Az orvosok hogy dolgozzák fel, amit a munkájuk során látnak?

Tapasztalás.Van egy jó mondás ,miszerint a kutya is megszokja egy idő után a verést.

Ezek olyan dolgok ,hogy az emberek sok filmet néznek,és elhiszik ezt a sok zagyvaságot.

Nem vagyok orvos , de látam apámat meghalni 19 évesen.Mikor valaki -ihez lát ,nem a gyász fogja el,hogy nincs többé ,meg meghallt. Ilyen csak a filmekben van.A halál látványa rémisztő.Majd mikor át megy rajtad és elfáradsz a rémülettől, akkor jön a gyász.

Hozzászokás, megszokás. Ez a folyamat már az egyetemen megkezdődik 18-21 évesen.

Hivatás. Munka.

Muszáj.

Még csak orvostanhallgató vagyok, láttam már ezt-azt, szerintem a látványt a legkönnyebb feldolgozni, szerintem nem is nagyon kell, teljesen természetes és megszokott dolog. A betegek kvázi idegenek, az orvosnak/eü személyzetnek nincs hozzájuk különösebb érzelmi kötődése, mint mondjuk egy hozzátartozóhoz. Az ember nem azt nézi, hogy milyen szörnyű lehet a betegség és szegény ember, hanem arra koncentrál, hogy hogyan lehetne rajta segíteni. Nem vagyok férfi, de abban biztos vagyok, hogy egy férfit a feleségével több is összeköt a nő nemi szervének vonzó látványán kívül. Attól, hogy látott a nap folyamán pár idős, beteg nőt is a feleségét (ideális esetben) ugyanúgy szereti, ugyanúgy vonzódik hozzá. A halottak látványa is más, ha mondjuk az egyik szülőd hal meg, akit évtizedek óta ismersz és szeretsz, kötődsz és ragaszkodsz hozzá és más, ha random Józsi bácsi tetemét látod, akivel élő formájában sosem találkoztál. Az első esetben gyászol az ember, a másodikban viszont nem, akkor "csak" egy testet lát, nem magát az embert, aki valaha volt az illető.

Azokat a dolgokat már biztosan nehezebb feldolgozni, amik lelkileg is érintik az embert, pl ha halálos diagnózist kell közölni. Szerencsére ezzel még nem volt tapasztalatom.

Az evek soran hozzaszoknak. Az oktatas sem ugy kezdodik, hogy tessek, hulla, hanem eloszor megmutatjak a labort, hogy szokjuk a formalin szagat, kesobb a boncolas is egy kisujjal kezdodik, utana szepen fokozatosan az ember. Kicsit talan mindenki dehumanizalodik a vegere, hiszen ha te is ketsegbe esel, nem csak a beteged, annak semmi jo vege nem lesz.

Aztan vannak olyan emberek, akiknek jo gyomra van, pl. patologus, baleseti sebesz, de nem csak egeszsegugyben, a halottakat is oltoztetik es sminkelik a temetes elott, vagy ott vannak pl. a baleseti helyszinelok, hentesek.

Nogyogyasz, proktologus valoszinuleg mar eleg sok mindent latott egyetem alatt es rezidenskent is, nem ott latja eloszor, nem iteli el.

Vannak peldaul olyan tumorok, amiknek konkretan haja es foga is kino, ami az emberek nagy reszenek hihetlen undorito, de a sebeszek nagy resze inkabb tartja erdekesnek, es akarja megerteni, mint azt mondana, hogy fuj. Az orvosok nagy resze altalaban nem spiritualis, hanem csak egy sejtszaporulat, rakas atom vagyunk szamukra, es ez igy van jol, meggyogyitani csak akkor tudnak, ha tesznek egy lepest hatra, es "nem halnak meg velunk". :)

Szerintem ilyen pályákra eleve az megy, aki bírja. És ugye nem vagyunk egyformák...

Nekem eszembe sem jutott soha e.ü-be menni, hiszen hamarabb esnék össze vérvétel közben, mint a beteg.

Sokan elválasztják a munkahelyet az otthontól, nem mossák egybe a kettőt. A munkahelyi dolgokat ott hagyják, tapasztalhatnak bármit is.

Illetve mindenki más, eü-be általában azok helyezkednek el akik bírják az ilyesmit. A nőgyógyászos/proktológusos téma meg egyszerű - az orvosok és ápolók csak azt nézik hogy egy embernek segítségre van szüksége. Az emberi test a világ legtermészetesebb dolga, nem látnak bele mást, vagy plusz dolgokat. Magától értetődő hogy nem minden emberi test egyforma, ez ilyen.