Hogyan lehet a gondolkodásom pozitív, ha a környezetemben nap min nap lelki nyomorral, betegséggel, pesszimizmussal, időskori demenciával (nagymama) és folyamatos akadályokkal vagyok körülvéve?

Édesanyám megatehetetlen ALS-es fekvőbeteg, aki folyamatos ápolásra szorul, és hónapról hónapra romlik az állapota (már se a kezét, sem pedig a lábát nem tudja mozgatni, mindene fáj, a beszédét pedig csak nagy nehézségek árán lehet érteni). Éjjelente fél óránként - óránként hív magához valamilyen kéréssel, szükséglettel, nappal pedig - hiába lakik velünk betegápoló, engem is folyamatosan igénybe vesz. Folyamatosan lavírozok a munkám és a betegápolás között, mivel a COVID miatt itthonról dolgozom. Nagymamám, aki velünk lakik, szintén időskori demenciában szenved, idén 88 éves, és időnként hülyeségeket beszél, néha nem tudja, hol van, és nem ismer meg maga körül embereket, héna pedig heves érzelmi kitörései vannak. Ha pihenni szeretnék, általában munkámba temetkezek, mert ha nem dolgozok, édesanyám szó szerint azonal eláraszt a legkülönfélébb kérésekkel, a lényeg, hogy foglalkozzak vele. A hétvégéim pedig szinte csak abból állnak, hogy a beteggondozóval őt ápoljuk. Sajnos ezt nem tudom csak úgy átugrani és megkerülni, mert adott a helyzet. Otthonba pedig se édesanyámat, se nagymamámat nem akarom beadni, mert mindekettőjüknek ez lenne a halála. Egy ilyen helyzetben ti hogyan tudnátok pozitívan gondolkodni? Mi adna nektek támpontot, vagy lelki erőt?

...és köszönöm nektek az eddig beküldött válaszokat!