizonyos okokból (élethelyzetek és egyéb dolgok miatt) most még talán rosszabb, mint a diagnosztizálásomkor volt, pedig eltelt 5 év, és jártam évekig pszichoterápiára, meg gyógyszeres kezelést is kaptam. Most vagyok 26.

A leírt tüneteid borderline tünetek, de még nem a legsúlyosabbak. Arra készülj azért fel, hogy hosszú évekbe telik általában, mire élhetőbb lesz az élet, és lehetnek visszaesések.

Minden jót kívánok!

Nyugi, semmilyen olyan problémád nincs, ami másnak ne lenne. Nem véletlenül nem emlékszel a gyerekkorodra, ugyanis ott van a kulcs! Amiket leírsz magadról, egyedül arra utalnak, hogy a szüleid kiskorodban nem reagáltak a szükségleteidre, nem kommunikáltak veled megfelelően, lehet hogy még bántalmaztak is. De lehet, hogy "csak" a párkapcsolatuk volt rossz, lehet hogy csak nem tudták megoldani a személyes problémáikat, a lényeg, hogy elhanyagoltak téged érzelmileg.

A szülőktől jövő fontos visszajelzések hiányában nem alapozódott meg az önmagadba és a világba vetett bizalmad. Valószínűleg nem mutatták ki megfelelően a szeretetüket sem, mert azt hiszed, hogy nem vagy szerethető.

Sajnos azok a következtetések, meggyőződések, amiket gyerekkorodban sajátítasz el, képesek az egész felnőtt életedet áthatni, képesek felnőttkorban is dróton rángatni. Pontosan fogalmazol: nem a saját életedet éled, hanem egy olyan "program" irányít téged a háttérből, amit a szüleid viselkedése írt beléd gyerekként.

Pszichiátert nem ajánlanék, mert a legtöbbjük gyógyszerezéssel próbálja megspórolni az egyetlen igazoltan hatásos kezelési módot. Ami a pszichoterápia akkor is, ha a jelenlegi terapeutáddal nem érzed a haladást. Egy jó terapeuta tudja, hogy hol van a kutya elásva, tud olvasni a sorok között, abból amit és ahogyan mondasz neki. Rá tud érezni, hogy merre kell tovább kérdezősködnie, hol lehet valami blokk a múltadban, ami hatással van a jelenedre. De vannak terapeuták, akik nem elég gyakorlottak ehhez vagy csak hallgatnak és bólogatnak. A pszichológusok között is sok a nem annyira jó szakember és erre rájön az is, hogy mindenkinek más jön be. A pszichoterápiás munkába beleszól a te egyéniséged és a terapeutáé is. Van hogy évekbe telik megtalálni a megfelelő terapeutát, akihez élmény járni, kíváncsi vagy a következő alkalomra, ad ötleteket, hogy miket figyelj meg az életedben vagy új nézőpontokat, amivel máshogy tudsz ránézni valami ismert jelenségre. Egy jó terapeuta nem ad tanácsokat, nem mondja meg, hogy rendszerezd a napjaid, nem azt akarja "kijavítani", amit most nem szeretsz az életedben, szóval nem tüneti kezelést kínál, hanem a gyökereket kutatja. Úgyhogy érdemes lenne szépen elbúcsúzni a mostanitól és egy újat nézni.

Annyira ez a mély pszichoanalitikus dolog, hogy mi volt a családodban, meg gyerekkorodban nem biztos hogy segít az előrelépésben. Nem azért, mert ennek nincs hatása rád, - kétségtelenül igaz, hogy sok trauma kihat a jelen problémáidra - csak a jelenlegi helyzetben ezeken nem már nem tudsz változtatni. Feldolgozni fel kell, de arra nem biztos hogy mindenféle traumatikus hatáson való bölcselkedés meg elmélkedés segít, hanem inkább a jelen gondolati sémáidon, belső folyamataidon kell változtatni. Pont itt a jó példa:

"Ami még durvább, mikor elhanyagolva erzem magam, és a párom épp nem velem foglalkozik hanem vidéken van, vagy lánnyal találkozik, feljön bennem a gondolat, hogy más férfiakkal akarok alkalmi viszonyt létesíteni (sosem idegennel, azzal nem tudnék, hanem exekkel) és borzalmasan erzem magam emiatt másnap. Sosem tennem meg, de akkor abban a pillanatban nagyon komolyan ezen gondolkozom, és nem tudom miért van ez, borzalmasan erzem magam, mert sosem akarok olyan lenni mint apukám... biztos emögött is áll valamilyen mentális probléma.."

Egyszerűen ezt a dolgot hibásan kezeled, és ez tényleg nagy gondot okoz. Gondolatai, érzelmei mindenkinek vannak millióféle minden pillanatban. Negatívak is, kellemetlenek stb. De azt meg kell értened, hogy ezeknek önmagukban semmi jelentőségük nincs. Nem az érzelmeid meg a random gondolataid számítanak, hanem csak a cselekedeteid, amiben szabad akaratod van, érzelmektől függetlenül. Ha ezek a gondolatok miatt elkezded szégyellni magad, meg félni tőlük, azzal pont azt fogod elérni, hogy még több érzelem és kellemetlen gondolat jön. Meg kell tanulni őket elfogadni és nem reagálni rájuk, nem továbbagyalni őket, mert csak hólabdaként dagasztják a problémát. Előjön egy kellemetlen gondolat vagy negatív érzelem, akkor fogadd el hogy ez van, ettől még semmi baj nincs, ember vagy és ez a természetes agyi működés része. Kellemetlen ugyan, de ha nem reagálsz rá valami hibás séma szerint (elkezded tovább agyalni, butaságokat mondasz a párodnak stb.) akkor idővel csitul és egyre kevésbé lesz szorongásod tőle. Az hogy hogy reagálsz ezekre a dolgokra, hogyan cselekedsz az a te kezedben van és tényleg csak ez számít. Utána nézhetsz a mindfullness meditációs technikáknak, azok sokat segíthetnek.

