Milyen rehabilitációra volna érdemes jelentkeznem?
Röviden összegzem:
- 30 éves „férfiember” vagyok
- 180 cm, 110 kg körüli (azaz kissé elhízott)
- Életemben nem sportoltam még semmi komolyat (mert nem motivált semmi ezzel kapcsolatban – ugyanis soha nem becsültem a saját életemet még annyira sem, mint egy törött kabátgombot)
- Nincs túl boldog életem - elsősorban a családi hátterem miatt - magyarul alkohol függő vagyok és rendkívül egészségtelen életmódot folytatok, továbbá nincs semmi, ami igazán motiválni tudna
- Az önbecsülésem semmi, az önbizalmam a béka segge alatt (magyarul egy gusztustalan féregnek tartom magamat) emellett napi szinten foglalkoztat az öngyilkosság gondolata
Sajnos az érzelmek nem játszanak döntő szerepet az életemben. Ezt nem úgy értem hogy "nekem nincsenek érzelmeim – azaz pszichopata vagyok". Hanem világéletemben olyan környezetben éltem, ami többnyire érzéketlen, rosszindulatú, pszichopata emberek közösségéből állt. Ebbe a családomat; szülőket, tesókat, plusz az általános, középiskolai és a későbbi munkahelyi ismerősöket is beleértve.
Emiatt az az általános kép alakult ki bennem az emberiségről, hogy az emberi nem alapvetően gonosz, aljas és pszichopata egyedekből áll, ezért idővel visszavonultam és azóta egyfajta "remeteként" élek. Azaz teljesen elzárkóztam és szinte alig érintkezem a külvilággal. (Jelenleg amúgy egy éhbérért dolgozó "portás-vagyonőr" vagyok, aki azzal tölti az adott szolgálati napját, hogy szinte egész nap egy helyben ül, ki sem mozdul és csak minimális szinten érintkezik az emberekkel. Aztán amikor hazajövök, ugyanolyan elszigetelt életmódot folytatok.)
VISZONT NEKEM MOSTANRA ELEGEM LETT EBBŐL AZ ÉLETVITELBŐL!
Megfogadtam, ha találok valamit, ami kizökkent engem (akár durva, spártai módon is – én még azt se bánnám) akkor igyekezni fogok teljesen új emberré válni.
Pl. régi álmom hogy „katonaként” teljesítsek szolgálatot (elsősorban a Magyar Honvédség kötelékében) mert így legalább ott volna a tudat bennem, hogy „ér valamit az életem”.
De addig nem látok erre esélyt, amíg nem jöttem rá arra, hogy tulajdonképp én milyen céllal születtem ebbe a „halandó árnyékvilágba”.
Amúgy jómagam őszintén szeretem és tisztelem a természetet és az álltokat – őszinte tisztelője vagyok azoknak a „bennszülött” népeknek, akik már évezredek óta ugyanúgy élnek a vadon mélyén és képesek voltak teljes harmóniába kerülni a természettel. Őszintén szeretem a művészet szinte minden formáját (zene, irodalom, képzőművészetek, gasztrokultúra stb.) érdekel az emberi kultúra és az antropológia, szívesen foglalkozom a szabadidőmben különféle tudományokkal (fizika, kémia, csillagászat, biológia, filozófia, teológia, természetismeret, történelem és még sorolhatnám).
Tehát nekem csupán az a bajom hogy SAJÁT MAGAM LEGNAGYOBB ELLENSÉGE VAGYOK és ezen szeretnék változtatni. Szeretnék kiszabadulni ebből a „szürke mocsárból” amiben vagyon, szeretnék végre bízni saját magamban és a saját képességeimben és végre teljes, emberhez méltó életet élni.
Szeretném végre megtanulni és megismerni, mit is jelent az igazi „szeretet” nevű emberi érzelem (tehát olyan emberekkel találkozni, akik rendelkeznek ezzel az emberi tulajdonsággal) és végre IGAZI EMBERI LÉNYKÉNT élni az életet.
Máskülönben marad a „kötél” (legalábbis ha az a világ amiről beszéltem, számomra elérhetetlen).
válasza:az alapján, amit leírsz, több pozitív körülmény is említhető veled kapcsolatban:
- élsz, azaz túlélted mindazt, ami eddig volt, nem lettél öngyilkos, nem pusztultál bele az alkoholizálásba.
