Hogyan segíthetnék egy anorexiáson? Az én mentális teóriám mennyire állja meg a helyét, ami a kiváltó okokat illeti?
Személy szerint nem vagyok anorexiás, legalább is jelenleg biztosan nem, ha évekkel ezelőtt az is voltam, az sem olyan evészavar volt, mint a klasszikus anorexia. Ugyanis egyetlen dolog mindig megkülönböztetett a többitől. Tisztában voltam a testképemmel, tudtam, hogy ez nagyon sovány. Soha nem láttam magam kövérnek. Viszont a mögöttes lelki okok mintha mégis afelé húztak volna. Pont ezért szeretném leírni, hogy mit gondolok arról, akinél ez kialakul, és érdekelne mások véleménye, hogy a leírtaknak egy része vagy egésze mennyire állja meg a helyét egy valós anorexiás esetében?
Tehát, amiket gondolok, hogy miért csinálják, vagy mitől alakul ki:
- Egészen pici korra visszavezethető problémák, többnyire családi konfliktus, egyik-másik szülővel való rossz kapcsolat (nem feltétel, hogy klasszikus bolondházban nőjön fel a gyerek, csak számára nem ideális légkör).
- Túl magas elvárások az áldozat fizikai és mentális képességeihez mérten.
- Éveken át tartó megfelelési kényszer, majd ebbe belefáradás. A szülő tipikus maradi hozzáállása, amit ő gondol jónak magára, és másokra nézve, meg amire őt is nevelték, szent meggyőződése van arról, hogy a gyerekének is az az ideális. Így a törődés egy fajta tanult valami, akár erőszakos cselekménnyé fajul, amit a gyerek minden másnak fog megélni, csak éppen nem igazi törődésnek és szeretetnek.
- Ha az áldozat nem teszi meg azt, amire utasították pici kora óta, akkor azt éreztetik vele, hogy nem elég jó, nem elég értékes és hasznos, mind ők, mind a társadalom szemében, súlyosabb esetben azt is kifejtik, akár burkoltan, akár egyértelműen, ha nem tesz meg dolgokat, akkor nem szeretik őt, sőt, ami rosszabb, akkor ő sem szereti a többieket, még a szüleit sem.
- Érzelmi zsarolások és manipulációk tömkelege.
- Ha az áldozat elkezd nem enni, akkor tudja, hogy nem az életért küzd, hanem a halálért. Ez a két szélsőséges eset, valahol viszont közte van az igazság. Ha borzalmasan lefogy, akkor tudja, hogy gyenge lesz, és ez kívülről is meglátszik. Ha kritikus állapotot ölt a teste, akkor az addig "szigorú" környezete (család, barátok, suli) hirtelen feleszmélhet, és elkezdik a hangsúlyt arra fektetni, hogy hogyan védjék, óvják, szeressék őt, tehát hogyan biztosítsanak neki minőségibb életet a jókedvhez. Ez az áldozatnak imponál, ugyanis megérzi, hogy igazi szeretetet, foglalkozást csak ilyen áron kaphat meg, mivel, ha jól tartja magát testben, akkor csak a megmérettetések és a növekvő elvárások sokaságával halmozzák el folyton.
- Az áldozat a fentiektől függetlenül egyszerűen nem érzi magát a társadalom hasznos tagjának. Ebből fakad, hogy úgy érzi, mivel nem tett hozzá eleget a közjóhoz, így nem érdemli meg azt sem, hogy kivegyen belőle, tehát lebutítva „Aki nem dolgozott ne is egyék” jön képbe. Így lehet egy kitűzött cél maga a halál, vagy annak árnyéka, mivel egyetlen dologban tud uralkodni, úgy érzi egy dolgot tud jól csinálni, kontrollban tartani, mégpedig a fogyást. Mivel túl sok időt fektetett a fogyásba, egy idő után a szenvedés átcsap egy fajta élvezetbe. Egyszerűen élvezi azt, hogy ő is valamit "jól" csinál, egy idő után úgy érzi (megjegyzem jogosan), hogy míg másnak az egyéb dolgok, neki a kóros soványsága lesz az egyedisége/egyénisége, amivel kitűnhet a többi közül. Sőt, olyat is érezhet magában, és az ő saját szemszögéből jogosan gondolhatja azt, hogy "bezzeg másoknak mennyit kell enni a jóléthez, én viszont jóval kevesebbel is beérem, nem pocsékolom a Föld erőforrásait".
