Milyen mentális problémával küzdük? Találkoztatok már ilyennel? (kérdés rövid)

Le szeretném szögezni, hogy véleményem szerint nem vagyok hipochonder. Átlagosnak mondható, 23 éves fiatal felnőtt férfi vagyok, kiemelten jó szociális skillekkel (a munkámban is a kommunikáció a lényeg).

Korábban is észleltem, hogy az átlagtól kevésbé van szükségem kötödésre, sőt erre ahogyan megfigyeltem, néhány kivételt leszámítva képtelen is vagyok. Az elmúlt időben egy picit több időm volt (karantén) vizsgálni magamat, illetve a kapcsolataimat, és arra jöttem rá, hogy egy kettőt leszámítva teljesen érdek alapon működik az összes. Nagy egészként nézve szinte nem kötődöm senkihez. Érthetően: nem érzek kötődést a szüleimhez (anyámmal nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgetünk), a legjobb barátom felé aki heti három napot nálam tölt szintén semmi. Jelenleg ők a legfontosabb emberek az életemben, de ha holnap nem lennének, akkor nem hiányoznának(kötődési szintén, értelemszerűen biztosan szomorú lennék, mert hozzászoktam, de a sokat emlegetett szeretetet nem érzem, ha pl. anyám bejelentené, hogy Indiába költözik és többet nem látom, akkor nem mozgatna meg).

Szeretném azt érezni, hogy fontosak nekem, de nem érzek semmit velük kapcsolatban.

Korábban egy olyan embernek ismert mindenki akit "mindenki kedvel", mert valóban jók a szociális képességeim, ügyesen tudok kérdezni, élmény velem beszélgetni, de ma már ez sem állja meg a helyét, mert meguntam tettetni azt, hogy élvezem a small-talk-ot. De igazából hihetelen módon nem vagyok kiváncsi sem az ismerősim dolgaira, de igazán az sem érdekel, hogy a legjobb barátomnak barátnője lett végre. Jó példa: Anyukám újraházasodott, egy tényleg hozzávaló emberrel, elképesztően boldog volt mindenki, de engem igazából hidegen hagy. Pedig kifejezetten kedvelem a csávót.

Párkapcsolati oldalon: Általában a kiszemeltemmel könnyen összejövök, az egyéjaszakás kalandokból sincs hiányom, viszont ha valakivel kezd komolyra fordulni a dolog, akkor én képtelen vagyok bármi értelmeset is produkálni. Konkrétan a szexuális oldalon nincs probléma, ha akció van, akkor minden okés, de más esetben nem érzek kéztetést arra, hogy megcsókoljam a páromat, vagy megfogjam a kezét; persze megteszem, hiszen ez az elvárt, de nem mozgat meg bennem semmit, nem érzem azt a "szeretetet".

Szintén nem tudok hova tenni egy másik ügyet:

Középiskolában halál szerelemes voltam egy lányba, egy évig jártunk egy osztályba, akkor ez nem jött össze, 5 évre elkavarodtunk egymás mellől. Később a munka összehozott, 3 nap múlva az ágyamban volt, két hét múlva együtt voltunk. És semmi. Ugyanúgy a fenti játszodott le. Azért furcsa, mert valóban szerelmes voltam (tudod amikor meglátod és pillangók a hasadban stb.), 6 évet vártam rá, de amikor ott voltam benne, és a legboldogabbnak kellett volna lennem, akkor nem éreztem semmit. Pár hónap után ez a kapcsolat értelemszerűen megszakadt (mint az összes többi), akkor hihetetlen fájdalamat éreztem (na ez megy). Pár hete szintén szakítottam a barátnőmmel. Ugyanaz a történet, 4 hónap, előtte vágytam rá, közben zero érzelem, utólag hihetetlenül fáj.

Ami viszont probléma a szex-el, hogy alap esetben nincs rá túl nagy igényem. Mármint talán hormonális szinten van (egyedül 1-2 naponta jön rám, hogy huude), párkapcsolatban mint mondtam az első kör pörget, a többi már kevésbé. Egy hónap után igazából már számolom, hogy mikor szexeltünk utoljára, mikor illene újra. Figyelem, hogy az utolsó két alkalommal ki kezdeményezett, ha ő akkor én is megteszem, de ha inkább én, akkor szusszanok, hogy most nem kell ezzel foglalkoznom. Egyszó mint száz: tehernek érzem a partnereim szexuális igényét.

Ezzel szemben igazából ha már benne vagyunk akkor nagyon tudom élvezni. Viszont volt már, hogy ennek okán felsültem, bár ez nagyon elenyésző.

A másik számomra felfoghatatlan dolog: az ölelés. Nem csak, hogy nem értem, hogy mit érezenek ilyenkor mások, de nem is esik jól. Egyszer amikor csak áltam miközben öleltek, megszóltak, hogy öleljek vissza. Azóta tudom ezt is, hogy hogyan kell, szorítom magamhoz a másik felet, de semmi.

Összeségében kicsit olyan vagyok mint egy elrontott érzelmi antenna: a negatív érzelmeken kívül nem nagyon tudok fogni semmit, azon kívül nincs semmi csak az üresség. Persze alapjáraton elzakatolok ezzel is, de kezdem úgy érezni, hogy szeretnék érezni én is valami olyat amit mások amikor megölelik egymást, vagy mondjuk csókolóznak.

Bárkinek ötlet, hogy mi van bennem elromolva, vagy min kéne változtatnom?