Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Rosszul leszek, ha az iskolámr...

Rosszul leszek, ha az iskolámra kell gondolnom, vagy valamiért eszembe jut. Mit tegyek ellene?

Figyelt kérdés

Most a téli szünet alatt olyan jól érzem amgam, úgy érzem, hogy most élek igazán. Most tudom észrevenni a külvilágot rendesen, sokkal egészségesebb is vagyok. De amikor valahogyan eszembe jut, hogy már csak 4 nap és iskola, annyira rosszul leszek, a torkom is fájni kezd, depis leszek. Teljesen elmegy a kedvem az élettől is.


Ha iskolában vagyok nagyon sokat betegeskedek, de amikor meg nem vagyok iskola közelében, akkor meg jól vagyok. 1 évig voltam magántanuló tavaly, azelőtt8. ig általánosba jártam nappalin. 9. ben magántanuló lettem, most pedig 10. ben újra nappalis, mert eltörölték a magántanulást. Az az egy év alatt a háziorvosom szerint is, mintha feléledtem volna. Olyan vidámnak még ne látta az arcomat. Tönkretesz az iskola.


Most, hogy eltörölték a magántanulást az életem is tönkrement. Az egészségem rovására megy az iskola, de ha kiiratkozom, akkor meg nem telnek az évek. És "Bukott diák" leszek. 8. osztályig sosem kaptam 4-est, se 3-mast, mindig 5-öst. 23 dicséretem van, ebből 16 igazgatótól. De most a gimiben nagyon leromlott, valamiből 3-mas vagyok félévkor, a többiből 4-es.


2019. dec. 28. 11:17
1 2 3 4 5 6
 1/55 anonim ***** válasza:

Nem törölték el. Akinek korábban megadták a státuszt (és neked igen), annak semmi teendője nem volt. Aug 31-ig még a régi szabályok szerint bírálták el az igazgatók a beadott kérelmeket, tehát idénre még simán lehetett kérni.

És ezután is kérhető egyéni tanrend...


szóval ez így ebben a formában biztosan nem igaz,ahogyan leírtad.

2019. dec. 28. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/55 A kérdező kommentje:

De igen, eltörölték. Csak abban az esetben igényelhető, ha a tanuló olyan sajátos nevelést igényel, hogy nem tud a közösség része lenni, a tanórákon nem vehet részt.


Vagy. Külföldi lakhelyű és nagyon nagyon kis eséllyel megadják neki, hogy ugyanabba az iskolába járjon magántanulóként.



Hidd el, hogy így van, ez kb 1 hetes állapot. Mert anyám végigjárt mindent.

2019. dec. 28. 11:35
 3/55 A kérdező kommentje:
Aki magántanuló ebben az évben, annak különbözeti vizsgát kell tennie.!!! és bejárós suliba kell mennie.
2019. dec. 28. 11:36
 4/55 anonim ***** válasza:
0%
Beszélj az osztályfőnököddel, hogy küldjön iskolapszichológushoz.
2019. dec. 28. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/55 anonim ***** válasza:
Nem,nem törölték el, aug 31-ig a régi szabályok szt lehetett kérni és elbírálni, akinek érvényes bírálata volt, azt majd 2020-ban vizsgáljuk felül.
2019. dec. 28. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/55 A kérdező kommentje:
Ok, elhiszem, de akkor nem tudom, hogy másokkal miért "kivételeznek". Vagy ez iskolánként változik? Nem hinném...
2019. dec. 28. 12:20
 7/55 A kérdező kommentje:
De ne ragadjunk le a magántanulásnál, hanem az a kérdés, hogy hogyan gyűrjem le a depressziót? Ha eszembe jut az iskola, semmihez nincs kedvem. Ha iskolába járok egy köhintéstől is elkapok mindent, de ha pedig nem, akkor meg olyan egészséges vagyok, életerős, ahogy a normális életben lennie kell.
2019. dec. 28. 12:22
 8/55 anonim ***** válasza:
Általánosban rendben mentek a dolgok, és gimiben jött elő, vagy már régebben is így érezted magad?
2019. dec. 28. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/55 A kérdező kommentje:
általánosban alsóban csak az volt, hogy reggel nem akartam iskolába menni. De ez mindenkinél ilyen szerintem... Felsőben csak az volt a bajom, hogy cikiznek MIDNENÉRT, de megszoktam, emrt az iskolatársi élet arról szól, hogy minél jobban bántod a másikat, annál menőbb vagy. Így befogadtak, és már kölcsönös egymás között a beszólogatás stb és nem bántásból megy... 7.8. ra inkább az volt a nehéz, hogy egyre kevesebb időm van élni. Tehát hajnalban kelek, délutánig ülök a padban, után rohanok edzésre, utána rohanok haza, tanulok, tisztálkodok, már 8 óra van. és még nem csináltam azt, amit én szeretnék. És ez kezdett az idgeimre menni. A tanárok si folyamatosan csak elvártak. Amit csináltam azt nem dicsérték meg, de amit nem csináltam, csak a büntetés járt érte. Nem érdekli, hogy másnapra készen van, ha aznap nincsen, akkor egyes. ÉRTED? Semmivel nem lettem butább, csak egy nappal később tanultam meg valamit. És egyre több dolgom volt. Leckék egyre többek. Esszé ebből, esszé abból. Huhh este kilenc, végre végeztem, jajjj de még ott van a beadandó fizikából és még a 4 oldal házi matekból. Iskolában nem tanulunk semmit, de leckét azt kapunk bőven. Egy tanóra arról szól ,hogy egy ebmer van a táblánál vele foglalkozik a tanár, a többiek meg már tipszmixelnek unalmukban. ÍGY 9. re magátanuló lettem. Akkor a háziorvosom azt mondta, hogy mintha újjászülettem volna. Sosem voltam beteg, sokkal többet tudtam, mint a többiek, könnyebben tanultam. És most, év elején jött egy levél, hogy nappali tagozatosnak kell mennem, mert magántanulási lehetőség már nincs, szinte SNI-vé alakul át. (sajátos nevelési igény) És már 2 hét eltelt évkezdés óta, és másnap kaptunk egy levelet, hogy különbözetit kell tennem. Simán megvolt, 100% os lett, most nappalis vagyok, de olyan szürke, üres egy napom, hogy élni sincs erőm.
2019. dec. 28. 13:27
 10/55 anonim ***** válasza:
Esti iskola? A te korodban olyat nem lehet? Oda kevesebbet kell bejárni. Vagy szorítsd össze a fogad mert érettségi kell.
2019. dec. 28. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!