- jól ki tudod fejezni magad, igényes fogalmazol, látod (nagyjából) a problémáid, nem másokat okolsz mindenért.
- szándékodban áll változtatni, van igényed egy jobb életre, keresed a kiutat.
- vannak érdeklődési területeid, azaz megvan nagyjából, hogy merre indulhatsz el.
az általad írtak alapján számomra nemigen érthető, hogy miért becsülöd le ennyire magad, illetve hogy ez az önmegvetés mi célt szolgál az életedben..
válasza:Igen, igaza van az utolsónak! Nem becsülöd a jókat önmagadban, márpedig a leírtak alapján elég sok jó van benned.
Az, hogy nem találod az életcélod, egyáltalán nem egyedi, a mai világban számtalan emberrel előfordul, sőt a többség így van vele. Dolgozik, mert élni kell valamiből, de utálja. Jó és építő jellegű munkát találni kevesek kiváltsága.
De most őszintén! Mit vesztenél, ha az eddigi életformád tönkremenne, mert belekezdenél valami őrültségbe, vagy bármibe, amihez kicsit is kedved van. Lehet ennél rosszabb? Hiszen már elvesztetted a hited mindenben és az öngyilkosság foglalkoztat! Mi lehet ennél kiábrándítóbb?
# 10
"Nem vagyok szadista,de olvasva amit írsz halvány vágy keletkezett bennem,hogy öncélra használjalak!
Kiváltod a világból az elnyomást!"
Nos igen, tisztában vagyok az alap emberi természettel. Az alap emberi természet azt diktálja: "aki gyengeséget mutat, abba belé lehet taposni, fölé lehet kerekedni, uralkodni lehet fölötte". Ez egyfajta "ősi ösztön". Minden emberben benne van (még bennem is) kérdés az, ki hogyan képes ezen uralkodni ill. ezeket az érzéseket kezelni.
A hivatalos tudomány szerint: Az agykéreg a központi idegrendszer hüllő- és emlősagy részéből érkező „üss vagy fuss” stresszválasz által gyakran legátolt, befolyásolt és felülírt terület. Emiatt bonyolultabb a pánikbetegségből való gyógyulás is.
Ezért ha mondjuk én „alád kerülnék” 10-es válaszoló és te mondjuk a „hüllőagyad által szított ösztönök közreműködésével” igyekeznéd az akaratodat fölöttem érvényesíteni, akkor ezzel csak azt érnéd el, hogy az én „primitív ösztöneim” is idővel felerősödnének, esetleg felülkerekednének rajtam, mivel nem az emlős-, hanem a hüllőagy lépne nálam működésbe (a pszichopata embereknél is ez az agyrész adja a fő utasításokat - az emlős agyat kiiktatva az agykéregnek).
Azaz kiiktatásra kerülne nálam is az érzelmi gát és csupán a vad ösztönöknek engedelmeskednék (az ilyenekből születnek idővel a szadista gyilkosok).
De én amúgy alapszinten nem vagyok ilyen és nem is akarok ilyen lenni. Én jelenleg a saját környezetem tükörképe vagyok.
Azaz ha jó és „szerető” emberek között vagyok, akkor én is ezt a viselkedésmintát veszem fel. Azonban ha gonosz és gyűlöletes emberek között vagyok, akkor jómagam is idővel ilyen emberré válok. (Ezért is kerülöm jelenleg az emberek társaságát.)
11-es és 12-es válaszolók:
Azt írtátok hogy van bennem "jó". Az a baj, hogy idáig én ezt nem voltam képes felfedezni vagy értékelni (egyáltalán tudatosítani) magamban. Rájöttem, hogy nekem szükségem van a külső megerősítésre ill. támogatásra, mert ha magamra vagyok utalva, az önpusztításon kívül semmi más nem jut eszembe magammal kapcsolatban.
Pl. van egy kis 2000-es 3 ajtós Suzuki Swiftem (életem első autója), amit amúgy alig használtan (azaz alig 25.000 km-el) vásároltam egy öregasszonytól kb. 300k-ért alig egy éve. Azóta legalább még 200k-t költöttem idáig rá - ettől függetlenül nagyon szeretem ezt a kis autót és maximálisan meg vagyok vele elégedve.
