Van oka élni valakinek, aki értelmi fogyatékos, ezért gyakorlatilag semmilyen értelmes munkát nem tud elvégezni?

25 éves lány vagyok és értelmi fogyatékos :( Úgy érzem semmi értelme annak, hogy éljek, mert állandóan szégyenkeznem kell. Az emberek kinevetnek és szívatnak a képességeim miatt, miközben ők úgy gondolják, hogy "mivel buta, úgysem érti". Pedig nagyon is értem és nagyon fáj. :( Én nem tehetek arról, hogy butának születtem. Egész életemben szorgalmasan tanultam, hogy ne bukjak meg semmilyen tárgyból, előfordult, hogy a szüleimmel hajnalban is a kémiaházi felett ültünk és már mindhárman sírtunk, mert 6-7 órányi segítés és magyarázás után sem tudtam megoldani a példát. Jártam fejlesztő tanárokhoz korrepetálásra és mindent megteszek azért, hogy fejlesszem magamat. De mindez nem elég ahhoz, hogy az ember meg tudjon élni, hogy jó munkahelye legyen és beilleszkedjen közösségbe. :( Nem tudok önálló sem lenni, mert nem tudom elintézni a rám bízott feladatokat, vagy rosszul csinálom meg pl. ha vásárolok és készpénzzel fizetek, nem tudom kiszámolni, hogy mennyit kell odaadnom. Egyszer még meg is lökdösött a mögöttem álló, hogy mit szerencsétlenkedsz te fogyatékos, nem látom mekkora sor van mögöttem?! Bármit is csinálok, mindig az a vége, hogy megszégyenülök. Szörnyű érzés ez a feleslegesség, kirekesztettség. Sőt, hogy gyakorlatilag egy idegesítő púp vagyok az emberiség hátán és még a szüleim sem lehetnek rám büszkék... van okom egyáltalán élni?