Van kiút ilyen mértékű lelki kiüresedettségből?

Sziasztok. 19/f vagyok.

Tudom, hogy midenki önsajnáltatással fog vádolni, de nem érdekel és kiírom, mert muszáj megoldást találnom.

Általános iskolában rémrossz osztályunk volt, minden álló nap verekednem kellett a hülyegyerekekkel, az egykori barátaim ellenem fordultak, a lányok is kicsúfoltak, testileg-lelkileg tönkretettek, de túléltem, persze eléggé depresszióba estem és kiüresedtem.

Ez után is folyton átvertek a barátaim, így egyszercsak már senkiben se bíztam meg, mert mindenki csak hazudott és visszaélt a bizalmammal.

Nagyon depis lettem, ami elől a tanulásba fordultam. Erre fordítva az összes energiámat, kiemelkedő eredményeket értem el. Nyelveket tanultam, országos versenyre kijutottam, egyetemre nagy fölénnyel bejutottam, kutatómunkát végzek, stb. Annyira csak a karrierépítéssel kezdtem foglalkozni, hogy egyetlen cél lett számomra, amiben persze sikeres is vagyok, de lelkileg egy 0 maradtam.

2 éve meghalt a nagymamám, akivel egy egész életmódot veszítettem el, mert nagybátyámmal is ő kötött össze a heti találkozókkor, minden pénteken. Számomra ezek az alkalmak voltak azok, amiken lenyugodhattam, és semmivel nem tudom pótolni őket, hiába próbálom.

Hamarosan 3 éve már, hogy megismertem egy csajt, akivel 100%-ban egymásra voltunk hangolva, de (legnagyobb részt) a hülyeségem miatt összevesztünk, és a mai napig éjjel-nappal ezeken őrlődök. Hiába élek teljes társas életet, senki nem köt le. Nevetséges, tudom, de akkor is így vagyok. Soha senkivel nem tudtam olyan jókat beszélni, lelkizni, mint vele, mert ugyanazok voltak a problémáink, tapasztalataink, érdeklődési köreink, bámulatos volt, hogy ilyen lelkitársat találtam (azaz ő talált meg engem). Mintha egész életünkben ismertük volna egymást. De összevesztünk. Miután ilyet átéltem, senki nem köt le, hangozzék ez akármennyire is nagyképűen.

Eközben ahogy a család is fogy, unalmas minden. Elvesztettem nagyszerű embereket, és ez nagyon mélyre vitt engem a lelki kiüresedésben, nem tudom őket pótolni. Hiába próbálom, (mert próbálom!!), de nem tudom.

Elkezdtem mindenfélét, hogy helyettesítsem. Sportolok rendszeresen (remek közösség), egyetemen is rohadt jó a közösség, mindenhol van egy csomó haverom, megkockáztatom, hogy igaz barátból is akad 1-2, de mégis olyan siralmas lelki ürességet és magányt érzek, hogy leírni nem tudom.

Nem mondhatja azt senki, hogy nem teszek ellene. Teljes társasági életet élek, nem fordultam el a gyakorlatban az emberektől.

Viszont akárkikkel akármit csinálok, annyira unok mindenkit, hogy még otthon ülve egyedül is jobban érezném magam és nincs kedvem semmihez. Évek óta ez megy. Amúgy is 12 éves korom óta be voltam depizve, és ez a pár, számora kulcsfontosságú ember pótolhatatlan, nem tudom helyettesíteni őket. Próbálom, de nem megy. Küzdök, de nem sikerül.

Pszichológushoz is jártam, de nem láttam értelmét, nem változott semmi. Nem bízok meg senkiben, mert 8 éve mai napig minden rohadt évben visszaél valaki a "barátsággal" és ellenem fordul, egy éve is volt ilyen.

Rohadtul elegem van. Nem csak hogy nem lehet megbízni senkiben, de nem tudom pótolni a régi embereket, akikkel igazán jól tudtam magam érezni.

Egykori legjobb barátom (aki aztán szintén rámtámadt), azt mondta egy éve: "Nézd, te egy nagyon megkeseredett és megszomorodott ember vagy".

És itt jöttem rá, mennyire igaza van.

Évek óta így számlálom a napokat, hogy kb mindenem megvan, de mégsincs semmim.

Ez részben a traumáknak, részben saját lelki gyengeségemnek és annak az igencsak rossz tulajdonságomnak köszönhető, hogy nem tudok alkalmazkodni a változásokhoz.

Kiírtam a kérdést, mert nem látok kiutat. Aki ezért itt lehülyéz meg kicsúfol, nem érdekel. Legyek önsajnáltató meg lelkileg gyenge, nem érdekel, ki mivel ócsárol, de muszáj vagyok változtatni, és hiába próbálok, nem látok kiutat.

Köszönöm, aki megtisztelt elolvasta.