Egyszerűen nem bírom... az életem egy katasztrófa, és szeretném végre itthagyni. Senkim nincs, akivel meg tudnám beszélni ezeket, mit tanácsoltok?

Elég hosszú a történetem, de remélem hogy van valaki aki elolvassa és esetleg tudna tanácsot adni, mivel nincs senkim akivel meg tudnám beszélni ezt

24 éves vagyok, egyetemi hallgató. Öt éve kezdtem az egyetemet, és egyszerűen az életem legnagyobb hibáját követtem el ezzel, valamint azzal, hogy nem hagytam abba, amíg még lehetett.

Öt év alatt elveszettem minden barátomat, a rokonaim már egyszerűen nem hajlandóak beszélni velem, mivel látják hogy rajtam már nem lehet segíteni

Valahogy eljutottam odáig hogy letudjam a tárgyaimat és abszolválni tudjak ebben a félévben, de pontosan két hét múlva államvizsgáznom kellene, de egyszerűen semmi erőm nem maradt, és teljes üresség van bennem minden szempontból, annak ellenére hogy próbálnék tanulni meg összeszedni minden figyelmem amit lehet, és próbálok felkészülni a legrosszabbra. Mivel mérnöki szakterületről van szó, sajnos nálunk nem él az, hogy "majd segítenek" meg "lehetetlen megbukni államvizsgán", mivel minden félévben a tanulók 25-30%-át alkalmatlannak ítélik

Már egyszerűen összefolynak a nappalok, az éjszakák, az hogy épp mit olvasok, meg hogy egyáltalán milyen nap van... öt éve nem tudtam semmivel foglalkozni amivel szerettem volna, és már azt se tudom hogy van-e egyáltalán esélyem kijutni ebből valaha

Ha nem sikerülne ez az egész, akkor én nem tudnám feldolgozni azt, hogy még fél évet itt kell töltenem, hanem inkább beülök a kocsiba és belehajtok valahol a határban egy oszlopba... nincs senkim akit érdekelne, és nincs már semmi amiért megérné élni. Az egyedüli oka annak amiért nem tettem meg ma, az az, hogy még nem akarom feladni addig

Gyakorlatilag két hét alatt már nem lehet csodákat tenni, de nem akarnám úgy feladni, hogy nem tettem meg mindent. Ha sikerülne, akkor megpróbálnám újra felvenni a kapcsolatot a pszichológusommal, de sajnos most ő se dolgozik, egy családi tragédia miatt