Orvosok és volt betegek milyen téveszmékkel találkoztatok?

15 év pánikbetegség részemről... de már jól vagyok 😎

Persze valószínűleg tévedek, de ha úgy érzed, hogy újra nem vagy jól azt el kellene mondanod a dokinak...

Jó egészséget

Még sosem voltam a zárton, de remélem, nem baj, hogy írok.

24 éves nő vagyok, és nekem volt egy pszichotikus epizódom 20 évesen, de már 11-12-13 éves koromban megjelent az erre való hajlamom.

Az első ilyen jellegű dolog, amire visszaemlékszem, az volt, hogy azt hittem magamról, hogy különleges képességeim vannak, képes vagyok irányítani az időjárást, tudok gondolatokban olvasni, és én Isten kiválasztottja vagyok, pedig ateista nevelést kaptam. Ez talán 13 évesen jött elő.

Aztán amikor egyszer egy táborban voltunk az osztályommal (szintén úgy 11-12 évesen), ott paranoid gondolataim jöttek elő. Este elmentünk vacsorázni egy ottani étterembe, ami a táborhoz tartozott. Amikor már javában ettem, egy pincér messziről rám mosolygott, miközben vitt el pár tányért egy másik asztaltól. Én erre néhány tized másodperc alatt végigpörgettem a fejemben egy abnormális gondolatmenetet, miszerint azért mosolygott rám, hogy jelezze, megmérgezték a kajámat. Azonnal derealizációs jellegű pánik jött rám, nem bírtam többet enni, teljesen bepánikoltam, szóltam is egy tanárnak, hogy rosszul vagyok, mire kikísért az éttermen kívülre.

Valahogy megnyugtatott, de nem mondtam el neki, hogy szerintem megmérgeztek. Este, amikor már alváshoz készültünk, rosszul lettem. Fájt a gyomrom (most már tudom, hogy folyamatosan szorongtam ok nélkül, és emiatt volt), hányingerem lett. Azonnal azt gondoltam, hogy a "mérgezéstől" van, így még jobban pánikba estem. Ráadásul emetofóbiás is voltam, tehát féltem a hányástól. Végül nem hánytam, meg nem lett semmi bajom, hiszen mérgezésről szó sem volt.

Viszont később sem tudtam elaludni, mert olyan gondolataim támadtak, hogy mi van, ha valaki betör hozzánk éjjel, és megöl minket.

Valahogy reggel lett, én meg szóltam a tanároknak, hogy haza szeretnék menni, mert még akkor sem voltam jól; nagyon szorongtam. Aztán jöttek is értem.

A következő ilyen akkor volt, amikor a szüleim válni készültek 13 éves koromban. Emlékszem, rendszeresen attól féltem, hogy apukám vagy anyukám bejön a szobámba az éjszaka közepén, és egy kalapáccsal rám támad. El akartam torlaszolni az ajtómat, de anyukám meghallotta, hogy a széket tologatom, és bejött, hogy mit csinálok, én meg valamivel leráztam. Sokszor abban is biztos voltam, hogy apám megöli anyámat, pedig sosem volt agresszív. Csak az maradt meg, hogy reszketek a takaró alatt félelmemben.

Ja, meg volt az is, hogy attól féltem, kamerával figyelnek a fürdőszobában, ekkor is 13 körül voltam.

Ezekre emlékszem gyerekkoromból.

Amikor 20 éves voltam, akkor pedig egy súlyos depressziós epizódból alakult ki pszichózisom. A depresszió mellé szorongás is társult, ami a ráktól való rettegésben nyilvánult meg. Javasolták, hogy sportoljak, mert az majd segít a szorongáson, így otthon a rádióban játszott zenére próbáltam valamit tornázni egy polifoam-on. Amikor jött a zenék között egy reklámblokk, ott jött a bekattanás, ugyanis egy magánorvosi centrum hirdette, hogy női szűrőcsomagot lehet igénybe venni akciósan. Én pedig azonnal "tudtam", hogy nekem szól ez a reklám, szóval tudják, hogy félek, hogy rákos vagyok, és így próbálnak jelezni nekem. Onnantól kezdve minden hirdetőtáblán lévő szöveget, rendszámot, beszélgetésfoszlányt egy nekem szóló üzenetnek értelmeztem. Abban az időben ráadásul volt egy felvonulás a belvárosban, amit a mellrákot túlélt nők szerveztek, én pedig úgy láttam, hogy mindegyik nő engem néz, hogy ezzel jelezzenek, hogy én is rákos vagyok/leszek. Nem akartam emberek közé menni, nem akartam senki szemébe nézni, hogy ne olvassanak a gondolataimban, mert azt éreztem, hogy mindenki ellenem van, és ki akarnak készíteni azzal, hogy üzengetnek.

Érdekes, hogy hallucinációim nem ezen téveszmés epizódok közepette voltak, csak akkor, amikor súlyosan depressziós voltam, és az agyi funkcióim már minden területen károsodtak, de azok a hallucinációk sem voltak súlyosak.

Jelenleg jól vagyok, és azóta sem volt pszichózisom, de ami megmaradt, az az, hogy még mindig nem tudom bűntudat nélkül kijelenteni, hogy mások nem olvashatnak a gondolataim között, de 80%-ban biztos vagyok benne, hogy nem.

Tudom, hogy hosszú lett, de remélem, hogy valamennyire érdekes volt valakinek ez a válasz, annak ellenére, hogy nem kerültem kórházba ezekkel.