Hogyan tudnám megszüntetni a visszatérő álmokat? Hogyan tudnék feldolgozni egy traumát?
Sziasztok! Az utóbbi pár évben több periódus volt, amikor visszatérő eseményről álmodtam.
Nagyon rossz élmény, borzalmas volt, ugyanis minden alkalommal egy régi traumámat élem újra ilyenkor. 5-6 éve történt, hogy egy osztálytársam nagyon durván bántalmazott, megvert, lelki terrorban tartott. Sokáig nem beszéltem erről senkinek, pedig nagyon megrázott az ominózus verekedés. Talán 3 év után mondtam el ezt valakinek, amikor szóba került,rögtön elsírtam magam. Ezután kezdődtek a visszatérő álmok. Más volt az eleje mindig, de a vége állandóan ugyanaz lett. Amikor ezt álmodtam, utána mindig felriadtam,zaklatott lettem,az egész nap rossz hangulatban telt.Néha már rettegtem elaludni, mert tudtam, hogy megint újraélem a múltat. Olyan is volt, hogy nem az esetről álmodtam, hanem megtörtént jelenetekről, de ez az osztálytársam szerepelt benne és ott is bántott.
Ezzel az osztálytársammal az általános iskolai ballagásnál találkoztam utoljára, a nevét sem tudom kimondani, annyira undorodom tőle. Ha meglátnám, akkor félnék is, de lehet, hogy feltörne belőlem az iránta való az elfojtott agresszióm és helyben megölném.
Eddig az a taktikám, hogy nem gondolok a régi sérelmekre. Szerintetek mit tudnék tenni az álmok ellen? Aki volt már hasonló helyzetbe, megmondaná, hogyan tudnám feldolgozni traumát?
Pszichológussal beszéltem már erről, de nem adott konkrét tanácsot.
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!