Van még itt olyan, aki eltékozolta a tanulásra az egész fiatalkorát?
Igen és rettenetesen bánom, borzalmas érzés havi 700 ezret keresni, meg az évi három nyaralás is felér egy kínzással. :-D
Nem, életem legjobb befektetése volt a tanulásom, ezerszeresen megtérült már most.
Nekem az ötödik sulim, amit jelenleg csinálok és ebből a második felsőfokú...
Az a gond, hogy buta vagyok, lassan tanuló, nem tudok nyomás alatt teljesíteni.
Az eddigi életem a tanulásról, illetve munka+tanulásról szólt, pénzem mára semmi, egészségem nincs (se testi, se lelki) és úgy tönkretettem az életemet, hogy abból már nincs kiút.
Az az ember vagyok, akit ha egy hétre bezársz egy szobába tollal és papírral, még akkor is feltalálja magát, nem unatkozik.
Ehelyett csak a tanulás volt eddig az életemben.
Az eddigi éveket is sirqtbám, de jelen állás szerint 31 éves koromig nem lesz életem.
Ahol most dolgozom, oda azért vettek fel, merthogy jaj de motivált, esti egyetemen tanul..
Már 2017 elején csak arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz, ha végre lesz szabadidőm...
Keresek egy fájdalommentes öngyilmossági módszert.
Az a "baj" a tanulással, hogy NEM GARANTÁL SEMMIT!!!
MERT AZ EGÉSZ CSAK SZERENCSE KÉRDÉSE!!!
Én az első diplomám után néhány évet dolgoztam, aztán megint elkezdtem tanulni. Nappalin. Ahol most dolgozok, egyszerű gyári munkás vagyok. Erre vettek fel. Bezzeg a második sulimból való csoporttársam irodán van, nyelvvizsga és "csak" egy felsőfokúval.
Szerinted ez mi?!?!?
Vannak emberek, akik küzdhetnek akármennyit, mindig megfogják szívni és nehéz lesz nekik. És vannak olyan szemétláda, nagyképű férgek, mint mondjuk az első válaszoló, aki egy-két hó döntése miatt bekövetkező sikere miatt lefog nézni mindenkit. Valószínűleg te is olyan vagy/leszel, mint az első kategória.
Ennek ellenére azt mondom, hogy tanulj, mert egyébként "jó" dolog, csak nem mindig kifizetődő, hiszen a sikerről nem te döntesz, hanem az élet/isten/sors, nevezzük akárhogy.
Küzdj tovább, lehet, hogy nem lesz jó/jobb, de ne add meg magad ennek a szemét, "életnek" nevezett rémálmomnak!
* nyelvvizsga nélkül, javítva, bocsánat!
Előző.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!