Hogyan lehet védekezni a pszichológia káros hatásai ellen?
Amióta feltalálták a pszichológiát, azóta romlik az emberiség lelki és szellemi állapota. Egyesek ez miatt indentitás problémákkal, illetve más zavarodottságokkal küszködnek. De legtöbbjük nem is tud róla.
A pszichológia agyhalál. És lélek halál. Rányomja alantas bélyegét egész életünkre. Az embereket félre terelik és elkezelik.
Régen volt az orvos, a tanár, a bíró, a csendőr, a pap, és a helyi község vezetője. Minden rendben volt. A fiatalok megházasodtak, lett gyerek, család. Stb. Most meg, abberáció hegyek vannak mindenhol. Amelyet a pszichológia teremtett.
Van rá mód, hogy az ember szabadon, egészségesen és pszichológia mentesen éljen? Ha ezt kéri egy tudatos keresztény, akkor van-e joga az abberáltak és a teremtett abberáltak nélkül élnie?
Ha Magyarországon a pszichológia nem fejtette volna ki a hatását, akkor többen lennénk.
Nincs szükség pszichológusokra a mindennapokban. Szigorú családkormányzásra van szükség. Nem pedig nyugati abberációra.
A pszichológiára csak indokolt esetben van szükség. Pl. ha valaki ön vagy közveszélyes. De nincs szükség globális pszichológiai tudatirányításra.
A pszichológia nincs törvényileg szabályozva. Holott veszélyes fegyver. Ideje lenne megtenni a szükséges lépéseket.
Nem pszichológia, hanem pszichiátria. A pszichológus egy bölcsészetet végzett ember. Az agyműködésedet gyógyszerekkel a pszichiáter befolyásolhatja
Elfogadom, hogy ez az álláspontod, bár én másképp gondolom. Viszont az információid annyira hiányosak, hogy alapvető fogalmakat rosszul használsz.
Ne ítélkezz az emberiségen, te hiszel el minden hülyeséget amit olvasol.
Na akkor feláldozom magam, és megpróbálok vitatkozni egy egyértelműen provokációval, csendben még mindig remélem hogy troll vagy (de ha vallási fanatikus, azt is megértem).
A pszichológiát tulajdonképpen nem “feltalálták” hanem megneveztek bizonyos dolgokat, ugyanúgy ahogy régen nem volt fogalmunk az esőre vagy villámra, mégis megtörtént velünk, annak ellenére hogy nem tudtuk mi az, vagy miért történik.
“A pszichológia agyhalál és lélekhalál” - épp ellenkezőleg. Felhívja a figyelmet a lélekre, az érzelmekre. Azért küzd, hogy az emberek lelki világát is komolyan vegyük, ne csak a fizikai valóságot.
Ahol félrekezelik, az talán a te értelmezésedben az az eset, amikor a pszichiátria minden problémára gyógyszerezést / szedálást kínál megoldásul. Ugyanúgy, ahogy hallunk orvosokról, akik emberi szerveket csempésznek, lehet minden szakmában alkalmatlan, vagy akár rosszindulatú egy szakember. Ettől még nem lesz ördögtől való az orvosi szakma. Több pszichológus, terapeuta véleményét is ki lehet kérni, sőt, a család/párterápia esetén lehetőséged van több szakemberrel beszélni, mire eldöntöd, ki az aki szimpatikus, megbízható, hiteles a számodra.
Ami a régi időket illeti, amikor az orvos, tanár, csendőr és pap voltak a világ vezetői, elég nagy kárt okoztak a jövő generációi számára. Pontosan tudjuk ma már, hogy mennyi betegséget, traumát okoztak a hozzá nem értő gyermeknevelésükkel, viselkedésükkel, életvitelükkel. Ha csak a 30-as, 50-es éveket nézzük, elfogadott volt a szexizmus, a családon belüli erőszak rendszeres volt, nem léphettek ki egy rossz házasságból, mindentől erősebb volt a szégyentől való félelem, emiatt minden amit ma felszabadultan teszünk, ők titokban, csendben tettek. Ezért volt a rengeteg elfojtás, rengeteg alkoholizmus, a nők saját kezűleg próbáltak terhességet megszakítani, hogy ne tudja meg a falu. A rendőrség akkor is korrupt volt, mindenki a saját malmára hajtotta a vizet, rengeteg volt az erőszak, a papok akkor is gyereket molesztáltak, ahogy most is.
Remélem ezzel nem mondok újat arról, hogy milyen szép is volt régen minden. Nem véletlen, hogy kialakult a pszichológia tudománya, és az sem véletlen, hogy pont akkor alakult ki! Megjátszhatták, hogy minden rendben, de ugyanannyi gondjuk volt mint a mai embernek, csak még nem volt elfogadott beszélni róla.
Ha már kereszténység… A vallás és a spiritualitás is beszél az ember sötét oldaláról, amit meg kell tanulni kezelni, felismerni. Legyen az árnyék személyiség,vagy épp az “ördög bennem” . Ezért képtelenség ettől elvonatkoztatva élni. Megteheted ugyan, hogy nem veszel róla tudomást, de attól még nem tűnnek el a gondjaid, rossz tulajdonságaid. Nevezd ahogy akarod, ugyanazt jelenti. Ezért értelmezhetetlen az, hogy meg szeretnéd magad védeni tőle. Ha ennyire zavar, ne foglalkozz vele, találj magadnak más megoldásokat, és ezt meg hagyd meg annak, aki érti, és befogadja.
A pszichológia nem fegyver, esetleg egy eszköz. És mint olyan, lehet jól és rosszul használni, ahogy a hitet, a vallást és az orvoslást is. Törvényileg azzal van szabályozva, hogy csak képzett terapeuták / pszichiáterek (akik egyébként orvosok) kaphatnak engedélyt arra, hogy másokat kezeljenek.
Azt hiszem, nem troll - sajnos.
Paranoiával súlyosbított valláskárosult, aki foggal-körömmel ragaszkodik egy olyan "eszméhez", ami csak az ő fejében létezik.
Neki itt mindenki a pszichológia rabja és szolgája, holott lefogadom bármibe, hogy a válaszolók zöme még soha nem látott belülről pszichológiai vagy pszihiátriai rendelést.
Vészesen keveri az egyiket a másikkal, pedig neki kellene (sürgősen) randevút kérni egy idegorvoshoz.
Szegényke, ha nem tesz róla, teljesen be fog csavarodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!