Mennyire befolyásolja(akar tudat alatt is)a felnőtt életet, ha gyerekkorban csúfoltak? Mit kezdjek a bennem maradt dühvel?

Olyan 11 éves koromban kezdődhetett, mikor pár addigi “barátom” ellenem fordult es elkezdtek anorexiasnak hívni, mert vékony voltam. Igazából, mar nem emlékszem a teljes sztorira, arra sem, hogy pontosan meddig tartott(emiatt haragszom is magamra, bar úgy vettem észre, hogy az elmém sokszor inkább direkt kizárja a rossz dolgokat, minthogy emlékezzen ra), inkább csak jelenetek vannak meg, amikor csúfoltak, nem emlékszem, hogy a családom, hogy tudta meg es azt sem, hogy a tanárok. Illetve arra sem, hogy konkrétan hogy lett vége es mikor. Es bármennyire próbálom erőltetni, arra sem emlékszem, hogy konkrétan hogy éreztem magam emiatt, talán egy párszor próbálhattam visszavágni, de egyedül voltam, szóval nyilván nem nagyon tudtam mit tenni ellene. Utána nagyjából kibekultem velük, bar arra sem emlékszem, hogy hogyan es mikor. Ennek mar 14 eve, most 25 vagyok. Sajnos som mentális gonddal küszködő felnőtt lett belőlem, ebben van sok öröklött gond is, de szociális fóbiám is van es elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mennyire játszhat közre a gyerekkori csúfolas. Nagyjából egy fel évvel ezelőtt elkezdtek felerősödni a duhrohamaim es mindenkit, aki valaha ártott nekem legszívesebben megölnek. Bar meg nem diagnosztizáltak, de szinte biztos, hogy borderline is nárcisztikus személyiségzavarom van. Egy par hónapja szinte minden nap eszembe jut az a par rohadék es idegesít, hogy nem tudtam tenni ellenük semmit, csak azon gomdolkodom, hogy hogyan bosszulhatnam meg, pedig nyilván most mar sehogy... az összes nagyon ronda egyébként es kövérek is, egyszerűen képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy hogy volt bátorságuk engem szidni es miért pont velem történt ez. Az a tervem, hogy az egyikre rairok es megmondom neki, hogy egy mocskos féregnek gondolom es meg is fenyegetem, tudom, hogy nincs értelme, de akkora bennem a feszültség es a düh, hogy valamivel muszáj levezetnem...