Viszont én többre becsülöm ezt az autót, mint a saját életemet. Pl. amikor az utakon közlekedek és mondjuk szembe találkozok néhány "erőszakos baromállattal" akkor nem az én saját testi épségem lebeg a szemem előtt, hanem hogy a kocsimnak ne legyen semmi baja. Mert nem tartom annyira az életemet, mint a saját autóm épségét.
Másik példa: Nemrég örököltem kb. 500.000 ft-ot az egyik elhunyt, idős külföldi rokonomtól. Én ebből a pénzből vettem egy fullos gamer laptopot (amit magammal tudok vinni a 24 órás szolgálatokra) és amúgy még jobban féltek és többre is becsülök, mint a saját életemet.
Magyarul jóval több értéket képvisel az én szememben egy szaros autó és laptop, mint a tulajdon saját életem.
Én ugyanakkor hihetetlenül tisztelem az élet minden formáját (az emberi életet, az állat, a növényi, de még a gombák - pl. erdei gombák - életét is) és nagyon szívesen segítek minden élőlénynek, ha módomban áll.
Csupán egy élet van aminek képtelen vagyok segíteni: az pedig SAJÁT MAGAM vagyok.
válasza:7-es és 11-es válaszoló vagyok.
az is egy fontos szempont, hogy óvatos és felelős viselkedésű vagy bizonyos vonatkozásokban, vigyázol az értékeidre, illetve van, amihez tudsz kötődni érzelmileg, még akkor is, ha ezek tárgyak. ezek is pozitív, "életbentartó" körülmények.
ezeket a mozzanatokat mind figyelembe kellene venned, és becsülnöd magadban. és össze kellene írnod, milyen pozitív tulajdonságaid vannak, és ezeket szem előtt tartanod. :) neten találsz ilyeneket, hogy "pozitív tulajdonságok listája". :)
"Ezeket a mozzanatokat mind figyelembe kellene venned, és becsülnöd magadban. és össze kellene írnod, milyen pozitív tulajdonságaid vannak, és ezeket szem előtt tartanod. :) neten találsz ilyeneket, hogy "pozitív tulajdonságok listája". :)"
Esküszöm neked, könnyebb volna átélni egy éles késsel, érzéstelenítés nélkül történő kasztrációt esetleg megkínzást, mint hogy egy percig is lépes legyek azzal foglalkozni, hogy saját magamat "értékesnek" tartsam.
Az öngyűlölet egy olyan mély és megfoghatatlan dolog, amelyet még a fizikai kín sem tud áthágni. Ezért engem simán kínozhatnak a legkülönfélébb módszerekkel (pl. élve megnyúzás, megégetés, szemek kiszúrása, végtagok csonkolása, szöges korbáccsal való megveretés, tüzes vassal való megégetés és még sorolhatnám – legalábbis ami jellemző az Észak-koreai haláltáborokra - ami a saját olvasmányaimat illeti).
Amúgy nem azért írom ezeket mert sajnáltatni akarom magamat! Szó sincsen erről! Sőt, halálosan gyűlölöm azokat az embereket, akik engem „lesajnálnak” – azaz ilyenekkel jönnek hogy „ó te szegény” vagy „együtt érzek veled és sajnállak” meg hasonló. Csupán elmondtam őszintén hogy én hogyan is állok saját magammal perpill - azaz kiírtam magamból.
Igazából egy időben nagyon belemélyedtem a karmába és a buddhista tanok szerint tanított "újjászületésbe".
Én ezen vallások alapján úgy ítéltem meg saját magamat, hogy az én életem alig ér többet az egyszerű botnál.
Ugyanis én még soha nem cselekedtem semmi olyasmit, ami azt igazolná, hogy az én életem ér legalább annyit, mint egy „egyszerű bot”. Sajnos idáig nagyon önző életet folytattam. Azaz nem cselekedtem semmilyen tartósan jó dolgot, minek alapján engem az „emberek közé” lehetne sorolni. Ezért én egy „bot vagyok”, amit lehet használni esetleg eltüzelésre.
