Egy depressziós ember elutasítja mások közeledését?

Simán, főleg ha szociális fóbiával is küzd.

Ez a depresszió súlyosságától, ha van mellette pánikbetegség attól is és az egyéntől is függ. Kis lépésenként lehet esélyed, de erőltetni semmiképp nem szabad. Aki ebben az állapotban van, baromira labilis.

Abban biztos lehetsz én is depressziós vagyok, több mint 10 éve, de még csak most hatalmasodott el rajtam 1-2 éve amikor már szomatikus tüneteket is okoz. Arra gyanakszom, h generalizást szorongásos zavarom van, ez több mint valószínű, a tünetekből kiindulva. De a kérdésedre a válasz, igen, én sem engedek közel senkit, sőt, inkább már már szándékosan, tudatosan vagy tudattalanul is ellököm magamtól,ismervén azt, h a labilisabbnál is labilisabb vagyok, dühös, agresszív természet, nincs türelmem és kontrollálhatatlan indulat kitöréseim vannak. Már idegesen beszélek mindenről, mindenkivel, csak ennyire ment tropára az idegrendszerem. Eddig is sérülékeny volt, de most már abszolút ki van hegyezve mindenre, impulzusokra, ingerekre, érzékeny vagyok hangokra, fényekre, emberekre, senmi sem tud leperegni rólam konkrétan. Így, ilyen súlyos betegen nem merek és nem is akarok kapcsolatokat kialakítani mert évek óta csak folytonos kudarc és negatív csapás a végeredmény. Szeretnék segíteni, de beteg ember lévén nem tudok sajnos hasznavehető információval szolgálni. Az ilyen ember sajnos 24 órában az ember tűréshatárait feszegeti, végtelen toleranciát, empátiát és olyan türelmet igényel, hogy az leírhatatlan. Az ilyen embert segíteni kell, támogatni, mert mérhetetlenül SZENVED, magamból kiindulva, bíztatást vár, és sorozatos pozitív megerősítést, kötél idegeket, mert saját maga is küzd a démonjaival de nem akarja h ennek bárki részese legyen vagy a rovására menjen. Ezért hárítja el szándékosan a közeledésedet.