Ki a felelős a magányért?

Őszintén, mostanában nagyon magányos vagyok. Az utóbbi időben a barátságaim egyoldalúak lettek és belefáradtam, hogy én tartom életben és nekem kell teperni, így elhaltak a barátságaim. Talán 1 kivétellel, bár az is lényegesen lazult, eltávolodtunk egymástól. Régebben nagyon sok szoros barátságom volt, kb. 6 barátnőm is volt, olyanok, akikkel kölcsönösen számíthattunk egymásra és programokra jártunk, sokat nevettünk, ha baj volt, "fogtuk egymás kezét". Valamiért ezek elhaltak. És nem részemről, a másik oldalról mindig. Pedig én igyekeztem... :/

A covid-helyzet és a bezártság sok - addig is már-már haldokló - barátságom végére pontot tett, egyszerűen nullára redukálódott az egész. A család többi tagja dolgozik, így egyedül vagyok az időm nagy részében itthon, nincs kihez szólni, sem személyesen, sem online. A vizgsaidőszak előtt könnyebb volt, mert legalább voltak online óráim és valamennyi interakció is. De most semmi... a tanulmányaimat csinálgatom, igazából nagyon szép eredményeket produkálok, de mégis azt érzem, kezdem feladni, mert nincs kivel kölcsönösen motiválnunk egymást, olyan jól esne, ha valaki sorstársakkal meg tudnánk beszélni a napjainkat, támogathatnánk egymást lelkileg és megoszthatnám a sikereimet is.

Magányos vagyok, ez feszültté, kiüresedetté és motiválatlanná tesz. Persze, sokan mondják, hogy másoknak nagyobb problémái is vannak stb, tudom. És hálásnak kéne lennem, hogy van fedél a fejem felett. Csakhát az ember társas lény...

Nem tudom, mit rontottam el az utóbbi években, hónapokban, hogy szinte az összes barátnőm eltűnt vagy egyoldalúvá vált az egész. Vagy nem bennem van a hiba, de akkor meg miben/kiben?