EZÉRT VOLNA SZÜKSÉGEM REHABILITÁCIÓRA.
Olyasmire, ami ki tudna engem szakítani a mostani negatív gondolatmenetemből, amellyel saját magamat pusztítom. Ergó ahogy a kérdés elején is mondtam; "saját magam legnagyobb ellensége vagyok" és jó volna megszabadulni ettől a negatív önképtől.
Úgy ítéltem meg, hogy nálam már csupán két opció lehetséges, amely képes lehet orvosolni a problémát;
- olyan "spártai" helyzetbe kerüljek, ahol elengedhetetlen a túlélés, ergó átmegyek "ősemberbe" (ezt legfeljebb egy "világégés" esetén tudnám elképzelni)
- olyan emberi környezetbe kerüljek, ahol megtanulom és megtapasztalom, hogy mit jelent a "természettel együtt élni", mit jelent az élet tisztelete (legyen az ember, állat, növény) és főként megtanuljam azt, mit is jelent igazi, valódi "szerető", becsületes és emberséges emberi lényként élni (azaz olyan emberi közegbe belekerülni, amelyben én ezt meg tudom tanulni)
De mivel ez az egész dolog részemről veszett fejsze nyele, ezért csak annyit tudok mondani; kiírtam magamból mindezt és ennyi. 🙂
Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy úgysem lesz belőlem soha az életben igazi "rendes ember". Kiírtam magamból mindazt, amit nem tudtam soha megosztani senkivel, és most egy ideig (legalábbis néhány évig) nem lesz gondom ezzel sem. (Közben meg imádkozom, hogy vigyen el engem az ördög lehetőleg minél előbb).
Ennyi.
válasza:#17
"A rehab pont olyan emberi közeg, amiről írtál, tájékozódj és jelentkezz felvételre valamelyik helyre"
Na akkor majd igyekezni fogok ennek megfelelni. (Vagy nem, ha idő előtt feladom - sajnos részben már meg is történt.)
Amúgy még így a végére gondoltam hogy megosztom azokat a videókat, amelyek igazán mély érzelmi behatást tették nálam (némelyiknél még könnyek is szöktek a szemembe):
https://www.youtube.com/watch?v=_twlMHgasjk
- Egy csóri, láb nélkül született kutya, akit egy idős, koreai házaspár vett a pártfogolásába
https://www.youtube.com/watch?v=fCn6GN_yME0
- Egy kutya és egy tehén barátsága
https://www.youtube.com/watch?v=SZQPPwokUew
- Csóri, sebesült, az éhség és fagyhalál szélén lévő kölyökkutya megmentése
https://www.youtube.com/watch?v=zCczPgRMZUk
- Egy Dél-Indában élő tamil öregember, aki ugyanúgy segít a szerencsétlen sorsú kutyáknak, ahogy a szerencsétlen sorsú embereknek (főként a gyerekeknek):
https://www.youtube.com/watch?v=_lEz5BGTLVM
https://www.youtube.com/watch?v=0Wfbgg7sdLM
https://www.youtube.com/watch?v=MoEeipxv_DQ
(Egyébként az illetőt az saját közösségében majdhogynem "szentként" tisztelik - amit én amúgy nem is csodálok, ugyanis ritka az ilyenfajta jóságos és emberséges ember. 🙂)
válasza:Neked állatokkal kellene foglalkoznod, azok azt tükrözik vissza, amit valóban adsz nekik. Nincs csalódás, nincs átverés, nincs szerepjátszás, stb. Minél többet fektetsz a velük való gondoskodásba, annál többet adnak vissza neked és megerősítenek, hogy érdemes értük dolgozni, ráadás jót teszel velük.
A pszichiátriai rehabilitációt, már ha erre gondolsz, én nem tartom rossznak. Volt az életemnek egy szakasza (mély depresszió, pánikrohamok), amikor nagyon megzuhantam és egy évig jártam nappali kórházba pszichiátrián. Annyiban jó volt, hogy lehetőséget adott szakember előtt kibeszélni magam, valamint közösségben voltam, ahol a többség olyan defektes volt, mint én, bár különféle pszichés bajokkal. Egy védett közeg volt, ahonnan ki volt zárva a külvilág. Rengetegféle foglalkozás volt, többek között irodalom, zene, pszichodráma, zenés festés (a végén elmondhattad, miért éppen azt festetted, amit - nem kellett hozzá festeni tudni, a lelked vitte a papírra), kézműves tevékenységek (sokféle), közös beszélgetések, stb.
