Miért nem érti meg senki a problémáimat?

24 éves lány vagyok és tényleg nincs senki, aki a jelenlegi problémáimat megértené...

Anyukám szerint én meg fiatal vagyok és fogalmam sincs arról, hogy mi az a probléma. A barátaim vagy nem értik, mi a bajom és már inkább nem reagálnak a panaszkodásomra, vagy elviccelik.

Most szakítottam a barátommal 1 hónapja, nem értik, miért fáj, hiszen én szakítottam meg már eltelt 1 hónap, már túl kéne lennem rajta, mert nem volt hosszú kapcsolat. Ja, csak ezalatt a rövid idő alatt annyira megkárosított lelkileg, hogy annak nyoma marad...

Nem értik, mi bajom a munkahelyemmel, azt hiszik, az a bajom, hogy be kell járni dolgozni. De a kollégák bunkók vagy csak szimplán levegőnek néznek, nem érdeke a feletteseimnek, hogy betanítsanak, elvárják, hogy mindent egyből tudjak, ha egynél többször kell magyarázni sóhajtoznak. Amiért nem lépek ki, az az, mert ezt lehet máshol se tudom kikerülni, meg legalább a fizetés jó.

Kicsit kilátástalannak is érzem az életem, mások ennyi idősen sokkal többet elértek, házasok, kisbabájuk van, nekem meg nincs párom és a szüleimmel élek a magas albérlet árak miatt.

Most ezt azért írtam le, mert senkivel nem tudom megbeszélni... Már olyan gondolataim vannak, hogy csinálok magammal valamit, hogy halál közelébe kerüljek és akkor legalább a családom észbekap...

Sose volt pánikrohamom, de most az utobbi időben többször, ezt is mondtam a barátaimnak de meg se hallották...

Voltatok már egyedül, de tényleg egyedül?