Miért kerül ilyen sokba pszichológusnál egy óra? Irreális, és nem is nyyújt cserébe túl sokat.
Nem tudom, még hol lehet egy óráért ennyit elkérni, de ahhoz már nagyon sokat kellene nyújtani. Rendben, hogy egyetemet végez a pszichológus, de van, hogy még egy magánorvos, aki doktorált, ő is kevesebbet kér ennél, és annak legalább hamarabb is van látható eredménye. Pl. egy tapasztalattal rendelkező bőrgyógyász, vagy egy szemész is kb. ennyit kér, vagy kevesebbet.
Egyy nyelvtanárnak is ugyanúgy megvan a végzettsége, etapasztalata, és fele annyit sem kérhet mint a pszichológus. ráadásul nem is teljes körű a szolgáltatásuk, az emberi lélek pedig egy egység és minden részéhez kellene érteni, ők meg szakosodnak, és csak egy részéhez értenek, ami nagyon sokszor hátrány!
jártam már pszichológusokhoz, de egyik se nyújtott olyan elsöprően nagy dolgokat, az egyikkel szinte semit nem sináltunk, a másik jó fej volt és olyan kérdéseket kérdezgetett, mikről én is kérdezgetnék valakit, akinek problémája van, tehát én is tudnám nyújtani, amit ő. egy másiknak meg elmondtam 1 órában a fél életem, semmit nem csinált és az 10ezer forintba került.
irreálisan magasak ezek az árak, és lássuk be, a kis bölcsészdiplomájuk nem ad akkora tudást, amit ne tudhatna lekörözni valaki, akinek nincs végzettsége de szívesen beszélget másokkal a problémáikról. egy orvos, aki megvizsgálja az embert, felír gyógyszert sokkal többet tud, mégsem kér többet.
Hallottam olyanokról, akiknek nincs pénzük és spórolnak, hgy ki tudjanak fizetni majd egy órát legalább, de nem tudják még, h semmivel nem lesznek vele előbbre.
Akkor ne menj. Divat lett. Szerintem sem ér semmit - még soha nem hallottam senkit meggyógyulni a bajából. Az embernek magának kell keresni az akadályaiból a megszabadulást, elsősorban az önismeret révén. Goethe pl tériszonyos volt, de nem fogadta el el hogy így legyen - nem ment nyavalyogni sok pénzért sehova. Minden nap feljebb ment egy toronyban - lenézett és tudatosította,hogy nincs semmi baj.
"Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hős."
Lao Ce
Ahogy a kérdésedböl látom, fogalmad sincs egy pszichológus munkájáról meg tudásáról.
Meg mellékesen neki nem csak annyi a munka veled, hogy meghallgat egy óráig, hanem ennél jóval több.
Meg nem ö csinál veled valamit, hanem csak segít abban, hogy TE Tudj tenni magadért - persze, ha te csak várod, hogy magától változzon valami, akkor nem csoda, ha nem jutsz elöbbre.
Miért kerül ennyibe? Mert rendelőt kell bérelni 2-300.000 Ft-ért. Különböző képzésekre kell járni aranyáron. Rengeteg adót kell fizetni. SZJA, szochó, TB járulék, nyugdíj járulék, szakképzési hozzájárulás, stb.
Amikor te fizetsz 10.000 Ft-ot, akkor a pszichológus zsebében marad nettó 2-3.000 Ft. Ez azért nem olyan arcpiriítóan sok pénz.
köszönöm 4-es, akkor sincs a legtöbb embernek erre pénze,még ha jól hangzik a "szemelyes jelenlét kell a spéci tréninghez" kifejezés
és nem csak olvasásra gondoltam az önfejlesztés-önismeret fejlesztés alatt.
El tudom képzelni, hogy C.G. Jung segített néhány embernek, az esetleírásai alapján. Sajnos akkor is nekem kellett MINDENT megoldanom - jó nagy gondjaim voltak, korai árvaság, betegség stb - mert nem volt pénzem rá.
Laktam együtt pszichológus-hallgatóval egyetemi éveim alatt. Eleve 465 pontot kellett elérniük, hogy felvegyék őket, mind államileg támogatottra, mind fizetősre, és emellett pl. dolgozni nem tudott, szórakozni se nagyon járt, éjjel-nappal tanult gyakorlatilag.
Ilyen feltételekkel nem is kerülnek be sokan (talán az egyetlen szak, ahol az önköltséges képzés ponthatára megegyezett az állami ösztöndíjaséval), aki bekerül, azt pedig vagy a rengeteg tanulás, vagy az anyagiak (nem tud dolgozni mellette) szórják ki. Szóval aki megmarad, és elvégzi a képzést, elég jó helyzetben van, és ezért kérhet érte sokat.
Egyébként nem értem, min vagy fennakadva. Egy gázszerelő is elkért tavaly 15000 forintot egy félórás munkáért, mert megteheti, mert alig maradt kétkezi szakember. Persze, jó lenne, ha mindenki megengedhetné magának, hogy megnézesse a konvektort ősszel, vagy gyógyíttassa a lelkét, de sajnos olyan világban élünk, ahol se a biztonság, se az egészség nem jár alanyi jogon.