Szóval neked kell eldöntened, hogy ez kell-e, jó lenne-e neked. Engem a háziorvos utalt be, állami intézményben voltam, semmi panaszom nem volt rájuk. Az elején pár hétig meg sem szólaltam, képtelen voltam rá, utána szép lassan felengedett a lelkem és bekapcsolódtam a munkába. Számomra sokat segített, főleg abban, hogy megnyíljak és hogy lássam, másoknak sem piskóta az életük, mégis akarnak és tesznek is érte.
# 19
Nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni a továbbiakban, de amit te írtál Tisztelt 19-es válaszoló, az annyira felbosszantott, hogy egyszerűen muszáj volt még így reagáljak rá a végén.
Félreértés ne essék, nem a te válaszod bosszantott föl, hanem az, hogy visszaemlékeztem arra, hogy annyi sok "pszichiáter" ill. "pszichomókus" meg hasonló kutyaütő, hitvány féreg kuruzslókhoz volt szerencsém már az évek folyamán - akiknek már rengeteg sok pénzt fizettem, továbbá hihetetlenül sok időt is szenteltem rájuk - miközben amúgy ezek a féreg "szakemberek" szinte minden igyekezetükkel azon voltak, hogy éreztessék velem azt, hogy én csak annyit érek, amennyi pénzem van, ergo én a pénzemmel vagyok egyenértékű (ugyanis ezek a "szakemberek" is csak addig segítenek, amíg van elég pénzem, semmilyen emberség nincsen bennük, a "beteget" csupán tárgynak tekintik) hogy igazán, őszintén teliszottyant a f@aszom ezekkel az ún. "szakemberekkel" és mostanra odáig jutottam, hogy a bicska nyílik ki a zsebemben, ha meghallom a "pszichiáter" és a "pszichológus" kifejezéseket.
Hadd ne mondjam, hogy hányszor éreztem azt, mintha egy átkozott szoborhoz beszélnék, aki amúgy teljes mértékben azt érzékeltette velem, hogy engem amúgy a halálba kívánna, közbe nagy ívben szarik a fejemre és amúgy full látszott is rajta hogy azon kattog, hogy csak teljen le az idő, és őmaga kapja meg a pénzt, én meg aztán menjek a vérbe.
Alapból ez az érzés, hogy ezt érzékeltetik az emberrel. Pedig azért a pénzért, amit fizettem, legalább éreztetették volna hazug módon azt hogy "számít az én életem", és legalább megjátszhatták volna azt, hogy "próbálnak segíteni" de ezek a féregemberek még erre sem voltak képesek.
Aztán meg fölírtak mindenféle szaros "gyógyszert" (amiről az illető sem tudta, hogy jó-e vagy nem), de én minden estre jó vagyok ilyen szempontból, mint "kísérleti patkány" - azaz ha nem jó az adott gyógyszer, akkor próbáljunk ki egy másikat. (Az elmúlt néhány év alatt amúgy egy csomó kemikáliát szedettek be velem - aminek hatása ugyan nem volt, de szerintem az aki csak füvet vagy kokaint fogyaszt, az még mindig jobban járt és egészségesebb maradt, mint én ezzel a sok "ki tudja milyen" vegyszerrel.)
A tb-s pszichiáterek ennél még csak rosszabbak voltak, annyira éreztem rajtuk a megvetést és a gyűlöletet - többnyire az alulfizetésük miatt - hogy inkább menekültem az ilyen helyekről.
Szóval ezért is adtam fel ilyen szempontból - azaz hogy majd "szakemberhez" fordulok segítségért - mivel nincs olyan hogy "szakember". Csak "ember" van, aki a pénzedre pályázik, téged igyekszik kifosztani, közben a problémáidon nem segít, inkább csak gyarapítja azokat. (Ezért is kívánok a pokolba minden ilyen jellegű "szakembert".)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!