Egy kapcsolat a padlóra tett? 18/F
Megpróbálom röviden, de elég nehéz lesz.
Volt 2évig egy barátnőm, nagyon szerettem, első kapcsolatom volt, hatalmas lila felhőben voltam. Tényleg nem foglalkoztam semmivel, haverokkal sem, sulival sem, itthon sem érdekelt semmi. Vége lett, megcsalt, rájöttem hogy egy árverés volt az egész.. Előtte jó volt minden.. Most azon kapom magam hogy mingyjart ballagok, ennyi volt a középiskolás élet.. A barátaim már nem viszonyulnak úgy hozzám, sőt, már nincsenek is barátaim. Én 16 éves koromig anyummal aludtam, mert így fértünk el, de ahogy lett barátnőm lett saját szobám. Mostmar egyedül alszom ott és folyton magányos vagyok, bárcsak ott aludnék meg a másik szobában, emiatt szorongom is. Egyszóval úgy érzem most magam mintha 2 év a semmivel ment volna el, és minden megváltozott körülöttem, én mégis a múltban élek..Tudom kicsit röhejes lehet hogy ennyi évesen ez a problémám, de tényleg mentálisan a padlón vagyok.. Annyi minden megváltozott körülöttem hirtelen.. A körülöttem lévő emberek, minden.. Suliban sem ugyanaz az érzés már bemenni.. Szorongok. Mit gondoltok? Már 1éve mentünk szét, azóta nem sikerült magam rendbetenni..Raadasul ez a járvány is rátesz egy lapáttal..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!