Táplálkozási zavarral, testképzavarral felkereshetem az iskolai pszichológust?

A történet az, hogy idén nyáron eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem fogyni. A bmi-m szerint már egészséges súlyban vagyok (161 cm, 55,9 kg), viszont még mindig csúnyának látom magam. 49 kg szeretnék lenni. 63-ról kezdtem még július elején. Előtte sosem ment a fogyás, hánytattam is magam, amikor egyedül voltam, de nem azért, mert előtte túl sokat ettem, vagy ilyesmi, hanem csak azért, mert egyedül voltam, és megtehettem.

Ebbe nem szeretnék visszaesni. Attól félek, hogy ha elérem a célomat, az sem lesz elég, és még többet akarok majd fogyni. És ebben szinte biztos vagyok, hogy meg fog történni, magamat ismerve.

Erre rádob egy lapáttal, hogy a körülőttem lévő rokonok, ismerősök is mondják, hogy milyen szépem lefogytam, és ezzel csak azt erősítik bennem, hogy még-még-még fogyjak.

Túl is hajtom magam. Minden este futok, edzek, van, hogy kifulladásig. De ezután mindig jobban érzem magam, pedig tudom, hogy rossz.

16 éves lány vagyok. Tavaly kerüktem ebbe a gimibe. Szó szerint nincsenek itt barátaim (de iskolán kívül sincsenek), de ez annyira nem is baj, nem vágyom a társaságukra.

Ilyenekkel foglalkozik egy iskolai pszichológus? Vagy ez nem annyira komoly, hogy foglalkozzon velem?

Ingyen van egyáltalán? A szüleimnek erről nem merek beszélni. Főként anyám neveli belém ezt a fogyás-kényszert (amit ő nem vesz észre), mert ilyenekkel foglalkozik, a munkája része az ilyen táplálkozás valami. Ráadásul azt sem veszi jól néven, hogy már kb egy éve vegetátiánus vagyok. Nem fogja fel, hogy nekem egy másik élőlény élete sokkal többet ér, mint egy szelet sonka. Emiatt egyébként naponta veszekszik velem. Mindig magamnak főzök egyébként.

Az iskola pszichológus beszélhet a problémáimról a szüleimnek, tanáraimnak? Félek, hogy ha itthon megtudnák, hogy nem érzem jól magam a testemben, azt a húsmentes életmódomra fognák, és belémerőszakolnák a húst. Amitől tuti megőrülnék, undorodom tőle.

Van még egy hónap a suliig, addig próbálok minél jobban odafigyelni magamra és a súlyomra, de érzem, hogy nem fog menni. Nem akarok anorexiás lenni, meg ilyenek:(