2. Ahogy a válaszodból látom, neked halvány fogalmad sincs semmiről. Nem kezdem el magyarázni, mert látom, annyira felszínes vagy, hogy semmit nem tudsz rólam, de véleményed már van. Ahogy írtam, jártam már pszichológusokhoz, nem egyhez. Nem önszántamból hagytam abba az odajárást, tehát nem arról volt szó, hogy á, ez nem segít, nem megyek. De mindegy, ebbe nem megyek bele, itt most úgyis azzal jönnél, hogy nem tudtam együttműködni - miután semmit nem tudsz rólam. Ilyen komoly kérdésekre mégis hogyan válaszolgatsz ilyen könnyelműen??? Azt se tudod, ki tette fel a kérdést. Fogalmad sincs, mit válthatsz ki az ilyen kis könnyelmű válaszoddal a kérdezőből. Gondolom, neked halvány fogalmad sincs a pszichológiáról - ezért.
Tudtam, hogy a rendelő bérlése elő fog jönni. Érdekes, például nyelvtanár kb. negyed annyit kér, pedig a nyelviskola épületét sem adják ingyen. Vagy könyvelő, vagy akárki.
Egyszerűen nem ér annyit a pszichológusok munkája. Lehet, hog jobb esetben sokadik alkalom után elérnek valai eredményt. És ha nem? Csak mert nekik a képzés meg a ponthatárok meg a "rendelő" (amihez ugye amúgy elég lenne két szék is), de gyakorlatilag nem nyújtanak semmit, azért pénzt kérnek? Van olyan, h elmondják, hogy pl. egy 200ezres műtét vagy segít, vagy nem, mérlegeljen az ember, ilyen van. De ott előre tudni, mi a cél, mi a tét, mi az esély. A pszichológusok meg csak falják a pénzt és vagy lesz eredménye, vagy nem, teljesen bizonytalan előre, és ők se tudják előre megmondani nagyon sokszor. Hogy lehet ilyen bizonytalanért ENNYI pénzt kérni? Egy matek korrepetálás vagy egy nyelvóra árát talán megérdemelnék. Aki megtanult deriválni, integrálni, ismeri a matekot elölről-hátulról, és még tanítani is tudja, vagy aki egy nyelvet perfektül megtanul és azt képes tanítani, miért van kevésbé megbecsülve?
Kedves 7.! A gázszerelő fél óra alatt valószínűleg olyan munkát végez, aminek van kézzelfogható eredménye. A pszichhológusnál ez egyáltalán nem biztos, h elmondható, még több alkalom után sem.Mondj még egy szakmát, ahol fizetsz sokat valami szolgáltatásért és gyakorlatilag semmi kézzelfogható eredménye nincs.
Oké, akkor kicsit magamról. Régen egyszer egy barátom barátja, akit amúgy személyesen nem ismertem, pszichológus, segített nekem, online sokat kommunikáltunk, írásban. Ő ingyen tette. Felajánlottam, hogy cserébe adok valamit, de elutasította. Nos, ő többet segített nekem, mint az összes többi pszichológus együttvéve, akikkel személyesen találkoztam és sokkal több időt beszéltem velük. És ők pénzt is kértek érte. Na, itt a különbség!!! És gondold el, mekkora csalódás volt. Merthogy, akivel csak online és csak írásban beszél az ember, az elvileg nem helyettesíti a személyes terápiát, így arra számítottam, ho a személyes terápia többet tud nyújtani.
Egyébként az 1-es válaszolót felpontoztam.
3. ha értenél ehhez az egészhez, a szép szakmai szavak dobálása helyett nem próbálnál úgy választ adni, hogy semmit sem tudsz rólam. Tudom, ez már egybe jobban bevett gyakorlat, hogy a másikról semmit se tudunk, de mégis úgy kezeljük, mintha mindent tudnánk.
"Hidd el tudják mit tesznek mert ha nálad brutális a leromlás akkor nem két könnyed csevejben beszélgettek ." - Ez megint arra utal, hogy fogalmad sincs rólam, és a kérdésemet sem olvastad el figyelmesen, vagy én fogalmaztam nem érthetően. Hidd el, tudom, mit csinálnak a pszichológusok, voltam már nem egynél. A könnyed csevej az pedig könnyed csevej, valamivel el kell ütni az időt, ha nem tudjuk, mit mondjuk a páciensnek, aki pedig valamit várna. Miután az is tízezrekbe került, hogy az egyik azt mondta, nem a szakterülete vagyok és elküldött máshoz. Még jó, hogy csak úgy dobálgathatom kifele az ablakon a tízezreseket a semmire, mert neki rendelőt kell bérelnie, hogy legyen hol tárolni a könyveket a kognitív disszonanciáról és a behaviorizmusról. Mondj még egy szolgáltatást, kérlek, ahol tízezreket dobál ki az ember az ablakon úgy, h semmi kézzelfogható eredménye nincs! Oké, fogorvosnál sok tízezerért megcsinál egy fogat, ami aztán nem sokkal utána tönkremegy, de azt rossz munkának nevezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!