Milyen segítségre lenne szükségem?

Nem tudom mit kezdjek a mentális bajaimmal. Nem tudom ki tudna segíteni, mert az egész állapotom abból táplálkozik, hogy ellököm az összes segítséget. És tudatosan. Egyszerre utálom és kívánom ezt az állapotot. Szenvedek tőle, de nem akarok meggyógyulni se. A normális élet gondolata utálattal tölt el. Unalmasnak, törékenynek látom, ugyanakkor csodálom azokat, akiket egy ilyen élet boldoggá tesz. Akik egy családra, sikere vagy csak az egyéni békére vágynak. És kiegyensúlyozottan akarják leélni az életet. Engem az ilyen élet taszít, biztosan azért, mert ilyen ennek a "betegségnek" a természete. Szenvedek tőle, de kényszert érzek, hogy egyre rontsam az állapotom, ugyanakkor emellett arra is, hogy egy stabil képet mutassak magamról, hogy nekem is legyen egy kiegyensúlyozott énem. Amit a mindennapokban, a közösségben mutatok. Ez viszont annyira stabil, hogy még a családom, barátaim se érzik teljesen, hogy milyen is az állapotom. Nem hívnám egy maszknak, amivel elfedem magam. Ez is a személyiségem része, de ez magában kevés lenne. Ha csak ez maradna, ha én ettől megszabadulnék, akkor nem lennének többé rémlálmok és rohamok, amik engem szórakoztatnak. És tényleg nem tudom kihez forduljak, én jártam pszichológusnál, pszichiáternél is voltam, de nem tudnak segíteni. Nem is tudnak diagnosztizálni. Vagyis tudnak, de az a gond, hogy nem esek bele egy kategóriába se. Azért nem tudom ki segíthetne, mert a pszichológussal való beszélgetés nem segít. Bármit mond, arra én ráelemzek és vagy hozzátorzítom az állapotomhoz, vagy megérvelem magamnak, hogy az mért nem jó. Az a baj, hogy nem csak a pszichológus elemez engem, hanem én is magam és én is őt. És így a beszélgetés nem segít. Talán picit manipulálásnak érzem...

Szóval marad ez az állapot, amivel nem tudok mit kezdeni, egyre többet csinálok olyan dolgokat, amiket nem szeretek, kényszerítem magam, hogy egy hétig bőgjek, bántom magam. És az ebből származó szégyen és szenvedés kezd felemészteni. Hiába élvezem, de ez egy kínomban való élvezet. Nem tudom ki segíthetne. Kívánom a halált is, de az öngyilkosságra is úgy tekintek, mint a segítségre. Minden ami megoldás lenne, azt ellököm, hogy ez a szenvedés ez a remálom, ez eggyé váljon velem, hogy az egész életem ez legyen, hogy ne érezzek mást, csak ezt az időtlen káoszt.

Bocsánat elég hosszú lett, köszönöm, ha elolvasod. :)