Mintákban pedig megint rajtad múlik, hogy milyen mintáid vannak. Bár lehet hogy korábban a családban nem jó mintákat kaptál, de semmi sem akadályoz abban meg, hogy felépítsd magadban most a megfelelő mintákat. Egyszerűen járj úgy a világban, hogy begyűjtögeted ezeket megfelelő forrásból, akár szépirodalmi művekből vagy mások élettapasztalataiból, akiket hitelesnek találsz. (és nem a celebvilágból, pop kultúrából, romantikus filmekből stb.) Környezetedben keress olyan embereket, akik bölcsnek tűnnek és jól csinálják, pl. idősebb korosztály és beszélgess el velük ezekről a dolgokról, hogy ők hogy látják és hogy csinálták. Hidd el, hogy örömmel fognak róla mesélni.

Meg kell értened, hogy nem vagy deformált, legalábbis egyáltalán nem jobban, mint mások. Mindenkinek van valami defektje, csak van aki tudatosabb, jobban rálát önmagára (pl. Te), van aki meg azt hiszi, hogy a többiek a hülyék. Mindenki hoz a családjából hülyeségeket, még a legjobb családokból is. Egy gyerek annyira másképp látja a dolgokat, még nagyon hiányosak a megértési technikái, a "szótára", képes teljesen félreérteni kis gesztusokat, mondatokat. A szülők legnagyobb jóakarata ellenére is lehetnek a felnevelt gyereknek majd életvezetési problémái és ez hatványozottan igaz, ha nagyon terhelt a szülők kapcsolata - mint a Te esetedben is. Lehet, hogy azt gondolod, hogy a Tiéd extrém terhelt és igaz is, hogy azért szerencsére nem ez a nagy többség, de nagyon sokan hasonló vagy még nehezebb körülmények között nőnek fel. Még ha kifelé ez általában nem is látszik. Nekem is volt olyan tündéri osztálytársam, aki egy osztálytalin mondta el, hogy alkoholista volt az apja. Hogy ez mit jelent egy gyereknek, aki így nő fel, arról leginkább a Mérgező szülők c. könyvből tájékozódhatsz, amely könyvből egyébként több ponton magadra is ismerhetnél.

Annyiban viszont sokkal előrébb vagy másoknál, hogy rálátsz a problémáidra és gyanítod az összefüggéseit is. Továbbra is azt mondom, hogy pszichoterápiát kéne kezdened. A pszichoterápia nem arról szól, hogy elemzitek az életedet. Csak beszélgettek róla és a pszichoterapeuta az érzéseid gyökereit próbálja feltárni, azaz a "drótokat", amik "rángatják" az életedet. A pszichoterápia hatása nem gondolati síkon történik. Nem azáltal kezdesz fejlődni, hogy az agyaddal felfogsz valami összefüggést, rálátsz dolgokra. Pont ezért nem működik az, hogy felfogod valamiről, hogy nem jó és erőlteted, hogy "elengedd" vagy másképp reagálj. Ezek meg fognak történni a terápia során, el fogsz engedni dolgokat és elkezdesz majd máshogy reagálni, de nem azért, mert akartad és így döntöttél, ez "csak" mellékhatás. Ami persze valójában a vágyott hatás, de nem erre fókuszál a terápia. Hanem az érzelmekre, érzésekre és ahogy szembesülsz ezekkel a terapeuta vezetésével (felnőttként már "biztonságban"), ezáltal fogják elveszíteni ezek a hatalmukat feletted.

Ezért nem működik az, ha valaki magas szinten pszichológiailag művelt, mert a saját életén csak agyi szinten tud merengeni, az agy pedig nagyon ügyes abban, hogy mindenféle trükkökkel elérje, hogy ne foglalkozz fájdalmas dolgokkal. Tehát hiába is próbálnál agyilag közel jutni az érzelmeidhez, ez lehetetlen. Ezért kell melléd egy tapasztalt vezető, aki "tudja, mit keres". Azaz tud téged úgy kalauzolni a saját életedben, érzéseid között, hogy rátaláljon a "titkokra". Nem minden pszichoterapeuta profi ebben sajnos, ezért a pszichológusok között is lehet, hogy többet ki kell próbálnod, mire "valami történik". Egy jó terapeutánál azt érzed, hogy empatikus, támogató, "érdekled", és jönnek időnként új szempontok az életedbe, valamire máshogy nézel már rá stb. Egy terapeuta nem mond véleményt, nem ad igazat, nem mond ellent, nem támaszt elvárásokat. Egyszerűen csak bevisz téged az érzéseid sűrűjébe és ezáltal "gyógyulsz".