Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Ki az, aki szerint korántsem...

Ki az, aki szerint korántsem volt olyan nagy ez a koronavírus veszély?

Figyelt kérdés

Március elején kihirdették az országba a veszélyhelyzetet, ekkor sok ember nagyon bevásárolt, sokan otthonmaradtak, sokan féltek, hogy nagy a baj.

Én ugyan a legelején tudtam, hogy ezzel vakami nincs rendben.

Boltokat korlátozak 15 óráig, csak elvitelre lehetett étteremből kaját vinni, bevezették a kijárási korlátot, nagyon sok ismerősöm mondta nekem hogy higgyem el nagy baj van, ő tart is és ez most kemény párhónap lesz, vegyem nagyon komolyan. Amióta egyre jobban enyhítettek, szinte már pár dolog van amit még enyhíteni lehet, és máris minden úgy működik mint régen.


Sok ember most azt mondja, hogy hú de nem kellett volna ezt elhinni ennyire, felesleges volt félni, felesleges volt ez a felhajtás csak pitika az egész. Olyan ember is rádöbbent most, hogy nincs szinte semmi, aki köztük van az ismerőseim között, nem mozdult ki sem, csak félve a boltba, most meg haverokkal mennek beűlnek valahová étterembe stb.


Megyeszékhely, nagy városban lakom, egyik barátom ismerőse a polgármesteri hivatalon dolgozik és ő is csak mosolygott, hogy nincs semmi, ráadásul a városunkban nincs egyetlen ilyen fertőzött sem igazolva.


Ki döbbent még rá, hogy korántsincs olyan baj, amilyennek mondták márciusban-áprilisban? Ti, hogy vélekedtek?



2020. máj. 24. 22:50
1 2 3
 21/26 anonim válasza:
69%
Olaszország lakossága 60.000000 fő. Ebből kb 300000 lett beteg igazoltan, plusz azok száma, akik tünetmentesen hordozták... Nem értem, miért olyan különleges így ez a helyzet, arányában nagyon kevés ember kapta el
2020. máj. 26. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 Deák Dominik 2020 ***** válasza:
47%

Attól különleges, hogy:

1) Még mindig nem tudjuk, mire lehet számítani és nincs gyógymód,

2) Egy pillanat alatt túlterhelődött Olaszországban az eü. rendszer.

2020. máj. 26. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
66%

- Az olaszoknál azért döglöttek meg olyan sokan, mert nem vették komolyan, illetve túlságosan elbízták magukat a fejlett egészségügyi rendszerüknek köszönhetően. Valami felelős fejes ki is jelentette, hogy "hááát...nem hittük, hogy velünk ilyen megtörténhet...."

- Hazánkban nem feltétlen az intézkedésekkel volt a baj, nem mehettünk el szó nélkül mellette, inkább "éltetni" kellett volna jobban a népet, nem beszaratni. Tehát a médiában keresendő. Emlékezzünk csak március második felében arra a világvége hangulatra, (#mindmeghalunk) ami aztán fokozatosan javult ahogy teltek a hetek. Tehát pl. az ilyen híreket kellett volna mellőzni h "úristen lehet hogy még csak július közepén tetőzik majd a járvány", stb.

A másik pedig az intézkedések sorrendje, minősége. Az elején még úgy-ahogy következetesnek tűnt (habár az, hogy 03.13. reggel kijelentik, hogy "az egyetemeket bezártuk, de az iskolák maradnak ugyanúgy nyitva, sőt az igazgatóknak szigorúan tilos bezárni az iskolákat", 03.13. este meg hogy már az általános/közép iskolák is bezárnak, nem volt túl logikus, pár óra különbséggel...), de később ez, hogy az önkorikra bízták az intézkedéseket aztán átment ez ilyen városonként eltérő bohóckodásba, ahol az ember már nem is tudta követni, hogy mikor, hol, és mit szabad, az inkább nevetséges volt, majd erre tett még rá, hogy a tetőzés másnapján már oldották is fel az intézkedéseket, ami megint sok emberben aggályt, kérdést vetett fel (persze utólag kiderült, hogy nem baj).


Szóval az igazság valahol félúton van....:))

2020. máj. 26. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 A kérdező kommentje:

Tuti fognak megint szigorítani. Tegnap 3 vagy 4 ember halt meg a koronában mára pedig 8 új halott lett. Gyógyultak is lettek és 15-tel több aktiv fertőzött.


Biztos visszahozzák a kijárásit pár nap, csak ne legyen igazam.

2020. máj. 26. 18:36
 25/26 anonim ***** válasza:
100%

Nem fogják kérdező, ne paráztassunk be másokat. Nem lenne korrekt :)

Nem az számít, hogy most 3 ember hal-e meg vagy 8, ez a szám semmi. Ma csak 15 új fertőzött volt, és a napi szumma fertőzöttek száma csökken, miközben a gyógyultaké többi, mint 100-al nőtt, azt kell nézni.

Mindezek mellett már arról tárgyalnak, hogy ennek a különleges vészhelyzetnek mikor lehet vége (június 20-at pedzegetnek, ma adták be róla a javaslatot)

Nem lesz itt belátható időn belül szigorítás.

2020. máj. 26. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
52%
Engem akkor se érdekelt mikor kínába robbant be és mai napig nem érdekel.Az viszont már érdekelt mikor március végén több mint egy hónapig elvették a szabadság jogaimat a kikapcsolódás és szórakozás lehetőségét.
2020. máj. 26. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!