Félek elmenni dolgozni és félek az emberektől is, hogyan gyógyulhatok ki ebből?
Figyelt kérdés
Több mint egy éve nem dolgozok amióta ki kellett iratkoznom az iskolából, mert az érettségis nekem meg nem sikerült. Tavaly október óta félek elmenni dolgozni, mert félek az új helyektől, az új emberektől, a beilleszkedéstől. Iskolában is mindig nehezen ment, volt amikor sikerült de legtöbbször kiutáltak és iskolát váltottam. Van, hogy felhívnak, hogy menjek állásinterjúra de amikor menni kell akkor leblokkolok és lemondom. Nagyon rettegek az új élettől, hogy most már csak is dolgozni kell. Sulis időszakban 2 iskola között dolgoztam mint árufeltöltő de az valami borzalom volt. Most már kezdem érezni a terhét, hogy nem dolgozok, mivel eléggé depressziós is lettem, venni magamnak nem tudok dolgokat, egész nap alszok szinte. Barátaim nincsenek nagyon, egy van akihez átszoktam menni néha. Nagyon utálom magam ezért. Már több éve dolgozhatnék ha annó elfogadtam volna egy gyári melót, de én hülye féltem. Azóta már több milliókat is össze gyűjthettem volna. Napokban döntöttem el, hogy ennek vége, megpróbálok elmenni dolgozni és ha sikerül kibírnom akár több napot is ott akkor veszek magamnak valami jutalmat a végén, kis apróságot. Eddig családom tartott el, de nem akarok a terhükre lenni. Nemrég vettem rá magam elmenni nőgyógyászhoz is mert problémáim vannak ott és nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült telefonálnom oda. Mit gondoltok, változhatok még? Dolgozni szeretnék csak ez a félelem vissza tart. :( 23L vagyok.2020. dec. 20. 07:17
11/16 anonim válasza:
Ennek szerintem sincs köze a kinézethez. Sőt! A dolog nyitja inkább az egyénisegben keresendő. A mai értékrend nem fekszik mindenkinek, és az olyanoknak nehezebb dolguk van a társadalomban, ahol az abnormális lett a normális emberi értékrend.
12/16 A kérdező kommentje:
11.Szerintem is :)köszii
tényleg meg vagyok elégedve, jó nem vagyok a legszebb de átlagos vagyok szerintem..eddig semmi gond nem volt a külsőmmel kapcsolatban, de köszi hogy felhoztad...
2020. dec. 20. 10:32
13/16 anonim válasza:
Hasonló cipőben járok mint te. Depresszióban, kényszerbetegségben, szorongásokban szenvedek, körülöleli az egész életem. Én suli után nem mentem el dolgozni vagy 2évig, de lehet hogy több. Én is úgyanez mint te, féltem elmenni állásinterjúra, féltem hogy új környezetbe kerülök, idegen emberek, nehogy elrontsak vakamit, megtudjak felelni stb. De aztán nagyon nehezen de elrúgdostam magam néhány állásinterjúra. Volt ahol nagyon beégtem, mert alig bírtam beszélni, remegett a hangom, tök nyominak éreztem magam. De mennem kellett tovább, akkor is ha nehezen ment. Sikerült egy meló, nagyon jól sikerült beilleszkednem oda szerencsére. Rájöttem, hogy az emberek között van rossz, van jó, vannak akik elfogadnak ahogy vagy és vannak akik nem. Azokkal kell lenned akik elfogadnak. Amióta megtettem ezt a lépést, lassan 6 éve hogy folyamatosan dolgozom. Ha munkahelyet kéne váltanom már azt is simán megtenném. Egyébként gyárban dolgozom. Vannak itt undorító emberek, de van sok jó is. Szerencsére az én csapatom normális, de vannak olyanok akiket nem is ismerek de ránézek és már tudom hogy milyen rosszindulatú, lesüt az arcáról. Az a tanácsom, hogy nyomd magad előre, ne foglalkozz vele hogy mit gondolnak rólad majd állásinterjún, úgy sem látod őket soha többet ha nem sikerül.😃 Elkezdesz újra dolgozni, remélhetőleg jobban leszel. Emberek között vagy, kommunikálnod kell stb. Sok sikert kívánok, ügyes légy. :)
14/16 A kérdező kommentje:
13.Köszii
amúgy elfelejetttem mondano hogy nekem is ilyen kényszerbetegség alakult ki OCD,mert soksor megérintek tárgyakat, többször akár 4x. Falakat érintek meg ritmusosan, ha valamit beütök pl.láb akkor a másik lábamat is beütöm,egyik kezemmel megvakarom az egyik oldaalam akkor a másikkal is kell. olyan szakiskola körül indulhatott be nálamm
2020. dec. 20. 11:31
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!