Mi bajom van? Milyen mentális betegségen ez?

Mi ez? Mi bajom van? Tehát akkor, rólam és erről az egészről általában: 16 éves lány vagyok, mindig is éreztem, hogy én kicsit fura vagyok, hogy nem olyan vagyok, mint mások. Ezt a szüleim is észrevették, de betudták annak, hogy csak “csendes” vagyok, meg, hogy “majd kinövöm”. Egészen kicsiként is kijött, hogy visszahúzódó vagyok. Sose voltam benne a nagy baráti társaságokban, az osztályban mindig én voltam a “fura lány” és a csapatjátékokat is utáltam. Sose voltam teljesen antiszociális, mindig volt egy kéz barátom, de szigorúan csak annyi, jellemzően egy. Nem undok voltam, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nem vágytam a kortársaim különösebb társaságára, és nem tudtam, hogy kell bárkihez is közelesni. Órán nem jelentkeztem, nem beszéltem sokat, ha felszólítottak ideges lettem, még ha tudtam is a választ, akkor is. Ez mind a “normális” kereten belül maradt és fejlődési késéseim se voltak, nem kevertem bajt, nem voltam feltűnő, nem is gyanakodtak nálam autizmusra, se semmi másra. Viszont most, hogy “nagyobb” lettem és hozzáférem a nethez... Mindig is tudtam, hogy nem vagyok “oké”, de elfogadtam. Viszont mostanában elkezdtem többet foglalkozni a dologgal és kicsit utánaolvastam. Az a gond, hogy a tüneteim konkrétan ellentmondanak egymásnak. Konkrétan:

Visszahúzódó vagyok, afféle kis “alien”, nehezen közeledek bárkihez. Ugyan mások érzéseit kitűnően felismerem, a sajátjaimmal nem tudok mit kezdeni. “Az edző nem játszik.” Zavarnak a hangos zajok, fények, nagy tömeg. Néha napokig ki se jövök a szobámból. Érzékeny vagyok mindenre, vannak ruhák, amikhez fizikálisan fáj hozzáérnem. Mindig figyelek mimdente, nem ülök le ajtónak háttal, nem megyek emberekhez túl közel. Észreveszem a legapróbb részleteket is, egy macska nyávogását az autózajban, a képek apró részleteit. Minden monoton hang zavar, néha kihúzom a hűtőt, mert úgy érzem széthasad a fejem. Nagyon logikusan, eseményláncolat szerűen gondolkozom, minden lehetőséget számba veszek. Megvannak a kis szokásaim is, pl elalvás előtt mindig iszok másfél korty vizet, de csak annyit és csak azt és egy adott pohárból. Oké, akkor asperger?

Nem, az nem lehet, mert kitűnően érvelek, és egyszerűen átlátom az embereket. Néha úgy elfeledkezem magamról, hogy az emberi kapcsolataimat szinte, mint egy nagy motor részeit, úgy mozgatom, hogy minden a helyéte billenjen. Szinte bábozok az emberekkel. Olyan ez, mint egy kirakós és a darabok nem számítanak. A szükséghez mérten a lehető legkevesebbre redukálom az emberi kapcsolataimat. Kezdődő szociopátia? Nem, nem lehet, mert az a pár barátom aki van, azokhoz nagyon mélyen kötődöm. “Odakint” mindig vidám vagyok, és titokzatos, művészi. Írok, rajzolok. Betudnak művésznek. De otthon, mintha egy maszkot vennék le, ez eltűnik és szinte dühkitörés szerűen frusztrálttá válok. Néha minden előjel nélkül elsírom magam, vagy röhögőgörcsöt kapok, mert hirtelen rájövök valami nagy igazságra, amit ugyan elmondani nem tudok én értem. Őrület? Bipoláris zavar? Néha vagdosom a karom, mert “vicces”, egyszerűen vicces. Nagyon erős vágyam van a szabadságra és mindig új impulzusokra van szülségem, ha nem kapom meg, egyszerűen befordulok. Ijesztően be tudok zárni. Rázom a kezem, szívdobogásom van, mindenfele cikáznak a gondolataim, egyszer addig szorítottam a fejem, amíg vérezni nem kezdett. Borderline? Nem, nem vagyok egocentrikus, sőt! Nálam szolgalelkűbb embert nehéz találni. Önkéntelenül mindenkinek alárendelem magam és így alakitok ki kapcsolatokat, holott tudom, hogy nem egészséges. Ez egyszerűen nem áll össze!

Igen, google a barátom, igen, menjem pszihológushoz, igen. kamaszodom. Kérlek, segítsetek! Mi bajom van? Van valaki hasonló helyzetben? Miért vagyok ilyen? Mi ez?