Miert van hogy ugy erzem hogy almodokes hogy az egesz vilag nem is letezik?

Eredetileg van valami ami (vagyis nincs) ami nem fogható szóba. Nincs kezdete, nincs vége, nem keletkezett, és ezért nem is múlik el. Ez az egység, vagy teljesség, vagy üresség egyszerűen nem fogható szóba, nem írható le, és semmilyen módon nem definiálható. Most a fogalmazás kedvévért (mert valahogy mégis csak hívni kell) ürességnek fogom hívni.

Az ürességben jelennek meg formák. Pl az hogy elképzeljük ezt, az máris egy forma az egyén tudatában. Mert mik vagyunk mi?

Mi vagy Te?

Látszólag egy változó információhalmaz vagyunk. Azonban ezek a gondolatok, érzelmek is mintázatok amik az ürességben jelennek meg. Szóval van egy részünk ami látható (mert mintázat) és van egy olyan részünk ami nem látható (csak tapasztalható). Ha ezt végigkövetjük akkor rájövünk hogy sokkal inkább vagyunk az ami nem változik - mint az ami változik. Na most minden ember, minden lény egy mintázat az üresség végtelen egén. De nem csak a tudatos lények, hanem maga a világ is. Az egész föld, az univerzum, és minden ami létrejött az egy forma az ürességben. Minden forma tökéletlen, múlandó, és feltételekhez kötött. Szóval az "én" egója egy forma, de az igazibb önvalója az üresség amiben létrejött. A világ (ami látszólag rajtunk kívül van) is egy forma az ürességben. Végeredményben az alaptermészete mindennek az egység, vagyis az üresség. Minden ugyanazon a felületen (üresség) jelenik meg. Ezt azért nem látjuk, mert ahogy idősebbek leszünk beindul a gondolatok áramlata. Egyre inkább azt hisszük hogy mi a gondolataink vagyunk, mert azt szoktuk meg hogy ezen gondolatfolyamatokkal azonosítjuk magunkat. végig ott volt (van!) a gondolkodás nélküli egység tapasztalás, csak elhagytuk azt a nézőpontot és belefeledkeztünk a a tudatunkban folyton változó mintázatok halmazába. Ez az üresség is tapasztalható, ha nem gondolkodunk és stabilan jelen vagyunk a pillanatban. Ez viszont nem megy olyan könnyen, mert ehhez fel kell függeszteni a gondolkodást, ítéletalkotást, és mindent amivel el akarjuk ezt érni. Maga aki el akarja érni az is egy forma, és csak akkor tapasztalható ha semmit nem hagyunk a tapasztalás útjában. Erről az útról szól pl a meditáció is. Addig viszont amíg a gondolataink áramlatainak vagyunk kiszolgáltatva, és a nézőpontunkat nem tudjuk a jelenlétbe (ürességbe) visszahozni, addig a saját tudatunkban létrejövő gondolati álomvilágban vagyunk.

Ezt amit leírtam semmiképp ne hidd el, nem azért mondtam! Ez csak egy nézőpont, most legyen az én nézőpontom. Találd meg magadban ami nem változik, és ott megtalálod azt a választ amit kerestél ;)

Szia. Ezek nagyon radikál gondolatok, de ugyanakkor fontosak. És igazából nem nagyon lehet rájuk válaszolni úgy tűnik. Filozófiában hasonló kérdések mennek több ezer éve és nem nagyon jutottak dűlőre.

Ez így az emberi létnek valami nagyon éles pontja. Hogy ezekre nem tudjuk a választ istenigazából.

Ami viszont fontos még az maga a mentális állapotod.Hogy közben rendben vagy e. Ami a fene tudja mit jelent. De hogy azért stabil a valóságod, eléggé eltudod választani az észlelésedet a gondolataidtől stb. Esetleg írhatnál még arról, hogy neked milyen.

Vigyázz magadra.