Hogyan nyugodjak le ha baromi mérges vagyok?
Helló.
Mostanában folyamatosan mérges/dühös/ideges vagyok.
Leginkább a családom miatt is, folyton beleszólnak a dolgaimba, bármilyen ötletem van amit megosztok velük nem tetszik nekik és felejtsem el.
A lakás tiszta rumli, családom mániálus gyűjtögető, én nem vagyok az. Mindenhol rendetlenség van, asztalt alig látni, alig van hely. Ezért is ideges szoktam lenni. Egyedül a szobámban tudok kicsit lenyugodni, de itt is nehezen. Már elkzedtem gyűjteni sajáz házra, mert itt már megbolondulok, és amint megvan a pénz elhúzok innen, az se érdekel hova igazán csak el és egyedül. Másik meg a család mindennap hajnalban kel és
miattuk ébredek, mikor én később kelnék és csodálkoznak hogy ilyen korán ébredtem...Manapság egy semmiség miatt is a fakba verem a kezem, le verek dolgokat. Régebben annyira ideges lettem, hogy bevertem az üvegajtómat és kitört a közepe és tiszta vér lett a kezem, mert valami érékeny helyen vágódott el épp. Korábban is voltak ilyen gondjaim, de most se csillapodnak. Tele vagyok dühvel, ilyenkor megtundék olni bárkit, annyira ideges leszek. Nem hagyom magam, mikor belesólnak adolgaimba de ilyenkor felmegy bennem a pumpa, hogy ne szóljanak már bele, hogy mit akarok. 23 éves nő vagyok és nem tudok mit kezdeni magammal. Jelenleg dolgozok, könnyű munka, itthon meg felrobban az agyam szinte. Vannak itt olyanok akik szintén hamar ingerlékenyek és törnek, zúznak mérgükben? Van rá nyugtató gyógyszeren kívül? Nem akarom magam gyógyszerekkel tömni.
Van gyógynövényes,azt nyugodtan szedheted.
Két dolog segít, futás, meditáció.
Mivan ha kidobálod a cuccokat?
Erre gondoltam én is, amit a 2es írt, hogy mi lenne, ha néha kidobnál valamit amikor nem látják? Lehet fel se tűnne nekik.
Nekem anyósom ilyen, szerencsére már nem lakik velünk, de kb abból álltam ki, hogy pakoltam el a kupit utánuk, 10 perc múlva mintha nem is csináltam volna semmit olyan volt.
Keress magadnak egy nyugodt helyet, mondjuk egy tópart a környéken a bringa jó ötlet és ha teheted minden nap menj oda, akkor is, ha éppen nem vagy dühös. Mondjuk egy boxzsák jobb, mintha ablaküvegbe vered a kezed!
Azt tudnod kell, hogy a családodból te lehetsz egyedül normális, ők kényszer betegek azok szoktak gyűjtögetni, felhalmozni mindenféle kacatot. Azt képzeld el, hogy őket pont ez a káosz nyugtatja meg, szóval nem ellened teszik! Ez nem a te hibád! Az hogy belepofáznak a dolgaidba az is kènyszer, hogy folyamatosan kontrolláljanak valakit. Az ötleteidet olyan emberekkel oszd meg, akik támogatnak, figyelnek rád és örülnek a sikereidnek. A fókuszt tedd át magadra, arra figyelj, ami neked jó, ami örömöt, nyugalmat okoz. A velük való foglalkozás csak dühöt vált ki, ami érthető de csak ártasz magadnak. Ha piszkálnak ne reagálj, hagyd őket és ne menj bele a játszmába, hiszen leírtad, hogy milyen eredményt hoz ha beleállsz a vitába. Egyszerűen azt mondod oké, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, ne akard megváltoztatni őket! És fogod magad felpattansz a bringádra és keresel egy nyugodt helyet. Mire visszamész lenyugszol ...gyakorold! Addig míg zsigerből egy vállrándítással letojod ki mit mond. Arra koncentrálj mi a te célod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!