Szorongás, pánikérzet, aktív elfelejtés, aggodalmak a jövőre kivetítve?

Elmesélem dióhéjban zaklatottságom tárgyát: mikor még általános- illetve középiskolás voltam, eléggé gyerekesen viselkedtünk egymással, éretlenebbek voltunk. Most már szerencsére egyetemre járok egy sokkal felnőttesebb és szabadabb értelmiségi közegbe, de középsuli alatt nem volt ez ilyen felemelő érzés minden nap odamenni abba a gonoszfészekbe és tűrni a megaláztatásokat, visszaszólni, menekülni, az a sok dráma...

Lényegében annyi történt, hogy mint egy átlag embernél, nálam is voltak tárgyak, amikből kiemelkedő volt az érdeklődésem (ezekből jó voltam) és voltak, amikből pedig nehézségeim voltak (de ezek is a szorongáshoz és a hatalmas félelmemhez a megaláztatástól köthetőek). Volt egy óra, ahol más csoportbeosztáson voltam egy másik osztállyal gimiben, és volt egy csaj, aki szerintem igencsak szorongó típus volt az ő saját nagy problémáival, hogy valami neki nem megy. Egy szó mint száz, nekem ment az a tárgy (én voltam belőle a legjobb), de neki meg nem ment. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ordibál velem/rólam, elhord engem minden szarnak és kibeszél. Fenyegetett is engem, és féltem, hogy megver mert olyanokat mondott, hogy "Beb*szom a pofáját". Tudom, jobb lett volna ilyen helyzetbe, hogyha visszaszólok, vagy kiállok magamért, de a veréstől való félelem sakkban tartott és az is, hogy ha tényleg megver, nem akartam volna pont magam köré (full átlagos, soha nem feltűnősködő lány, aki soha nem kereste a bajt és konfliktusokat) egy esetlegesen kialakuló igazgatói ügyet.

Most már 3 év telt el azóta és azóta egyetemista vagyok. Tudom, le kéne már zárni és nem foglalkozni vele, de nem megy. Még mindig zaklatottságokat érzek múltbéli lezáratlan traumákkal szemben.

A jó dolog az az, hogy tanultam belőle, és ha legközelebb ilyen hülye emberekkel van dolgom, csak otthagyom őket, letiltom őket, vagy megmondom nekik hogy nekem erre se időm, se szükségem. De akkor és ott nem állt fenn ez az opció, mert mint már mondtam nem tudtam középsulit váltani (így is 3X váltottam középsuli alatt és a legutolsó gimimben Anyáék már megmondták, hogy nem válthatok többször) és a csajt ismerve nem akartam vele beszélgetni erről és semmi jó nem sült volna ki belőle, hogyha visszaszólok, a tűrés maradt az egyetlen opcióm.

Nem tudom hogyan felejthetném el, néha még mindig eszembe jut.. És félek, hogy újból ilyen helyzetbe kerülök, mikor tudom, hogy már nem fogok, mert már egyetemista vagyok és nem vagyok olyan szinten összezárva senkivel sem...

Mit tehetnék? Nem fogok elmenni pszichológushoz, sem pszichiáterhez, nem hiszek abban hogy majd ők jobban tudják megoldani az én dolgaimat, nincs türelmem vadidegen emberekkel beszélgetni a magánéletemről és nincsenek velük jó tapasztalataim