Itt miért nem írják, hogy az illetőknek volt -e valami alapbetegségük vagy nem? :
Én is rettegek attól, hogy megfertőződöm, be is tartom a rendelkezéseket vakon, gondolkodás nélkül, hiszen vakbuzgó, talpnyaló vagyok, nyilvánvalóan. Mégis, elgondolkodtató számomra, hogy egyes hivatalos személyek gyilkosnak nevezik azt, aki pusztán más meglátáson van, tudományos alapon, mint amit az akadémikus orvoslás mond, amit a vezető politikuson állítanak. Úgy vélem, a másként gondolkodókat is tisztelni kellene, és felháborít, hogy gyilkosnak merészelik nevezni őket, csak mert a hivatalos állásfoglalás szerint léteznek fertőzések, és ezen elmélet szerint el lehet kapni és továbbadni, és aki nem tartja be a vészhelyzeti rendelkezéseket, az vajon pusztán ezáltal megfertőz másokat, akár ezáltal halált okozva??
shorturl.at/ipDS0
"Egy CIA orvos a következő megjegyzést küldte: "Az egészségügyben dolgozom. Amikor a betegek azon két kórházban halnak meg, ahol dolgozom, ha bármilyen légzési problémájuk van, akkor arra utasítottak minket, hogy a halotti bizonyítványon a koronavírust tüntessük fel. Ezeket a betegeket még a vírus szempontjából sem tesztelték. A rákos, traumás és vérvesztéssel járó halálesetek ma mind COVID halálesetek. Amikor valaki beteg, szinte minden esetben kap oxigént. Tehát ha meghal, a koronavírust fogják feltüntetni a halotti bizonyítványon! Ez egy átverés, egy hazugság."
"A koronavírus Vuhan városából származik Kínában, és most elterjedt a világ minden sarkában. De ez a vírus nem érte el Kína fővárosát Pekinget és Sanghajt, a gazdasági metropoliszt Vuhan közelében, vajon miért?" - mondta a CIA orvosa.
"Peking az a város, ahol Kína vezetői élnek. Itt katonai vezetők élnek, itt élnek azok, akik Kína hatalmát vezetik, és Peking nincs lezárva! Nyitva van! A vírusnak itt nincs hatása, miért? Sanghaj a gazdaságot irányító város, Kína gazdasági fővárosa, ahol Kína gazdag emberei élnek! Azok, akik életben tartják az ipar működését, nincs lezárva, és a járványnak itt sincs hatása! Vajon miért?"
Tanulságos tény, hogy ezek az információ nem szerepelnek a kínai újságok első oldalán."
Dr. Annie Bukacek 30 éves orvos Montanában, és a halálokok felállításának egyik szakembere, 30 éves rutinnal, mint a fenti linkekből kiderül.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=11&v=_5wn1qs_bBk..
"Montana physician Dr. Annie Bukacek discusses how COVID 19 death certificates are being manipulated"
Vakon hiszek tehát a hivatalos állásfoglalásnak és betartom vakhittel a rendelkezéseket. De azért hallgattassék meg a másik fél is, főleg ha SZINTÉN SZAKEMBER, ORVOS. Titeket -DIKTÁLOM a megjegyzésem- milyen hatalmi struktúrára emlékeztet az a fajta egyoldalúság, ahol a szabadságjogi törvények ellenére a tudományos szabadság nincs megadatva, a másik fél megszólalását gyilkosságnak nevezik...? Tényleg még mindig maradéktalanul hiszek a politikusoknak és betartom a rendelkezéseiket, mert talpnyaló nyárspolgár vagyok. Köszönöm a megtisztelő figyelmet, javaslom, ti is tartsátok be a rendelkezéseket, és hozzám hasonlóan ti se gondolkodjatok önállóan, felnőtt módjára, felnőttként.
Bocsi, elírtam, nem kell "s" az "éve" szó végére, hanem:
Dr. Annie Bukacek 30 éve orvos, 30 éve orvosként praktizál Montana-ban.
Előző: nem kell minden baromságot elhinni... ismerősöm Pekingben él, szóval cáfolom azt, hogy cáfolod. Mondani bármit lehet.
Ellenben aljas hozzáállás: kettős mérce, ha CSAK olyan orvos szavait vesszük komolyan, aki azonosat mond a főáramú tv-vel, újságcikkekkel. Idéztem más orvostól is, ott van feketén-fehérem, 30 éve Montana-ban praktizáló orvos.
"Egy CIA orvos a következő megjegyzést küldte: "Az egészségügyben dolgozom[...]"
Ez mitől volna bűncselekmény? Orvos mondta. Persze ettől még, előző, képzelheted azt önkényesen, hogy ez hit volna.
Azon gondolkodtál már, hogy amikor azt hiszed, gondolkodsz, esetleg netán hitből, vagy épp hitetlenségből teszed? Mert ha így van, akkor valami nem stimmel a hozzáállásoddal, önellentmondó. Köszönöm, ha végre elkezdesz gondolkodni, ahelyett, hogy másokat legyilkosoztok -ettől harsog a média, hogy aki más tudományos kutatási eredményre jut, az "gyilkos"-, meg bűncselekményekkel vádoltok. :) Szerintem érdemes megválogatni a szavaidat, mert súlya van. Nem szeretném, ha öngólt lőnél, szeretetből mondom. :) Tiszteljük már egymást, emberek, mert egyoldalúan: kevés.
Tisztelje már mindenki, legyetek szívesek, a sokféleséget a világban és a sokféle tudományos eredményt. :) Az előítélet, rasszizmus, dogmatizmus hátráltatja az emberiséget, és a tudomány fejlődését is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!