Ez az én laikus véleményem. Nem voltam még egyszer sem szakembernél (függetlenül attól, hogy sokszor ajánlották), pusztán ez az én személyes meglátásom. Most eltekintettem attól az esettől, hogy valaki tényleg csak vizuálisan látja magát a tükörben szélesebbnek, mint amekkora valójában, és hogy nincs mögöttes lelki ok. Mivel itt most a lelki esetekre fókuszáltam, és nem magára a látott képre.
Viszont nagyon érdekelne más, valóban anorexiás személy véleménye, hogy őt mi motiválja a nem evésben. Mi az, amit én nem látok, amik nem szerepelnek a felsorolásban.
Mi köze a hosszú leírásodnak a fő kérdéshez?
Nem tudsz igazán segíteni, bármi is a kiváltó ok. Akinek ilyen komoly problémája van, azon szakember tud csak segíteni. Persze az ő együttműködése is kell.
Szerintem amiket írtál, igazak lehetnek egyes esetekben, de valóban nem mindig a családi környezet az ok. Érdekes dolog, hogy az anorexia leginkább tinédzserkorú lányoknál és fiatal nőknél alakul ki. Vajon miért? Valószínűleg a mai világban preferált (sokszor nem reális) nőideál van rájuk ilyen hatással. Tinikorban a fiatalok nagyon érzékenyek az őket ért kritikákra, sokszor elég, hogy valamelyik társuk (vagy akár egy vadidegen) megjegyzést tesz a súlyukra, alakjukra, és máris elkezdenek fogyókúrázni, és megfelelő ismeretek hiányában gyakran nem egészséges módszerekkel (koplalás, étrend túlzott leszűkítése stb.). A pszichés tünetek a vitamin- és tápanyaghiány hatására egyre súlyosabbak lesznek, és innentől már nehéz visszafordulni.
Egy másik jellemzője a pubertáskornak lányoknál az, hogy elkezd nőiesedni az alakjuk, szélesedik a csípőjük, nőnek a melleik, a kislányos alakjuk megváltozik. A testi és agyi fejlődéshez több tápanyag kell, ezért nő az étvágyuk is. Ezt néhányuk tévesen úgy értékeli, hogy "jaj, híztam, vastagabb lett a csípőm, túl sokat eszem". A szülő vagy más felnőtt hiába mond bármit, egymástól kérnek tanácsot. Nyilván benne van az is, hogy ahogy fogynak, egyre több figyelmet (kezdetben akár elismerést is) kapnak, különlegesebbnek érzik magukat, ami pozitív megerősítésként hat.
Szóval ez szerintem egy összetett folyamat, testi és lelki oldalon is. Épp ezért az a véleményem, hogy többnyire nem elég a pszichológus vagy pszichiáter segítsége és a szülők viselkedésének, hozzáállásának megváltoztatása, mert nem csak a lelküket kell helyrehozni.
Én is olyasmit hallottam, mint a 8.
Nem a külsőhöz van köze, vagy az elvárásokhoz.
Egyszerűen ez a legkönnyebb, amit kontrollálni tud az ember. Mert ez csak rajta múlik, hogy mennyit eszik, eszik-e. Nem befolyásolja külső tényező. És ezt a kontrollt keresik.
Az ok meg mindenkinél más. És nemcsak a gyerekkorban keresendő. És a gyerekkorban sem kizárólag a családban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!