Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan dolgozzam fel, ha...

Hogyan dolgozzam fel, ha visszaélt velem a terapeutám?

Figyelt kérdés

6, lassan 7 éve járok terápiára egy nős pszichológushoz. Tavaly elkezdődött közöttünk valamiféle szerelmi viszony, bár a legtöbb, ami történt az egy csók volt. Azt gondoltam, hogy sajnos megtörténhet az ilyesmi, mégiscsak egy intim kapcsolatban voltunk. Valahogy elvonatkoztattuk a vonzalmat a terápiától, és saját maga is bevallotta, hogy így már nem tudjuk folytatni a kezelést. Ennek ellenére még egy évig jártam hozzá. Kérlek, ne ítéljetek el... mert úgy érzem, hogy teljesen a hatása alatt voltam, megmanipulálva. Múlthéten viszont megvádolt a történtekért, szerinte én csábítottam el, én kezdeményeztem, én hoztam őt ilyen helyzetbe. Könnyű ezt mondani egy kiszolgáltatott páciensnek.

Megpróbáltam közölni vele, hogy bűntudatot érzek, pedig nem az én hibám volt, de annyira dühös lett, hogy végül már saját magamnak és magamban sem hiszek, ami a terápia lényege volt (ezzel az igénnyel kerestem fel anno). Most már konkrétan ott tartok, hogy a józan eszemet kérdőjelezem meg, egész hétvégén önbüntetésben voltam, ami még most sem enyhül.

Neten elolvastam pár cikket a bántalmazásról, de nem segített az, hogy lerombolta a teljes önképemet, és még ennek ellenére is képes rám hárítani a felelősséget, hogy elcsábítottam és azért élt vissza a helyzettel.

Tudom, hogy ez egy szokatlan történet, de kínlódásomban már a gyakorira írtam, hogy csillapítsam valamennyire a fájdalmat.

Mit tennétek? Hogyan lehet ezt feldolgozni? Mert én továbbra is szeretem őt, de ezzel a húzással végleg kést döfött belém, amit jól meg is forgatott.


2020. dec. 21. 21:22
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Hát... járhatna ő is terápiára a jelek szerint. Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
2020. dec. 21. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Sajnos az élet ilyen. Barátaid vannak? Beszelgess velük, csináljatok közösen valamit, mondjuk a covid helyzet miatt nehezebb, de a mai világban már nem kell ki mozdulni ahhoz, hogy a barátaiddal lehess. Ne gondolj arra a fickóra, attól nem lesz jobb. Nem a Te hibád, mivel egy felnőtt embernek lehetne annyi esze, hogy ilyen foglalkozás és család mellett nem fog csajozni. Nem a Te hibád, neki kellett volna azt mondani, hogy ezt nem csinálja tovább, de nem tette. Keress valami el foglaltságot ami eltereli a figyelmed, keresd a boldogságot, sétálgass. Az élet csodás, Te csodás vagy. Mi más kell még?! Fogsz még csalódni, de túl kell lépni rajta. Nehéz, de ez kell ahhoz,hogy újra kezd. Gondold végig mit csináltál rosszul és legközelebb ne csináld. Gondolj arra, hogy ez egy jó lecke volt az élettől és a helyes irányba terelt. Fel a fejjel.
2020. dec. 21. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

Te elmebajos vagy.

Még jó hogy nem mindjárt rákényszeríted, hogy szep szavakkal illessen, meg viszont szeressen. Eleve hazas. Mindketten hibasak vagytok, hiaba okolod őt, ő meg teged. Te is egy cafka vagy. Szepen fogod magad es elmesz masik pszichologushoz, ezzel meg nem beszelsz tobbet.

Mar akkor mikor azt mondta neked, hogy nem tudjatok folytatni a terapiat, nem kellett volna tobbet hozza menned.

Ha meg hat ev alatt nem ert el annyit a terapiajaval, hogy hogyj onmagadban, akkor az egesznek tenyleg nem volt ertelme. Akkor, mikor viszonyt kezdtel vele, ugy, hogy tudtad, hogy hazas? Hol hagytad az eszed? Ha kellettel volna neki elvalt volna erted. A “kiszolgaltatott paciens” nem attol kiszolgaltatott, mert paciens. Te elmeletileg nem vagy sem mentalis, sem fizikia serult. Nemet mondhatt volna es tokon rughattad volna.

2020. dec. 21. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Igaza van mind a 3 előttem szólónak folytasd az életed
2020. dec. 21. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
51%
Hiaba vagyok lepontozva. A kerdezo 6 ev terapia utan is csak annyi onbizalmat gyujtott hogy viszonyt kezdjen a hazas terapeutajaval. Konkretan hat evet dobott ki az eletebol az ablakon, es most ő az aldozat. Inkabb elore kene nezni, nem azutan a fax utan keseregnie, hogy jujj hogy megbantotta az erzelmeit.
2020. dec. 21. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Az élet nem ilyen feketefehér, kedves válaszoló.
2020. dec. 21. 21:55
 7/9 anonim ***** válasza:

Mi jelent az önbüntetés? Sürgősen fejezd be..

Ha a csók után egy évig még terápiában voltatok, akkor hazudtál neki a jelentőségéről! Teljesen természetes a kötődés, de a terapeuta nem tud segíteni, ha félrevezeted.

Nem szereted, és ő sem téged, ezek 6-7 év alatt rég kidolgozott érzelmeknek kellene lenniük. Ha meg szakember, akkor át kellet volna adnia másnak, ha úgy ítéli nem tud segíteni, márpedig inkompetensnek tűnik, úgyhogy keress rendes szakembert, aki segíteni tud!

2020. dec. 21. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Azért ehhez 2 ember kell. Egy csókhoz is. Szerintem részben igaza van a kérdezőnek. A terapeuta is tisztában volt azzal, hogy ő egy házas ember. A kliens adott, szakmailag hibázni, meg csak a pszichológus tud. Itt kezdődik viszont, hogy emberek vagyunk, történik ilyen. Tovább kell lépni, nem magad bűntetni. Foglalkozott veled egy ember a szakmája miatt, és vonzalmat keltett benned a törődés. Keress valakit aki valóban törődik veled. Pszichológusból pedig szerintem ezek után csak nőhöz menj
2020. dec. 21. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Hogy ezt az ordas kamut mért nem törölték?!
2021. júl. 20. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!