Fiatalon szoc fóbia, depresszió, stb, pedig az okok megszűntek és gyógyszerezés is van?

Üdv mindenkinek!

Sokáig vaciláltam, hogy írjak-e, h igen mit, de végül arra jutotta, hogy mivel mindent megpróbáltam már a javulás érdekében és igazából semmi sem segített, megpróbálom összeszedni a dolgokat, hátha tud valaki tanácsot adni.

Általános suliban alsóban tök normális voltam, barátaim voltak, aztán ok nélkül felszedtem néhány kilót, és mellé jól tanultam, hát minden okot megadtam a kiközösítésre, amit meg is kaptam. Persze ez a szociális fejlődésemet, az önbizalmamat, az éntudatomat alaposan visszavetette.... nyolcadikig roncs lettem ,és dagadt.

Jött a következő 4 év, melyet gondoltam hogy új lappal kezdek...de nem, mert sajna az osztályelsősségből nem adtam lejjebb, mert ha felfogom a dogokat, akkor felfogom a dolgokat, ez ellen nem tudtam sosem tenni...fotografikus memória, fene egye meg. Hát minden megmaradt, sőt súlyosbodott, az osztály, az iskola, SŐT, mivel eléggé sok mindenki más sulikból jött, még a város számkivetettje is lettem. Érettségire, egy többszörösen kihasznált, depressziós, szociális fóbiás, önbizalomhiányos valaki lettem, aki ne hogy barátokkal, még önismerettel sem rendelkezik.

Persze az egyetemet emiatt halasztottam is, maradtam technikumon, melyen ugyanez volt, megint durvábban....csakhogy megismertem páromat, akit 3 év után elvettem, és most várjuk második gyermekünket, közös ház, minden...tehát az életemben sok minden ott javulni kezdett, de a lelki sérülések ott maradtak, sőt a mai napig ott vannak. Van egy gyönyörű feleségem, egy ennivaló kisfiam, és mindjárt egy második gyerek, és értük mindennél hálásabb vagyok, és ők a legjobb és legszebb dolgok az életemben! A családi életemmel komolyan semmi gondom, a legszebb és legjobb, amit bárki kívánhatna!! Csak magammal vannak problémák.

Technikum után elkezdtem az egyetemet levelezőn, de ott kellett hagynom ,mert képtelen voltam bejárni. Most újra elkezdtem meló mellett, nehéz. Bejárni is, tanulni rávenni magamat is. Totális érdektelenség, pedig érdekel. Mai napig nincsenek barátaim, képtelen is vagyok kapcsolatot teremteni, mert még bűntudatom is van maitta.

Annyi, hogy mára már a második pszichológust és a harmadik pszichiáteremet fogyasztom, valamint fixen antidepresszánson élek, különben dolgozni sem nagyon tudnék. Ez elindított bennem egyfajta szocializációt, ami miatt igénylelném a barátokat, vagy pedig egyet, de BŰNNEK érzem, mert családosként ehhez szerintem nicns jogom, hogy a családtól vegyek el időt, akár 10 percet is. Plusz szokásos, nem múló depressziós dolgok, amik kikészítenek.

Nem vagyok jó semmire, senki vagyok, béna vagyok, magányos vagyok. Félek emberek közé menni, akár család, akár ismerem őket régóta. Néha munkahelyen a msdóba is nehéz menni, nehogy találkozzak út közben valakivel. Haszontalan vagyok. Valaki mondja meg mit hogyan mikro csináljak, mert én úgyis rosszul döntök. Utál mindenki, senki nem tud mgécsak kedvelni sem.

Persze tudom hogy a legtöbbje nettó hülyeség, de mégsem tudom így érezni.

Jelenleg Olwexya, 1*75mg, elviselhető mellékhatásokkal, mivel a 3* és 2* 75-től teljesen rosszul voltam. Tanácstalan vagyok, így 6 év gyógyszerezés után (Mocrim, Scippa, Rexetin, Medazepam, Frontin) és kvázi annyi hatás, hogy van egy csomó mellékhatás, meg elvagyok, de még mindig nem normálisan.