Lehet esély HIV -re?
Az elején leszögezném, hogy nem szeretnék gyalázkodó vagy cinikus válaszokat kapni. Biztosan van egy jó adag hipochonderség is a dologban, de ezt nem lehet egyik napról a másikra legyűrni. :)
Tesztelni is fogok természetesen, ha az ablakperiódusnak vége. Minden fél évben tesztelek egyébként (azt gondolom, ez így tisztességes a partnereiddel szemben is).
1,5 héttel ezelőtt együtt voltam egy lánnyal, de csak csók és orális kontaktus volt (az ő részéről). Nyilván ha ennél több lett volna, akkor védekezés nélkül nem mentem volna bele, és persze, orális esetében is erősen javasolt, de ha őszinték vagyunk, ez nem mindig teljesül.
4-5 nappal később vettem észre, hogy a lábaimon kiütések vannak. (Csak ott, máshol semmi).
Utána olvasva a témának, a legtöbb helyen 2-4 vagy 4-6 hetet írnak, az első tünetek megjelenésére (általában influenza szerűek, de nagy ritkán kiütések is előfordulhatnak). A kiütés szerű tünetek is ennyi idő múlva jelentkeznek? Az 1 héten belüli, nekem laikusnak, kicsit hirtelennek tűnik, de hátha van valakinek több tudása, tapasztalata, amit meg tud osztani.
Előre is köszönöm a konstruktív választokat! :)
25F
"Minden fél évben tesztelek egyébként"
De minek? Ha ennyire félsz a nemi úton terjedő betegségektől, akkor ne szexelj vagy védekezz. De akkor mindenre tesztelsz? Pl a szifilisz sokkal gyakoribb, mint a HIV, attól miért nem félsz?
A hipochondriádat kezeltesd szerintem, azzal meg fog szűnni az összes egyéb betegség is ;)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!