Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Tesztelés utáni megbetegedés?

Tesztelés utáni megbetegedés?

Figyelt kérdés

A párom hétfői napon a munkahelyén pozitív koronavírus tesztet produkált, így karanténba kerültem vele 10 napra. Újabb tesztelésre küldték velem együtt pénteken a helyi mentőállomásra. Én teljesen egészségesen, mindenféle egészségügyi probléma nélkül mentem. Leteszteltek, negatív lettem, de rá kb. 15 percre mégegy tesztet csináltak mindenkinek, aki negatív lett, mondva, hogy azt a mintát továbbküldik pontosabb kivizsgálásra, majd 2-3 nap múlva értesítenek az eredményről.

Ezután, mikor hazaértünk, kb. 1-1,5 óra múlva elkezdtem magam furcsán érezni. Éreztem, hogy lázasodok be. Valóban belázasodtam, hidegrázás, gyengeség, később erős fejfájás. Aznap éjjelre elmúltak a gondok. Majd másnap megint rosszul voltam, estére pedig addig még egy betegségemnél sem tapasztalt percenként váltakozó hőhullámok törtek rám.

Ma már teljesen jól vagyok.

Mai nap hívtak a járási hivataltól, hogy a második, kivizsgált tesztem pozitív lett. De semmiféle igazolást erről nem kaptam, csak a karantén határozatát.


Arra lennék kíváncsi, hogy volt-e valaki hasonló helyzetben? Hogy egészségesen ment oda, majd tesztelést követően néhány órán belül megbetegedett? Mindezt negatív helyben igazolható első teszttel, majd a "kivizsgálást igénylő" minta szerint (nem igazolt) pozitívval?


Normális válaszokat előre is köszönöm!



2021. márc. 7. 23:24
1 2 3
 21/23 anonim ***** válasza:
54%
Ja és az ellátatlanságra sem reagálnak a kovid rettegők. Realitás érzék az elszállt sokaknál.
2021. márc. 8. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
0%

Te vagy az, aki nem válaszol a feltett kérdésekre, csak vagdalkozol. Tehát újra:

A 18-ban megosztott videó szerinted kitaláció, csak a film kedvéért rendezték így? Látsz ellátatlan beteget a videón?

A "világszerte csökken a fertőzöttek száma"-ra bármilyen nem Gődény-féle oldal, mint forrás? Jelenleg még Izraelben is (nem olyan régen nyitottak) újra gond van.

2021. márc. 8. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 A kérdező kommentje:

Sorry, hogy beleszólok csatába, de mivel a kérdésre eddig valójában nem igazán kaptam választ, így hozzászólnék a kialakult mellékes témához. 😅


Kérdésedre a válasz:


"Legyen vége a tűszúrásoknak" nevű nyitott facebook oldalon minden infó megtalálható a témával kapcsolatban. Napról-napra történő HIVATALOS, többnyire külföldi FORRÁSOKKAL megjelölve.


Szíve joga mindenkinek, hogy mennyire tájékozódik, mit hisz el és mit nem. Senkinek nem feladata a másikat meggyőzni semmiről, max. tájékoztatni a nézetekről a rendelkezésre álló információk által. De mindenkinek szabad döntése, hogy mit hisz el bármivel kapcsolatban. Az viszont nem működik úgy hitelesen, hogy nem vizsgálja meg az ember az összes lehetséges opciót és elemzi, hasonlítja össze, és úgy von le kövezkeztetést. Persze lehetséges, nagyon sokan sajnos így teszik, ahogy észrevettem.

Szerintem felesleges olyan embereknek magyarázkodni, ráerőltetni a másikra a véleményünket, akik már eldöntötték, hogy miben hisznek. Nem lehet.. mindenki maga döntse el mit hisz és hagyja, hogy a másik is higgyen amit szeretne! Idővel úgyis kiderül, hogy ki gondolta helyesen/helyesebben a dolgokat.

2021. márc. 8. 12:13
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!