Ki lehet jönni ebből a reményvesztett helyzetből?

Az élet minden egyes területein folyamatos kudarcok érnek, rossz döntéseket hozok. Az önsajnáltatás nem a műfajom, próbálom pozitívan felfogni a dolgokat, de már átléptem a határt, ahonnan nehéz visszajönnöm. A gondjaim a következők:

-Nem találom a helyemet a világban, egy tucat munkahelyen dolgoztam ahonnan elég hamar eljöttem.

-A családtagokkal hol jó a kapcsolatom, hol kicsit távolságtartóbb, de félek, hogy egyre rosszabb lesz. Barátok kilőve, addig nem erőltetem az egész ismeretséget, amíg rendben nem hozom magam. (Párkapcsolatot nem is említem, nem ez a prioritás jelenleg)

-Mentálisan kezdek szétesni (Szoktam sportolni, téli depresszió ellen orbáncfűteát inni, még agydokihoz is jártam, de elegem lett ezekből)

Szégyen,nem szégyen, de bevallom, hogy rosszul neveltek fel a szüleim, és ennek meglett az eredménye. Nincs velük bajom, de ez egy olyan dolog, amit sose tudok elfelejteni és megbocsátani nekik. (Részleteket jobb ha nem említek itt)

Ami még nyomaszt, az az, hogy tetejében hogy itt van(volt) a karantén, sok mindenről lemaradtam életem során. Bulik,lányok,szórakozás. Mindez azért,mert jól elvoltam az én kis világomban, azzal a pár baráttal, akik nem visznek előre az életben(Tudom, elég durván fogalmaztam, de ez van.)

Esetleg volt valaki hasonló helyzetben huszonévesen,s ha igen, hogy tudott kijönni belőle?