Milyen tünetekkel jelentkezett nálad a COVID és hány éves vagy?
38 éves vagyok. Tavaly novemberben egyik este furán éreztem magam. Először csak azt hittem, lefárasztott nagyon a munkanap, hazamentem, lefeküdtem tévézni. Aztán elkezdett rázni a hideg, az már gyanús volt, mert a láz egyik jele. A fejem is fájdogált. Másnap reggelre láz, fejfájás, gyenge voltam, és semmihez se volt kedvem, még tévét nézni sem.
A 2. napon ugyanez, de akkor már tévéztem, és jelentkeztem magán úton tesztelésre. A teszt eredményét másnap kaptam meg, pozitív lett. De nem lepődtem meg, mert közben beszéltem egy barátommal, akivel találkoztam előtte pár nappal, és ugyanazok a tüneteink voltak, neki hamarabb meglett a pozitív teszt.
A 3. napon már csak reggel volt némi hőemelkedésem, nap közben szinte elmúlt, de estére visszajött. Viszont ha beszéltem, elkezdtem fulladni. Ez nálam tipikus tünet egyébként. Olyan, mint ha folyamatos köhögési ingerem lenne, de nem köhögtem. Inkább az volt a gáz, hogy a környezetemet megnyugtassam, hogy nem azért csinálom ezt, meg nem azért nem tudok normálisan beszélni, mert nem kapok levegőt, csak ez van. Ha 1 egységnek veszünk egy levegővételt, akkor kb annak a felét, harmadát tudtam egyszerre belélegezni, hogy ne jöjjön a köhögési inger, ezért többször kellett kisebb levegőket vennem, ami idegesítő meg fárasztó is volt. A rekeszizmom rendesen elfáradt benne.
A 4-5. napon az előbb említett köhögési ingeren kívül nem volt más, se láz, se fejfájás, szinte már jól voltam.
A 6-7. napon visszajött a láz estére, akkor kicsit meg is ijedtem, hogy semmit nem jelent az, hogy jól voltam az előző 2 napon.
De utána a 8. napon már nem volt semmi, a köhögési inger is csillapodott, de azt sejtettem, hogy még pár napba beletelik, mire rendbe jön. Ezzel kellett is még várnom vagy egy hetet, mire elmúlt.
A 9. napon elmentem megint tesztelni, ami már negatív lett. De akkor már tényleg semmi bajom nem volt, csak kicsit fáradékonyabb voltam még.
Azóta szerencsére semmi bajom, ízeket, illatokat éreztem végig, csak étvágyam nem volt.
Akkor mentálisan jót is tett, kicsit megnyugodtam, nem paráztam már annyit, hogy mi lesz ha elkapom. Összességében enyhe lefolyású volt, tavaly télen például ennél háromszor betegebb voltam influenzaszezonban, akkor a hangom is elment, meg 3 napig ki se tudtam kelni az ágyból.
2019 influenza: nehézlégzés, 39 fokos láz, kórház, oxigénmaszk
2021 covid: enyhe köhögés, ízérzékelés elvesztése 3 napra
Micsoda irónia. :D
31/F, novemberben.
Nem volt étvágyam, 38°C láz három napig, enyhe köhögés még pár napig. Összesen 9 nap volt, a szaglásom a második felében ment el, a végére visszajött. Kb mint egy átlag influenza, közben otthonról tudtam dolgozni.
Én még nem kaptam el, de egyik ismerős 36 évesen 1 nap hőemelkedés, pár napig ízlelésvesztés és kész. Másik ismerős 38 évesen kórház, tüdőembólia (már jól van ő is).
Mindketten egészséges, krónikus betegségektől mentes férfiak.
Bőrpanasza volt valakinek?
Nekem most csalankiutes szeru voros foltok jelennek meg. Mindig azon a teruleten, ahol epp melege van a boromnek. Aztan elmulik 1-2 ora alatt. De addigra elojon mashol
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!