Egyre inkább elvesztem a hitem abban, hogy érdemes élnem?

22 éves fiú vagyok kb. 2 éve szenvedek

Meleg vagyok, 20 evesen lett párom, ekkor mondtam el itthon.

Anyam borzalmasan fogadta, mindig babusgatott anyuci kicsi fiaként nevelt. Amióta anyám megtudta mindenféle fizikai fajdalmam előjött, folyamatos gyengeség, fejfájás, szédülés hasfájás, nyakfájás, hugycsőégés, különféle bőrproblémák stb...

Depresszióm alakult ki, generalizált szorongásom és pánikbetegségem van. Mindentől és mindenkitől rettegek. Kb az összes iskolámban bántottak a társaim, kiközösítettek.

Voltam ez idő alatt tömérdek sok orvosnál ( mr, ct, urologus, neurologus, hematologus, immunologus, szamtalan allergiateszt, szemeszet, ful orr gegeszet stb)

Semmi olyan ok ne derult ki ami bebizonyitana h fizikai betegségem van.

Jartam pszichoterapeutahoz 9 hónapot, heti 1 szer- ugy ereztem semmire sem jutunk, ő javasolta a pszichoterapias osztalyt h fekudjek be kezelésre, ott azonban annyira rettegtem h bantani, megalazni fognak meg lattam a helyet h nem mertem befekudni, helyette megbeszeltem az ottani pszichiaterrel h gyogyszert ir fel, antidepresszanszt (olwexya) és nyugtatót (atarax), ezeket szedem harom honapja, egy nagyon minimalis javulast erzek a hangulatomban, de semmi mast, minden ugyanolyan nehez szamomra meg nem javul semmi a pszichoszomatikus, szorongos tunetekbol sem.

Parommal jol megvagyunk a korulmenyekhez kepest, de egyre ugy erzem h megunja h mindig csak szenvedek és el fog hagyni.

Egy ideig az elozo munkahelyemen megkeresett penzembol eltem, de a rengeteg orvoshozjaras felemesztette, azota a parom tamogat anyagilag. Ami nagyon nyomaszto.

Fel evet laktunk együtt az ország masik végében, ő folyton dolgozott én egész nap az elberletben voltam egyedul annyira rosszul voltam az uj helytol es az egyedullettol h nem mertem az utcara kimenni nem tudtam aludni, folyton csak ettem elhiztam dtb.

Meg nem tudtuk a lakcimem se oda bejelnteni h akkor rendesen tudjak ott dolgozni, haziorvost stb kapni. Mert az alberletadok sumakoltak az adooval stb.

Igy kozos egyetertessel hazakoltoztunk mind a ketten. En anyamhoz es az elettarsahoz parom is a csaladjahoz. Azota az megy hogy havi 1x 2 x meglatogat a parom és így talalkozunk.

Anyaval kindennaposak a vezsekedesek, mindig ordit engem hibaztat stb, a terapeuta megallapitotta h mindenaron magahoz akar lancolni, ellehetetleniteni velem akarja magat gyogyitgatni, szandekosan megbetegit h ne legyek kepes elindulni a fenott eletben amellett h a melegsegem sem kepes elfogadni ket ev eltevel sem teljesen.

Egyre inkabb elhagy a maradek remenyem is, probalok en erolkodni h raveszem magam h naponta elmegyek a helyi tóhoz es korbesetalom, biciklizek, kinlodasok aran egy ket ugyet elintezek, de anynira nehez es rettegek h mindig faradt vagyok.

Munka kellene de attol egyenesen halal felelmem van h mit csinalnanak velem, megalaznanak bénaznek mindent elrontanek.

Egyszer probaltam egy helyen interjun is voltam de nem vettek fel.

Erosen gondolkozom az ongyilkossagon, szomoru vagyok folymatosan faj mindenem betegnek erzem magam ugy erzem h ebbol a helyzetbol nincsen semmifele kiut . Annak ellenre h ugy erzem amire csak gondolni lehetett megtettem.

A kornyezetem egyre inkabb eltevolodik tolem, a sajat csaladom szeretteim bolondkent kezelnek ugy erzem emberkent sem vagyok szamon tartva, ertektelennek hazsontalannak egy csalodasnan erzem magam.

Sajnálom hogy ennyire sok lett, meg igyis alig irtam bele valamit.

Kérem aki tud olyat mondani ami segithet ne tartsa magában, mert tényleg az utolsó utáni próbálkozásom arra hogy valami pozitív változás történjen.

Előre is köszönöm a rendes, hasznos válaszokat!